Szétvert arcú modelleket küldött kifutóra a kínai tervező

Monoklik és sebes ajkak lepték el a Sankuanz márka kifutóját a londoni divathéten. Természetesen nem valódi sérülésekről van szó: a (nem véletlenül) hasonló csengésű Shangguan Zhe tervező Maria Comparettót kérte fel a Harcosok klubja ihlette sminkek elkészítésére.

„Ez a második szezon, hogy együtt dolgozom Zhével. Egyszerűen imádom a közös munkát, mert a bemutatók mindig olyan játékosak és meseszerűek” – számolt be élményeiről Comparetto a DailyMailnek. „Főleg sötét árnyalatokkal dolgoztunk. Olyanokkal, amelyekkel egy hagyományos sebesülésnél nem igazán találkozni. Az összkép vibrált, a fiúk viszont ennek ellenére sem vesztették el a macsó jellegüket” – tette hozzá a sminkguru, aki két művésztársát kérte fel, hogy segítsenek neki. Egy-egy modellen végül 30 percet dolgoztak. „A bemutató előtti estén végignéztem a srácok fotóit és eldöntöttem, hogy ki hova kapja a sebeket. Aztán arra kértem a kis csapatomat, hogy olyan sminket készítsenek, ami egyszerre szép és kemény” – avatott be a kulisszákba Comparetto.

A szokatlan „kiegészítők” egyébként egész jól passzoltak a kollekcióhoz, ami javarészt gyapjúnadrágokból, pasztellszínű és oversize ruhadarabokból áll. A 2007-ben alapított márka tervezőjének munkáit a divatmagazinok is imádják: a bemutatóját a kínai GQ támogatta, az Esquire pedig a legjobb divattervezőnek járó díjjal jutalmazta nemrég. Az inspirációt a Kínán belüli utazásai adják.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek