Teszt: kerestük a legjobb bazsalikmos paradicsomszószt

A paradicsomos tészta az egyik olyan étel, amit nem csak a felnőttek esznek szívesen, de a gyerekek is előszeretettel tömik magukba; jó, ha jól csinálják. De nem csak azért hálás étel mert finom, könnyedén elkészíthető alig pénzből, hanem azért is, mert bárhova utazik az ember, ezt minden étlapon megtalálja és anélkül rendelheti meg, hogy rettegnie kelljen, hogy mi kerül a tányérjára.

IMG 7284

Persze bármelyik háztartásban előfordulhat, hogy nincs idő kivitelezni még egy ilyen egyszerű receptet is, rendszerint ilyenkor kerülnek elő a szekrény mélyéről az üveges tésztaszószok, amelyek között biztosan akad egy sima paradicsomos is, ha más nem, alapnak. Ugye-ugye?! Szerencsére az előre elkészített szószok többsége teljesen vállalható ízű és ha mázlink van, még az ízfokozókat és mesterséges cuccokat is kihagyták belőle. 

Ebből kéne állnia a szósznak

A szerkesztőségben közösen megszavazott ideális bazsalikomos, paradicsomos tészta a következőkből kellene, hogy álljon:

  • friss paradicsom vagy szezonon kívül hámozott konzerv paradicsom,
  • friss őrölt fekete bors, só,
  • olívaolaj,
  • fokhagyma
  • és opcionálisan hagyma. 
  • sok friss bazsalikom, a főzés végén

Ennyi az egész. Tényleg nem ördöngösség, bárki el tudja készíteni ezt a receptet.

Mivel az üveges szószok ízválasztéka igen csak kibővült az évek alatt - úgy döntöttünk a legalapabbal indítunk - és ha van rá igény a többit is nagyon szívesen leteszteljük. Írjanak nekünk nyugodtan levelet.

IMG 7267

Jó sokan voltunk kíváncsiak arra, hogy van-e ízbeli különbség a saját márkás és a hájpolt, ultradrága szószok között - és igen, ismét csak lettek érdekes eredmények... Nyolcféle paradicsomszószt vettünk, volt közte saját márkás, meg persze drága, Barilla és Bertolli is.

A pontokat ezúttal is az ízre, kinézetre, illatra adtuk, semmilyen tudományos módszert nem vetettünk be a paradicsomszószok tesztelésére. Kizárólag saját ösztöneinkre hallgattunk és a végén összesítettük a szavazatokat.

Azért azt tisztázzuk, hogy a jók is legfeljebb közepesek!

A maximálisan elérhető pontszám 35 volt, a 30-as, sőt a 25-ös csodahatárt sem tudta átlépni egyik termék sem, még a nyertes is csak 23,5 pontot szerzett, ami azt jelenti, hogy ha átlagot számolunk, akkor mondjuk egy erős hármast kapna az iskolában (3.3 a pontozók átlaga), szóval azért ne képzeljük azt, hogy az üvegből zseniális dolgok fognak kijönni, mert nem. De mondjuk ehetők. Meglepően sok második helyezett lett, ezek pontszámának átlaga 3 pont.

Most kivételesen ezt is szemléztük, miből állnak ezek a termékek, mert minket érdekelt, hogy mivel lehet elrontani egy egyszerű receptúrát, de ezt a pontozásnál természetesen nem vettük figyelembe.

Mielőtt belekezdtünk volna a tesztbe, beszélgettünk kicsit az üveges szószokról és a legtöbben azon a véleményen voltunk, hogy a boltit fel kell még tuningolni ahhoz, hogy tényleg jó legyen, de sokak szerint megéri, mert még így is gyorsabb, mint hámozgatni a friss paradicsomot. A szerkesztőség másik fele határozottan elzárkózott ettől, és csakis a házi tésztaszószra esküszik.

Íme a szószok:

8. helyezett: Heinz Italian sauce with basil and garlic

Nagyon vicces, hogy ebben a Heinz szószban sűrítményként feketeribizli szerepel, soha nem gondoltam volna, hogy ilyet valaha látni fogok. Már ezért megérte ez a teszt, komolyan. Mivel a hasonló márkájú ketchup nagyon jó helyen végzett egy korábbi vaktesztünkön, reméltem, hogy a szósz is hasonlóan jó lesz, nem így lett. Elég nagy csalódás ez, ahogyan az is, hogy kicsivel kevesebb, mint a fele paradicsompüréből áll, és csak 26 százaléka kockázott paradicsom. A hagyma túl nagyra van vágva benne, borzasztó fűszeres és olajos, és még édes is. 

 
IMG 7251
„Ánizsos, édeskés íz, teljesen más, mint a többi versenyző, és nem a jó értelemben.” „Na ezt kikérem magamnak. Ez botrány. Egyszer otthon csináltam magamnak szószt, és ahogy a fűszert szórtam bele beleejtettem az egészet zacskóstól. Ami beleborult és még nem nyelte el a szósz, azt próbáltam kimérni kanállal, persze így is maradt benne egy csomó. Na most ezerszer inkább az, mint ez a borzadalom.” „Ez ocsmány, édes, mint az állat, ez a legrosszabb.” „Édes, nyomokban érződik a paradicsom, ezt telenyomták cukorral.” „Botrányos. Túl sok cukor, hatalmas darab hagymák, agyonfűszerezve totálisan oda nem illő dolgokkal.” „Valami furcsa van a fűszereiben, édes, csúnya a színe, és van benne valami nem odaillő.”

7. helyezett: Bertolli basilico

Senkit ne zavarjon meg többé az olaszos elnevezés, ez a paradicsomszósz Hollandiából származik; legalábbis ez olvasható az üveg címkéjén. Na, meg persze az is, hogy a termék 100 százalékban olasz. A Bertolli olasz cég volt, amíg fel nem vásárolta az Unilever. Sajnos én itt elvesztem, de akár holland, akár olasz, nem szerették a tesztelők. Ez is paradicsompürés, ami mellett már 33%-a kockázott paradicsom. A terméknek eléggé boros illata van, és olívaolajíze.

IMG 7254
„Ez egyáltalán nem finom, pedig még hagymát is találtam benne. Remélem legalábbis, hogy hagyma.” „Pizzaszósz egyértelműen!.” „Konyhaíze van, mosogatólészaga, nem az esetem.” „Ez ehetetlen, bocs.” „Az apró kockára darabolt répa valahogy nem győzött meg, ahogy az sem, hogy olyan íze volt, mint egy instant paradicsomlevesnek.” „Ez teljesen rendben van, nem mondom, hogy nem főzök jobbat otthon, de vállalható.”

6. helyett Combino sugo di pomodoro con basilico, Lidl

A Lidl szósza egyenesen Itáliából érkezett az itthoni boltokba, és meglepő vagy sem, de 79 százalékban(!) tartalmaz aprított paradicsomot, és ezzel a kóstoltak közül az első helyen szerepel ami a paradicsomtartalmat illeti! Ezért jár a pont, de azért még lenne hova fejlődni, a kóstolók jelentős része a menzára asszociált, ami nem jó referencia. A sok paradicsom érződik a terméken, egyáltalán nem tömény, kicsit vizes hatása van. A bazsalikomon, fokhagymán, olívaolajon, són és cukron kívül kukoricakeményítő is van benne.

IMG 7250

„Aki szerette a menzán a paradicsomos ételeket (leves, paradicsomos káposzta, stb.), az ezt a szószt is imádna fogja.” „Nem lenne ez rossz, csak kicsit sok benne a fűszer, kevesebb elég lenne.” „Finom, de nem túl erősen fűszerezett, adnék érte pénzt is.” „Savanyú, de nem túl tömény, sőt.” „Borzongatóan rossz, ipari íze van, simán felszolgálhatnák bármelyik rosszabb önkiszolgálóban, nem lógna ki fölfelé a kínálatból.” „Megszaladt a segédanyag, pedig én menzás voltam 8 évig, de ezt mindenki nagyon gyorsan felejtse el.”

5. helyezett: Panzani, olive & basilico made in italy

Ez a mártás is Olaszországban készült és kicsit kakukktojásnak számított a mezőnyben, ugyanis ebben vannak olajbogyó szeletek. Sajnos ez a beszerezésnél nem tűnt fel, de ha már megvettem, nem hagytuk ki, és megkóstoltuk. Több kóstoló imádta benne az olajbogyót, mások nem, és olyan is volt, aki szerint az ötlet jó, de elképesztően rossz minőségű a bogyó benne. 
 
IMG 7246
„Találtam benne egy nagy olajbogyó darabot. Nem szeretem az olajbogyót, de ez még a szokásosnál is rosszabb volt. Plusz lehet benne valami színezőanyag, mert a villa örökre bepirosodott.” „Érdekes, a szósznak is tészta íze van, elég fura, az olajbogyó az egyetlen íz a paradicsom mellett.” „Fűszeres, olivabogyódarabkákkal turbózott, meglepően jó, meg tudnám enni máskor is." „Jól elkülönülő  olívabogyó, paradicsom és  répadarabok, no meg bazsalikom. Látod, hogy mit eszel, és az olajbogyóval engem megvettek kilóra.” Utálom az olivát, ez itt le is írta magát, gondolom mindenki odáig van érte, aki szereti a bogyókat.” „Sok zöldség, erős paradicsomíz, a bazsalikom némiképp elsikkad, de ezt kompenzálja a többi - engem megvett.”

2. helyezett sokas holtversenyben: Sugo basilico, Aldi

Nagyon sűrű, átlagos éttermi bazsalikomos, paradicsomszószos ízvilág. Érdekes, hogy a szóbeli értékelései nem valami biztatók, mégis a második helyen végzett.

IMG 7248

„Viszonylag sok levet ereszt, és ez viszonylag rosszul néz ki. Ízre egyébként elmegy.” „Ez egész jó, az állaga is megfelelő, szeretem.” „Jó édes, kicsit talán túl cukros is, és nem elég fűszeres.” „ Ezt bírom szeretni.” „Paradicsomszósz találkozása a pörköltszafttal a műtőasztalon. Szereptévesztéses, nem jó, túlfűszerezett, túl gejl.” „Sötétebb és sokkal egyneműbb mint a többi versenyző, és nekem kicsit savanyú is volt.”

2. helyezett sokas holtversenyben: Orto Mio, Nudelsauce basilikum, Penny

Ebben is jó bőven van aprított paradicsom, pontosan 77 százalékban. Kár, hogy az olívaolaj helyett csak napraforgóolaj került bele, de legalább tartósítószert nem tartalmaz a német termék. Egyáltalán nem darabos, meglepően friss paradicsomos íze van, savanykás, házias. Kizárólag természetes dolgok vannak benne, ezért is jár a pont. 

 
IMG 7247
„A bazsalikom ezen sem érződik, de paradicsom legalább biztosan van benne.” „Ennek nincs paradicsomíze. Inkább valami fura más íze van. De egyébként ehető.” „A közepesnél egy fokkal jobb, határozottan paradicsomíze van, viszonylag jó.” „Túl fűszeres, olyan mint a paradicsomos káposzta, csak a káposzta csak nyomokban érezhető rajta. Mondjuk, ez nem nagy baj.” „Ez is a mellékízzel támad, a bazsalikomok elmenekültek, vagy bele sem kerültek. A vegyészek valahol tévedtek.” „Paradicsomos, nagyon sós, kicsit csíp is, de elég jellegtelen.” „Bár én nem szeretem ha savanykás a paradicsomszósz, úgy vélem, az igazinak ilyennek kell lennie (cukormentesnek, vagy csak nagyon kevéssé cukrosnak), és ez pont olyan. Kiváló termék!”

2. helyezett sokas holtversenyben: Barilla basalico

Nekünk elég gyanús, hogy a Barilla összetevőlistája, szóról szóra megegyezik a pennys Orto Mióval. Lehet, hogy ugyanaz van mind a két üvegben? Ráadásul egy helyen is végeztek. Ki tudja a választ?! Mindenesetre az árkülönbség magáért beszél, ha ezt szereti, egyszer tegyen a próbát a Penny-s szósszal is.

IMG 7253
„Ebben olyan fűszer van, amit nem szeretek. Jó lenne megtudni mi az, hogy kerülhessem a jövőben, de egyelőre nem tudom, így megnevezni sem tudom. De AZ a valami nem kéne bele.” „A paradicsomjelleg pont elég erős benne.” „Ez savanyú, mást nem is érzek rajta.” „A paradicsom mellett, vagy inkább helyett itt már inkább csak a répát sikerült beazonosítani. Nem rossz azért.” „Van benne paradicsom, egyértelműen a mezőny jobbik feléhez tartozik, de nem ez a bajnok.” „Túl édes, túl savanyú, de legalább van benne zöldség, igaz a bazsalikomot pont nem érzem.”

Első helyezett: Dolmio

A többséget meggyőzte a Hollandiából származó paradicsomszósz, friss, fűszeres ízével és a hatalmas paradicsomdarabokkal - amiből egyébként 73 százalékban tartalmaz egy üveg. Nincsen benne semmilyen ízfokozó vagy tartósítószer. Jó termék, a többihez képest nagyon jó áron kínálják, megéri megvenni!

IMG 7256
„Meglepően óriási paradicsom darabokat találtam benne, ami jó, én így szeretem a szószokat. Friss, zöldséges íze van, ami sajnos pont elnyomja a bazsalikomot.” „Na ez végre finom. Végre valami, amit felturbózva el tudnék képzelni otthoni fogyasztásra.” „Isteni, ez a kedvencem, nagy, roppanós zöldségdarabok vannak benne, és jó fűszeres.” „Irtózatos műíz, nem tudok rájönni, hogy mi, de ez valami borzalmas.” „Jó sok paradicsom, túl sok hagyma. Menzára túl jó, otthonra még pont nem elég jó.” „A 7-es (Orto Mio - a szerk.) utángyártott változata, óriási paradicsomdarabokkal. Finom!”
 
Megnevezés Ár (forint) Fajlagos ár (l) Pont (max. 35) Itt vettük
Dolmio 599 1198 23,5 Tesco
Barilla basalico 924 2310 21 Tesco
Orto Mio, Nudelsauce basilikum 399 997,5 21 Penny Market
Sugo basilico, Aldi 339 807 21 Aldi
Panzani, olive & basilico made in italy 629 1324 20 Tesco
Combino sugo di pomodoro con basilico, Lidl 339 847,5 18 Lidl
Bertolli basilico 779 1947 15 Tesco
Heinz Italian sauce with basil and garlic 599 1198 9,5 Tesco
 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra