Milánói divathét: még mindig a retró a menő

Utolsó előtti állomásához érkezett a 2015-ös őszi-téli kollekciókat felvonultató divathét, melyet egy átlagosnak mondható New York-i show, illetve egy szórakoztató londoni sorozat előzött meg a sorban. Ahogy az lenni szokott, Milánóban ezúttal is izgalmasabbnál-izgalmasabb kreációkkal készültek a divatházak, így nem volt olyan könnyű kiválasztani kedvenceinket a több tucatnyi bemutató közül. A hajtás után megnézheti, hogy milyen szín- és formavilágban gondolkodtak a világ legmeghatározóbb tervezői!

A kreatívtervezőt váltó Gucci

A legendás olasz divatház az év elején hivatalosan is bejelentette, hogy a márka új vezető designere a 42 éves Alessandro Michele, aki nem ismeretlen a vállalatnál, hiszen immár 2002 óta dolgozik együtt a Guccival. A kissé androgün kollekcióról első ránézésre a fiatalos naivitás ugrott be, de amennyire játékosnak és pimasznak hatottak a felvonultatott ruhák, épp annyira hiányzott belőlük az a kifinomultság, ami legalább annyira része az olasz divatház örökségének, mint a G betűs logó és a minőségi táskák. Ettől a kis zavartól eltekintve szerettük az áttetsző anyagból készült ruhákat, ami borítékolhatóan kiváló kiegészítője lesz majd a celebnőknek a következő hónapokban. Viszont még nem dolgoztuk fel a bézs színű szőrmével fedett lapos talpú cipőket, amik nem tűnnek túl praktikus húzásnak a latyakos hónapokban, de várhatóan azért majd találkozunk egy-két ilyen darabbal a fast-fashion üzletek polcain is a következő szezonban.

Pasztell színű ősz a Pradánál

Walt Disney 1940-es rajzfilmjének, a Fantáziának a zenéjére vonultatta fel őszi-téli kollekcióját Miuccia Prada, aki a bemutató napján még nem tudta eldönteni, hogy a „Softer Pop” vagy a "Variation on Beauty” név illik-e jobban legújabb gyűjteményére. A valóság és a mesevilág között evickélő darabok közül valóban látványosak voltak a halványzöld, vaníliasárga, babakék és világos rózsaszín kabátok illetve egyrészesek, a plexi kitűzők, a molekuláris printelésű darabok, de azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy 2015 második felében újra divatba jönnének a hatvanas-hetvenes éveket idéző kosztümök, a bokaverdeső, szűk nadrágok és a vállig felhúzható szatén kesztyűk. A style.com divatkritikusának például a Nixon korszak világa ugrott be a kollekció láttán.

Végre egy jó Versace kollekció

Nem a hashtages illetve egyéb hangulatjelekkel ellátott ruhák miatt zúgtunk bele Donatella Versace gyűjteményébe, hanem az innovatív forma- és színvilága miatt, de üdvözöltük a kollekcióhoz tervezett cipőket, táskákat, harisnyákat és öveket is. A divatház a klasszikus görög motívumokkal ellátott kreációk mellett egy javarészt fekete, piros, sárga és zöld színekből álló sorozatot vonultatott fel, melyek közül látványosra sikerültek a couture szabással készült ruhák, a szőrmekabátok, kabátruhák, valamint a combvillantós egyrészesek is. Egy biztos, a Versace féle nőiesség nem 2015-ben fog kikopni a divatból.

Csecsemőparádé a Dolce & Gabbana shown

„Ő mindig ott van, ha szükség van rá, ő az a személy, akit mindig felhívhatsz. Minden embernek van anyukája” – mondta szentimentálisan Stefano Gabbana a Viva La Mamma! névre keresztelt kollekcióról, melynek bemutatójára 11 gyereket és kisbabát is leszerződtettek, három modell a saját gyermekével vonult végig a kifutón, míg Bianca Balti állapotosan vállalta be a showt. Tovább nem is kell magyarázni, hogy a kollekció a család fontosságára és összetartó erejére kívánta felhívni a figyelmet, így semmi meglepő nincs abban sem, hogy az egyes ruhákon megjelenő mintákat és hímzéseket Domenico Dolce unokahúgának és unokaöccsének rajzai alapján készítették el. Az egyedülálló kollekcióban természetesen helyet kaptak a tervezőpárostól megszokott rózsákkal díszített ruhák és a klasszikus fekete darabok is, melyeket a kristályokkal kirakott és szőrmével bevont fejhallgatóval együtt szívesen látnánk a ruhásszekrényünkben.

A Fendi és a fasiszta építészet

„Kellemes agresszivitás” – mondta mosolyogva Karl Lagerfeld a legújabb Fendi kollekcióról, melynek bőrkötényeit és egyéb paneleit a fasiszta építészet egyik remeke, a Palazzo della Civiltá Italiana ihlette, ami valahol érthető is, hiszen nemrég ez lett a divatház új székhelye Rómában. A svájci származású művész, Sophie Taeuber-Arp reprodukcióival kitapétázott teremben egyébként nyoma sem volt a Fenditől megszokott nőies bájnak, lágyságnak és romantikának, a tervezők jól láthatóan ezúttal az időtlenségre és a letisztultságra helyezték a hangsúlyt a tervezés során. A Fendi szerint tehát menő lesz túlméretezett fehér kabátokban, paplandzsekikben, ropogós fehér ingekben és barna bőrszerelésekben járni 2015 második felében.

A popkultúrából inspirálódó Moschino

Alig egy héttel a a New York-i show után ismét Jeremy Scotté volt a főszerep a divathét milánói állomásán, ahol a Moschinónak tervezett kollekcióját mutathatta be az 1974-es születésű designer. Scott jól láthatóan nem kanyarodott olyan messze a McDonalds és Barbie vonaltól, sőt mondhatni, hogy ezúttal is a popkultúra ikonikus elemeiből, a graffiti-művészetből, valamint a kilencvenes évek stílusából merített ihletet a tervezés során. A hordható, javarészt királykék, narancssárga, citromsárga kollekcióból szerettük a dupla siltes baseball sapkákat, a Bolondos Dallamok figuráival díszített sportmezeket és pulóvereket, az arany Moschino betűkkel díszített térdig érő csizmákat, a paplankabát anyagból készített miniszoknyákat, a kifordított farmernadrágokat, valamint a steppelt kertésznadrágokat.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra