A legindokolatlanabb címlapok 2014-ben

Tavaly megírtuk, hogy kik azok a celebnők, akiknek az arca garancia a rekordméretű eladott példányszámra. Most arra gondoltunk, összegyűjtjük azokat a borítókat, amelyeket mi máshogy, vagy éppen egyáltalán el sem készítettünk volna. Természetesen nem mi vagyunk a magazinok főszerkesztői, így ez csak egy szubjektív lista – kezelje is akként. Természetesen nem vagyunk naivak, és tudjuk, hogy a legtöbbször direkt figyelemfelkeltés áll a furcsának tűnő döntések mögött. A címlapokat hónapokra bontottuk, "szerencsére" minden hónapra jutott valami. A poszt végén szavazhat, ön melyik borító nélkül tudott volna élni 2014-ben!

Január

A lengyel Glamour Scarlett Johanssont tette a címlapjára, amivel semmi baj nem lenne, hiszen a Mango kampányában is jól mutatott, itt viszont a fura póz és a selyemszatén kombiné miatt úgy tűnik, mintha a feje külön életet élne a felsőtestétől. Valljuk be, nem szerencsés.

01 scarlett-johansson-glamour-magazine-poland-january-2014-cover
reklámfotó

Február

Az ausztrál Vogue az év második hónapjában Cate Blanchettet kérte fel pózolásra, azt viszont nem értjük, hogy – hacsak nem előtte 3 hétre a Napra küldték a színésznőt – vajon miért gondolta úgy a képszerkesztő, hogy Kim Kardashian bőrszínét photoshoppolja Blanchetté helyére? Mondjuk legalább az "In the spotlight" (magyarul rivaldafényben) alcím értelmet nyer.

02
reklámfotó

Március

A március az egyre lotyósabban viselkedő Miley Cyrus hónapja volt: több magazin is meglátta a fantáziát a lefelé ívelő igényszintjében. A német Vogue Madonnára sminkelve, a W magazin pedig meztelenül a párnák közé dobva örökítette meg az énekesnőt az utókornak.

03 Miley-Cyrus-by-Mario-Testino-for-VOGUE-Germany
reklámfotó

Április

Bár a Vogue anyja, Anna Wintour egyszer azt nyilatkozta, hogy amíg ő vezeti a Vogue-ot, addig nem lesz Kim Kardashian a címlapon, ez idén megdőlt: az örmény celebnő ugyanis a házi pornófilmtől egészen a divatbiblia borítójáig jutott. Nem csak bennünk merült fel egyébként, hogy vajon mennyit fizethetett ezért a celebpár, Wintour viszont határozottan cáfolta ezt.

Vogue
Mario Testino/vogue / vogue


Május

Miley Cyrus májusban is visszatért, hogy Makány Márta tinédzserkorú hasonmásaként az ELLE címlapján görnyedjen. Hasonlóan értelmezhetetlen Beyoncé Time borítója is, aki nagymamabugyógóban pózolt a legbefolyásosabb embereket bemutató számon.

05 BeyonceTimeCover
reklámfotó

Június

Nincs azzal baj, ha Madonna nem akar felnőni, de inkább otthon, a négy fal között csinálja azt, amit.

06 Katy-Perry-and-Madonna-Photoshopped-on-the-cover-of-V-Magazin
reklámfotó

Július

Az ELLE idén még egyszer mellényúlt akkor, amikor a bizarr kalapmániában szenvedő Pharrellre őslakos (indián) szerelést adott.

07
reklámfotó

Augusztus

Kedveljük Beckhamnét, de ezt az agyonerőltetett jéghercegnő arckifejezést igazán elhagyhatná már.
 Persze, tudjuk, az imidzs része, de akkor is...

08 victoria-beckham-british-vogue-2014main  oPt
reklámfotó


Szeptember

Most komolyan!

09 brooke candy paper cover
reklámfotó

Október

Szeretjük, amikor reprodukálnak dolgokat, de Mia Farrow People címlapja Taylor Swift tolmácsolásában igazán kimaradhatott volna az életünkből. Meg úgy mindenkiéből.

10 mia-farrow-taylor-swift-people-magazine-cover
reklámfotó

November - december

Úgy mellékesen elmondjuk, hogy a baloldali fotón szintén Taylor Swift látható - igazából teljesen felismerhetetlenül. Kim Kardashianra nincs magyarázat: elképesztő, hogy tud valaki megélni abból, hogy ő Kim Kardashian. Az üzleti érzékre pedig senki ne hivatkozzon, inkább az "egymillió légy nem téved" helyzete áll fenn.

11 - 12 enhanced-9080-1415975430-5
reklámfotó

+1: 2015. január

Hogy kereken egy évet fedjünk le, körülnéztünk a jövő januári címlapok között is. Ekkor botlottunk bele Nicole Kidmanbe, akinek az arcát olyan szinten rommá photoshoppolták, hogy a fehér ruha feketének tűnik rajta.

01 ELLE-Jan-15 Nicole-Kidman-Cover-2
reklámfotó

Melyik a legindokolatlanabb címlap?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra