Csak így kerülhet 600 forintba egy felső

Zanza!

Időről időre ráterelődik a figyelem a kiszolgáltatott ruhaipari munkásokra: elég csak a 2 évvel ezelőtti bangladesi tragédiára vagy a kambodzsai nyomort megtapasztaló divatbloggerekre gondolni. Ezek azonban olyan történetek, amelyeket mindenki elolvas, két percig szörnyülködik, majd – mivel nincsen személyes megtapasztalás – utána ugyanúgy elmegy a fast fashion boltokba megvenni a párszáz forintba kerülő cuccokat. Berlinben pont emiatt állítottak fel egy kéteurós (600 forintos) pólóautomatát, amelyen a vásárlás során a ruhadarab készítéséről láthattak sokkoló információkat a leendő vásárlók – tudtuk meg a Dailymailtől.

Nemcsak a körülményekről készült fotók megrázóak, de az is, amikor a berliniek megtudták: óránként 9 penny-t, azaz körülbelül 40 forintot kapnak a ruhákat készítő munkások – ez napi 16 órával számolva is csak kicsivel több mint 600 forint.

Az akció egyébként az április 24-i Fashion Revolution Day-hez (Divatforradalom napjához) kötődött, az érdeklődők pedig eldönthették, hogy valóban megveszik-e a verhetetlen árú terméket vagy inkább adományoznak. A szünet nélkül dolgozó nőket és gyermekeket bemutató képsorok annyira hatottak rájuk, hogy végül 10-ből 9-en így döntöttek. A kioskon található videó egyébként hatásos sorokkal zárul: "Az emberek azzal törődnek csak, amiről tudnak. Segíts nekünk emlékeztetni a világot: oszd meg, hogy divatforradalmat indíthassunk!".

A videón láthatja az egész folyamatot, higgye el: érdemes rászánni azt a nem egész két percet!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra