OFFLINE

Öltözzön bátran, mint Joanna!

2014. november 10., hétfő 14:44

A Central European Fashion Days-en nem csak a divatbemutatókat néztük meg, hanem a jól öltözött közönségre is figyeltünk: Joanna például több extra dolgot kombinált szettjébe, mégsem bántóan feltűnő. Vegyen példát róla!

Joanna

Hiába van már november, kedden is száraz, felhős, enyhe időre készülhetünk, bár hajnalra ismét párássá, helyenként ködössé válhat a levegő – írja az Időkép. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19°C között alakul. Szerdán nyugat felől felhősödés kezdődhet, és délutántól a nyugati, délnyugati tájakon már eleredhet az eső, hajnalban 5-10, délután 13-18 fokra készülhetünk.

Joanna vastag, bundás dzsekije pont elég meleg ilyen időben, és mivel a többi ruhája fekete, nem zavaróan feltűnő a barnával keveredik a fekete szőr. Az anyagok textúrájával remekül játszik Joanna a szetten belül, visel áttetsző, légies anyagot, farmert és súlyos bundát is. A kiegészítők aranyszínűek és szerencsére nem vitte őket túlzásba a hölgy, bár a duplatáskás trend még mindig nem a szívünk csücske – azért ha ilyen szép Anya Hindmarch táskáról van szó, elég megbocsájtóak vagyunk.

Kabát, nadrág: MMC Studio

Cipő: Saint Laurent

Fekete shopper: La Bagagerie

Arany táska: Anya Hindmarch

Szemüveg: Céline

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta