5 érv a vékony modellek mellett

Zanza!

Kevés vitathatóbb téma van a divatiparban, mint a modellek súlya és testalkata: nemrég a GAP kórosan soványnak tűnő modellje okozott nem kis felháborodást a Twitteren, de azon is sokan kiakadtak, hogy egy ex-Vogue szerkesztő szerint a vékony manökenek evés helyett zsebkendővel tömik magukat. A kifutókon úgy tűnik, mindig a magas és vékony nőké lesz a főszerep, bár Franciaországban esélyes, hogy hamarosan törvénybe ütközővé teszik a túl vékony modellek szerződtetését: a francia egészségügyi miniszter ugyanis betiltaná az anorexiásnak tűnő modellek foglalkoztatását, a feltűnően kiálló kulccsontú, vékony lábú lányok és fiúk alkalmazása bűncselekménynek számíthat, amiért súlyos pénzbüntetést kéne fizetniük a divatházaknak. Hogy ki a beteg és ki a természetesen vékony, az a legtöbbször nem egyértelmű, így a törvényi szabályozásnak is lesznek visszásságai, az biztos. Ennek apropóján a Gloss.com összegyűjtött öt érvet a vékony modellek mellett – alább ezeket olvashatja.

1. Az anorexia nem méretfüggő

Az étkezési zavarokat elsősorban a viselkedés, nem pedig súlyveszteségen alapuló statisztikák, testtömegindex vagy ruhaméret definiálja. Bár a hízással kapcsolatos mániákus paranoia kétségtelenül az anorexia egyik elsőszámú tünete, ide tartozik még a tesképen és súlyon alapuló önbecsülés téves képe, a hízástól való folyamatos rettegés, a napi ételmennyiség drasztikus csökkentése, valamint az étkezések utáni 'tisztító' viselkedés, mint a hashajtóhasználat, hánytatás és intenzív testedzés.

Első ránézésre nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen megállapítani valakiről, hogy anorexiás vagy bulimiás-e, sokan eleve a két betegséget sem tudják megkülönböztetni egymástól. Gyakori viszont, hogy a nem csontsovány, viszont ugyanúgy étkezési zavarokkal küzdőket nem veszik komolyan, mivel a kevésbé drasztikus külső nem ébreszt félelmet bennünk.

2. Lehetetlen előírni a súlykorlátozást

Tudja, mi nem tartozik az anorexia tünetei közé? A súly alapú előítélet: a csaknem száz kilós ismerőse ugyanúgy lehet anorexiás, mint a vasággyal húsz kilós. A beesett arcú negyvenkilós lány pedig lehet ugyanannyira egészséges, mint egy jobb súlyban lévő társa. A súlyon alapuló behatárolásról meg kellene tanulnunk végre leszokni, ebből pedig egyenesen következik a harmadik pont, vagyis, hogy....

3. A vékony modellek kitiltása nem feltétlen jelent testkép változást

Csak azért, mert a divatházak a nullás méretű modelleket küldik kifutóra, még nem jelenti azt, hogy tényleg ez lenne a követendő példa a mindennapokban is – ahogyan Tisci sem a mindennapokra tervezte a Givenchy bizarr arcékszereit. A tervezők általában azzal indokolják nem egyszer kifejezetten drasztikus választásaikat, hogy vékonyabb modellekkel gazdasági szempontból jobban megéri dolgozni – kevesebb anyagból szabják ki ugyanazt a ruhát, amit egy 3-4 mérettel nagyobb manöken esetében lényegesen többe kerül –, az már persze más kérdés, morálisan mégis mennyire állja meg a helyét ez a magyarázat tekintve, évente hány divatkövető lány és fiú önképet teszik ezzel tönkre.

Mások szerint viszont egyetlen optimális megoldás van, méghozzá az, ha általánosan betiltják a nullás méretű modellek foglalkoztatását. Bár ez még egyelőre csak felvetés, már most érdemes leszögezni, hogy ez még mindig nem jelenti azt, hogy a divatházak automatikusan 'általános' testalkatú modelleket alkalmaznak majd és követik a Calvin Klein példáját, ahol Myla Dalbesio plus size modellnek is jutott egy kampány nemrég. Ettől függetlenül naív dolog azt hinni, hogy az anorexiásnak tűnő modellek betiltása esetén rögtön ellepik majd a kifutót a hétköznapi testalkatokú nők, bár valóban szép illúzió.

4. Rengeteg nő genetikailag sovány

És ez nem csak gyenge mentegetőzés, hanem tényleg így van: elképesztően nagy parasztság csak azért megszégyeníteni egy nőt, mert genetikailag képtelen meghízni – legyen szó akár celebről vagy egy nem túl közeli ismerőséről. Mikor a vékony nőket 'anorexiás' és 'undorító' jelzőkkel illetik, vagy a tetejében hozzáteszik, hogy 'jó lenne lenyomni a torkán egy sajtburgert', nem lesz hirtelen jobb a teltebb, fogyni csak nehezen bíró nőknek, sőt, csak még inkább megnehezíti a női testképek megítélését. Ez a fajta kegyetlen viselkedés és megalázás egyetlen üzenetet képvisel: teljesen rendben van az, hogy önkényesen eldöntsük, ki hogyan nézzen ki, miközben arról hallani sem akarunk, hogy a saját kinézetünkre megjegyzést tegyenek.

5. A kategorizálásnak semmi értelme

Az a nagyon sokszor téves állítás sem igaz, miszerint a vékony modellek sokkal jobban bírják azt a néha kifejezetten embertelen tempót, amit a castingok, fotózások és egy-egy bemutató lebonyolítása jelent. Akár nullás méretű egy lány, akár három számmal nagyobb, mindketten a divatipar által diktált 'ideális' nő képében vonulnak végig a kifutón. Kizárólag a sokszínűség – jelentsen ez bőrszín, nem  vagy testsúlybeli eltérést – mozdíthatja el ezt az alapvetően elitizmusra alapuló iparágat egy olyan irányba, ahol nem kizárólag egyetlen alkat a kívánatos. Mindezek fényében kívácsian várjuk, mi lesz a sorsa a francia miniszter által felterjesztett javaslatnak, az viszont biztos, hogy ha megszavazzák, akkor az döntő jelentőségű lehet a divatipar számára.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra