OFFLINE

Lakatos Márk most használt ruhában utazik

2014. október 4., szombat 11:30

A műsorok, a könyvek és a szalonok után Lakatos Márk egy újabb formában kíván segíteni azoknak a nőknek, akik nem igazán tudják, mit és hogyan érdemes viselniük. Az Aréna Plázában ugyanis megnyílt első boltja, a Style Republic, ahol ugyan nem vadonatúj, hanem használt ruhák kaphatóak, viszont ennek köszönhetően az árak barátiak, és minden egyes darabon ott fityeg egy címke, ami azt mutatja, hogy alma-, körte-, homokóra- vagy esetleg oszlopalkatúaknak ajánlott. Mi is ott voltunk a megnyitón, részletek a hajtás után!

Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, természetesen hírességeket is meghívtak az eseményre, Bangó Margitnak, Peller Mariannak és Gryllus Dorkának kellett 10 perc alatt olyan ruhákat találnia, amelyek megfelelnek az alkatuknak és annak a stílusnak, amit feladatba kaptak. Ez idő alatt pedig megismerhettük, hogy mi is a lényege ennek az üzletnek, amiben első blikkre olyan cuccok találhatóak, mint a legtöbb használt ruhaboltban. Persze azok messze nem ilyen tágasak, barátságosak, és nincsenek iránymutató cetlik, sem olyan személyzet, aki stílustanácsokat ad a betérőknek, és a próbafülkéknél sem találni olyan grafikát, ami segít eldönteni, hogy a kedves vásárlónak mégis milyen alkata van, sem óriási táblák, amelyek alapján kiderül, hogy adott sztenderen mennyibe kerülnek a ruhadarabok.

A stylistnak és csapatának az volt a célja, hogy egy olyan környezetet hozzanak létre, ami elég nőies és barátságos, ahol öröm a vásárlás, a betérők nem stresszelve suhannak végig a sztenderek mellett. A rózsaszín és fehér csíkos falakkal valóban sikerült különleges hangulatot teremteniük a fast fashion boltok minimalizmusával szemben. "Célunk volt, hogy olyan ruhákat és tárgyakat mutassunk be, amelyeknek személyisége van. Az lenne a jó, ha ezek között a ruhák között válogatva mindenki megtalálná a stílusát. Természetesen ebben mi is segítünk" – nyilatkozta a Díványnak Lakatos Márk, aki azt is elmondta, miért döntöttek úgy, hogy használt ruhákat áruljanak. Az átalakító szalon vendégei közül többen is mondták, hogy öltözködnének ők másként, de bizonyos darabokat egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak.

Így tényleg logikusnak tűnhet a second hand, de azért bőven vannak még, akik úgy gondolják, hogy turkálóból öltözködni kínos. Lakatos Márk pont az ellenkezőjét gondolja. "Egyre fontosabb az, hogy fenntartható módon éljünk, és ne fulladjunk bele a sok termékbe, amit gyártunk. Vagyis érdemes megtartani és újra felhasználni az értékes dolgokat. Másrészt, ha valaki szezonról szezonra követi a trendeket, akkor belekerülhet egy olyan mókuskerékbe, ami már nem az ő egyéniségéről szól, hanem arról, hogy mire vagy kire akar hasonlítani. Az ilyen jellegű boltokkal viszont el lehet szakadni a saját farkába harapó divatrendektől" – állapította meg Lakatos.

A csapat Nyugat-Európából hozza be az árukészletet, a 300 négyzetméteres üzlet 3000 ruhadarabos készlete pedig havonta cserélődik majd. "A válogatáskor a minőség mellett lényeges, hogy legyen karaktere a ruhának, hiszen csak így találhatja meg mindenki a stílusát. Fontos volt az is, hogy alkattól, mérettől, színtípustól függetlenül mindenki találhasson magának megfelelő darabokat" – tette hozzá Lakatos Márk, aki a napi munkában nem vesz részt, de figyeli majd, hogy minden megfelel-e az eredeti célkitűzéseknek.

És honnan jött a név? "Az öltözködésnek egy demokratikus dolognak kell lennie, ennek a legjobb formája a  köztársaság. Vagyis mindenki csinálja azt, amit szeretne, és nem feltétlenül kell olyan ruhákat hordani, amik a legjobban állnak, hanem olyanokat, amelyeknek viselése a legtöbb örömet okozza" – nyilatkozta Lakatos Márk. Persze így talán nem is lenne olyan fontos, hogy tudjuk, mit felel meg legjobban az alkatunknak, színtípusunknak, de persze ártani nem árthat, ha ennek a tudásnak is a birtokában vagyunk.

Egyelőre nem tudni, hogy hová nőheti ki még magát a küldetés, amit Lakatos Márk magára vállalt, de a stylist nem fél attól, hogy nem lesz folytatás. "Évek óta egy gondolat kibontásán dolgozunk. Mindig jönnek ötletek, nem tartok attól, hogy megunjuk és semmi nem jut eszünkbe. Ha ez a koncepció beválik, akkor szeretnék máshol is nyitni ilyen boltot. Utána pedig meglátjuk, hogy mi lesz a következő lépés" – tette hozzá.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy szerinte a fast fashion boltok mennyire figyelnek arra, hogy minden alkat találjon magának megfelelő ruhákat. "A nagyobb márkáknál ügyelnek erre, viszont a kommunikációjuk túlságosan divatorientált, és csak oszlopalkatú lányokkal reklámoznak, őket szólítják meg. Pedig – ahogy a szalonban folytatott beszélgetésekből is kiderült – az idősebb és teltebb hölgyek is szívesen vásárolnak náluk."

Alapdarabok minden alkatra

A körtéknek nagyon jól áll a magasított derekú, lefelé bővülő – akár loknis, akár A-vonalú – szoknya. A nadrág nem ideális viselet számukra, hiszen derekuk vékony, a csípőjük teltebb, így az a nadrág, ami csípőben jó, a derekuknál eláll. A szoknyához pedig érdemes olyan felsőt választaniuk, ami kihangsúlyozza felsőtestüket.

Az oszlopok alkata kicsit fiús, kamaszos, ezért lazább, lezserebb, oversize darabokat vásároljanak, mert ebben is vékonynak és modellalkatúnak tűnnek majd, de nem emelik ki a fiús vonalakat.

Az almáknál fontos, hogy ne viseljenek nagyon bő ruhadarabokat. Az átlós vagy párhuzamos szabásvonalak viszont nyújtják az alakot, és a bőrüket kicsit láttatni engedő anyagokkal megmutathatják a nőies dekoltázsukat is. Mivel az alma alkatúaknak általában jó lába van, ezért nyugodtan hordhanaj térd fölé érő ruhákat, tunikákat 

Most csak a nőkről esett szó, a férfiak sem nyugodhatnak meg. "Ugyan a mell-csípő-derék arány náluk nem annyira reprezentatív, nem mindegy, hogy mennyire molettek, vékonyak, alacsonyak vagy magasak. Ez ugyanúgy meghatározza, hogy mit vehetnek fel, hogy milyen szabásvonalú zakót, milyen bő nadrágot és milyen gombolású mellényt hordhatnak" - nyilatkozta Lakatos Márk.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta