Rasszizmussal vádolják a Pocahontas cipő tervezőjét

Ebben a szezonban sem maradunk rasszizmussal és meggondolatlansággal vádolt divattervezők nélkül. Az év elején a Chanel ház vezetőtervezője, Karl Lagerfeld látott fantáziát a Navajo indiánokra jellemző mintákban és kiegészítőkben, az év második felében pedig a félmillió forintos szandálokat áruló Charlotte Olympiának tetszett meg a vadnyugat témája – írja játékos cowboy csizmákra emlékeztető szandálokat és egyéb „cowgirl” stílusú lábbeliket bemutató cipőtervezőről a thefashionspot.com.

A The New York Times csípős nyelvű divatkritikusát, Alexandra Jacobsot azonban nyugtalanság fogta el a cipők láttán, elégedetlenségének pedig hangot is adott Twitter oldalán. De nem Jacobs az egyetlen, aki szerint a designer ezúttal nem gondolta át kollekcióját, hasonlóképpen aggasztónak találta a látványt a PurseBlog szerkesztője, Amanda Mull is, akit felháborított, hogy a tervező a kisebbség gyöngyökből kirakott karikatúrájával díszíti fel drága cipőit.

Az tény, hogy valóban kevés indián képviselteti magát a divatiparban, de ettől zavarbaejtően túl van pörögve ez a téma, és a legtöbb esetben valószínűleg szó sincsen arról, hogy a tervezők rasszista gondolkodásuk miatt terveznének efféle gyűjteményeket. Ön mit gondol Charlotte Olympia T-pántos Pocahontas cipőjéről? Menőnek találja az ötletet, vagy semmi szórakoztatót nem lát abban, hogy a sztársuszter a cipőkre applikálta a bennszülött amerikaiakat? Szavazzon!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Menő! (1949) (1658) Ciki!
Mustra