5 perc munkás jóllakatás: a zsebes karaj

A zsebes karaj egy méltán népszerű húsétel, hiszen egy jó nagy darab hús kell csak hozzá, és néhány ízesítő a „zsebekbe”, ezután öt perc munkánk van vele, a többit már a sütő befejezi helyettünk. Egy ekkora darab karajjal nagyjából hat embert tudunk jóllakatni, így még túlzottan költségesnek sem mondanám, pedig csupa finomsággal van tele.

DSC 0208akicsi
Katuci

Nálunk biztosan lesz az ünnepi asztalon. A köretet is gyorsan letudhatjuk, néhány félbevágott krumplit kell csak a hús mellé dobnunk, amikor már levettük a fóliát. Ha hagyományosabb módon készítenék, kerülhet bele trappista sajt (akár füstölt), és gépsonka is.

Hozzávalók:

1 kg csontnélküli karaj egészben
10 dkg feketeerdő sonka
12,5 dkg-os csomag mozzarella golyó
6-7 olajban eltett szárított paradicsom
3-4 sonkahagyma
1 paradicsom
1 teáskanál szárított kakukkfű
5-6 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olivaolaj
só, bors
½ dl víz vagy fehérbor

mellé mehet krumpli, feldarabolt zöldségek

  1. A húst megmossuk, ujjnyi vastagságú közökkel bevágjuk, mintha felszeletelnénk, de ne vágjuk át teljesen, az alja fogja majd össze.
  2. A szárított paradicsomot apró darabokra vágjuk, öntünk rá a fűszeres olajából is. Ezt pótoljuk még ki egy kevés olívaolajjal. Fűszerezzük alaposan sóval, borssal, kakukkfűvel és a zúzott fokhagymagerezdekkel.
  3. A fűszeres olajjal alaposan bedörzsöljük a karajt kívül-belül. A paradicsomdarabok a zsebekbe jussanak!
  4. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a nagyon vékonyra szeletelt paradicsomot, sajtot, hagymát és sonkát nagyjából egyenlően elosszuk a zsebekben. Jól nyomkodjuk bele a tölteléket.
  5. A húst egy sütőedénybe tesszük, az aljába öntjük a vizet vagy a bort, lefóliázzuk, 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük egy órára.
  6. 60 perc elteltével levehetjük a fóliát. Ilyenkor adhatunk hozzá krumplit vagy zöldségeket.
  7. Fólia nélkül 30-35 percig tovább sütjük.
  8. Ferdén szeletelve tálaljuk.
DSC 0205akicsi
Katuci
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek