Kekszből szempillaspirál: menő vagy ciki?

Elég edzettek vagyunk, ami a külföldi vloggerek videóit illeti, viszont néha-néha akadnak olyan produkciók, amelyeket szemöldökfelhúzva nézünk végig. Ilyen az xxmakeupiscoolxx nevű felhasználó nemrég feltöltött rövidfilmje is, amelyben megmutatja, hogyan lehet Oreo kekszből szempillaspirált készíteni. Igen, jól olvasta.

Ilyen felütés után alig vártuk, hogy kiderüljön, miből áll a recept.

A lány szerint szükségünk van Oreóra (milyen meglepő), amelyből csak a külső réteg (maga a keksz) kell, a tölteléket tegyük külön tálba. Ezután egy steril zacskóban (hogy lehet egy zacskót sterilizálni otthoni körülmények között?) törjük apróra a kekszeket, majd öntsünk hozzá egy kis vizet és primert, majd keverjük össze.

Ezután töltsük át egy – szintén steril – tégelybe, és innentől már csak egy kefére lesz szükségünk, amire felvisszük a szempilláinkra. Nem tagadjuk, mutatós a végeredmény és valóban olcsó, viszont nincs az a kis tégely, amiben tárolhatjuk a krémet úgy, hogy az első felbontás után ne lepnék el baktériumok milliói. Ezután pedig nemhogy a szemünkre, de még a sarkunkra se kennénk fel! Ha ezzel szemben önnek bejön az ötlet és tervezi, hogy elkészíti, kattintson a MENŐ gombra itt lent, ha viszont hozzánk hasolóan holtsápadtan ül a monitor előtt, nyomjon a CIKI-re. Ha még több inspirációra vágyik, nézze meg, ahogy a vlogger M&M's-ből készít szemhéjtust!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Menő! (1626) (1706) Ciki!
Mustra