Így élheti újra a 60-as éveket férfiként

Zanza!

A 60-as évek világának divatjára az érzelmek elszabadulása, a bohém életstílus és a szabaság voltak jellemzőek. A nők rojtos és pöttyös ruhadarabokat viseltek, illetve bármit, a lényeg csak az volt, hogy minél színesebb legyen. A férfiak is igyekeztek kiszabadulni az öltönyök (szó szerinti) szorításából és lazábbra vették a figurát: az öltönynadrághoz sokszor rövidujjú ingeket viseltek, amelyeket – a beatkorszaknak köszönhetően – hatalmas minták díszítettek, illetve népszerűvé vált a sportruházat is.

Azóta eltelt 50 év, de mivel tudjuk, hogy a divat állandóan körforgásban van, jól tesszük, ha tudomásul vesszük: akár most is viselhetjük az előző század középén hódító trendeket. A HuffPost segítségével a GettyImages archív fotói közül válogattunk, majd az üzletek kínálatából megpróbáltuk újraalkotni a fotón látható férfiak szettjeit.

A kék 50 árnyalata

Semmi baj nincs azzal, ha az ember beleszeret egy színbe, arra kell csak figyelni, hogy játsszon a különböző textúrákkal és árnyalatokkal. Azt már tudjuk, hogy farmert venni férfiként valóra vált rémálom, ezért ajáljuk helyette a sokkal kényelmesebb és praktikusabb chino nadrágokat. A garbóra sokan azt mondják öreges, de ne higgyen nekik: itt például 3 összeállítással cáfoltuk ezt.

Pulóver - GANT Rugger - 195 dollár, Garbó - John Smedley - 200 euró, Nadrág - H&M - 6 990 Ft, Sapka - ZARA - 4 995 Ft, Cipő - DrMartens - 110 font
Pulóver - GANT Rugger - 195 dollár, Garbó - John Smedley - 200 euró, Nadrág - H&M - 6 990 Ft, Sapka - ZARA - 4 995 Ft, Cipő - DrMartens - 110 fontFotó: Reklámfotó / Getty Images

Mintahalmozás

A beatkorszak velejárói a rövid ujjú ingek és a minták, ezt a kettőt pedig ötvözni is érdemes. Ha lúd, legyen kövér: a szetthez nyugodtan válasszon egy mintás zoknit!

Ing - F&F - 4 590 Ft; Nadrág - Hugo (VAN GRAAF) - 44 990 Ft; Zokni - Socksy - 1 490 Ft; Szemüveg - ZARA - 7 995 Ft; Cipő - ASOS - 45 font
Ing - F&F - 4 590 Ft; Nadrág - Hugo (VAN GRAAF) - 44 990 Ft; Zokni - Socksy - 1 490 Ft; Szemüveg - ZARA - 7 995 Ft; Cipő - ASOS - 45 fontFotó: Reklámfotó / Getty Images

Zakót fel!

Alapvetően nem vagyunk a zakó-rövidnadrág hívei, mert túlságosan berkikrisztiános és attól a stílustól inkább óva intünk mindenkit. Egy hűvösebb nyári napon azért jó szolgálatot tehet egy zakó akkor, amikor egy dzseki indokolt lenne, de inkább valami elegánsabbhoz van kedve. A sportzakók egyébként reneszánszukat élik, eszébe ne jusson valami fényes esküvőre szánt darabot felvenni a laza összeállításához!

Zakó - MangoOutlet - 15 995 Ft; Ing - H&M - 6 990 Ft; Sort - Bershka - 4 995 Ft; Cipő - River Island - 50 font
Zakó - MangoOutlet - 15 995 Ft; Ing - H&M - 6 990 Ft; Sort - Bershka - 4 995 Ft; Cipő - River Island - 50 fontFotó: Reklámfotó / Getty Images

Agassi-look

A 60-as évek sportos jegyeinek köszönhetően akár teniszezőnek is öltözhet idén: a fotón látható Fred Perry-kardigán például annyira örökzöld, hogy még most is kapható – igaz, elég borsos áron. Fehér nadrágban csak akkor menjen az utcára, ha egyrészt nem ül le sehova, másrészt pedig nem hófehérek a lábai. Higgye el, sokkal jobban néz ki napbarnított bőrön, ha már.

Pulóver - Fred Perry - 149 font, Pólóing - H&M - 2 990 Ft; Sort - MangoOutlet - 6595 Ft; Cipő - Lacoste - 65 euró
Pulóver - Fred Perry - 149 font, Pólóing - H&M - 2 990 Ft; Sort - MangoOutlet - 6595 Ft; Cipő - Lacoste - 65 euróFotó: Reklámfotó / Getty Images
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra