Zanza!

Egészen addig nem is gondolkoztunk azon, ki lehet Thomas Sabo, amíg szembe nem jött velünk a Getty képügynökségnél pár fotó magáról Thomas Sabóról. Gondoljuk, ön se ilyennek képzelte, ha egyáltalán valaha képzelte valamilyennek, úgyhogy megmutatjuk. Ő az ékszerbirodalom alapítója és feje:

És ha már így megmutattuk a főnököt, akkor mondunk még pár érdekességet a márkáról, melynek ékszereit sokan – például mi is – nagyon szeretik. A világon öt kontinensen, 247 üzletben van jelen a márka, melyet a képen látható úr 1984-ben alapított. Az első önálló boltja mégis csak 1998-ban nyílt Frankfurtban, azóta pedig folyamatos a terjeszkedés. A köztes időben Sabo a német nyelvterületen terjeszkedett, egyre több ékszerészt alkalmazott  és sterling ezüst kollekciójával szerzett magának nevet a szakmában – áll a márka weboldalán. 1992 óta egyébként nem a névadó alapító, hanem Susanne Kölbli a kreatívigazgató.

Magyarországon leginkább talán a charmjairól ismert az ékszermárka, melyekkel csak 2006-ban rukkoltak elő, hatalmas sikerrel. Ugye önnek is megvannak a minden női magazinban látható Charm Club hirdetések? 2009-ben jöttek az órák, 2010-ben a parfüm, 2012-ben pedig már olyan hírességekkel reklámoztak, mint Poppy Delevingne és David Garrett. 2013-ban 18 karátos aranyékszerekkel bővült a kínálat, 2014-ben pedig karma gyöngyökkel, melyeket Georgie May Jagger hirdet.

A tervező egyébként elég szerény, életrajzot elvétve találni róla. Annyi azért kiderült, hogy a 60-as évek elején született Ausztriában és a Sabo a magyar Szabó név németes átirata – az viszont nem derült ki sajnos, köti-e bármi Magyarországhoz, már az üzletein kívül. Sabo szeret utazgatni, golfozni, vitorlázni és a Forma-1-re is kijár, illetve évente kétszer tart szezonális ékszerbemutatókat, januárban és júniusban. Van hokicsapata, ők az Ice Tigers, feleségét Luz Enith-nek hívják, két gyermekük van és imádnak jótékonykodni. És elég vidámnak tűnnek, a galéria képei alapján.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra