Vivienne Westwood is szétvert arccal várja az őszt

Egyre izgalmasabbá válnak a divathetek: kiderült, ki lesz a Gucci új kreatívtervezője, nemrég pedig megírtuk, hogy egy kínai tervező szétvert arcú modelleket küldött kifutóra. Úgy tűnik, ugyanaz a múzsa járt Vivienne Westwoodnál is és bár nem tudni, melyiküket látogatta meg előbb, de a végeredmény kísértetiesen hasonló: a brit tervezőnő is monoklikat és sebeket maszkíroztatott a manökeneknek.

A Milánóban bemutatott, 2015-ös őszi-téli férfikollekciót egyébként Károly hercegnek ajánlotta Westwood, ami azért is érdekes, mert ő köztudottan monarchiaellenes. „Szeretnék tisztelegni Károly herceg előtt. Ha az elmúlt 30 évben ő irányította volna a világot, minden rendben lenne és komolyabban foglalkoznánk a klímaváltozással is” – olvasható a környezetvédő tervező vendégeknek adott közleményében.

A kollekció egyébként tőle megszokottan bohémra sikerült: az öltönyök mellett virágmintás brokátblézerek és kabátok kerültek bele, továbbá nagy kedvenc volt a halszálkaminta is, és ezekhez jöttek a Károly svájcisapkás fotójával ellátott felsők. Érdekességképpen egymás mellé tettük a kínai Sankuanz és Westwood modelljeit, ön pedig a bemutatón készült képeket és a Károly herceges pólót is tartalmazó galéria alatt szavazhat, hogy melyik sikerült jobban!

Melyik élethűbb?

Oszd meg másokkal is!
Mustra