Pénteki süti: habkönnyű citromos túrótorta

Zanza!

Erről a sütiről annyit lehet elmondani, amennyit a neve is elárul: szinte elrepül, és finom citromos. Sajnos miután gyorsan összeállítottuk, az alacsony sütési hőfok miatt két órát kell töltenie a sütőben, ez garantálja, hogy ne repedjen, ne barnuljon meg és ne száradjon ki. Igaz, ebből süléssel csak picit több, mint egy órát tölt, a maradék időben pedig a lekapcsolt sütőben pihen.

DSC 0095
Fotó: Piszke

Ha vagyunk rá négyen, akkor viszont két perc alatt el is fog fogyni, ezért lehet rögtön nagyobb formában dupla mennyiséget sütni.

Hozzávalók  (18-20 cm átmérőjű kapcsos formához, 26-oshoz duplázzanak):

10 darab zabkeksz
5 dkg vaj
50 dkg félzsíros tehéntúró
2 tojás
2 tojássárgája
10 dkg cukor
2 (lehetőleg bio vagy kezeletlen) citrom lereszelt héja
2 ek citromlé
2,5 dl tejszín

  1. A zabkekszet összetörjük, a vajat felolvasztjuk és elkeverjük a keksszel, és a sütőpapírral bélelt forma aljába egyenletesen beleszórjuk, majd egy pohárral lenyomkodjuk, hűtőbe rakjuk.
  2. A túrót jó alaposan áttörjük az egyik egész tojással, majd hozzáadjuk a másikat, a tojássárgákat, cukrot, citromhéjat és citromlevet, és elkeverjük.
  3. A tejszínt felverjük (nem kell túl keményre) és a túrókrémbe forgatjuk.
  4. A kekszalapra öntjük, elegyengetjük, a formát alulról alufóliába burkoljuk.
  5. 150 fokra előmelegített sütőben 65 percet sütjük - nem kell az ajtót nyitogatni! Ekkor a sütőt elzárjuk, résnyire nyitjuk az ajtaját, és még egy órát benn hagyjuk a tortát.

Hűlés közben kissé visszaereszkedik, és lesz kis pereme is, ezért tehetünk a tetejére valami házi jóságot is: darabos dzsemet vagy pici cukorral összerottyantott mélyhűtött vagy friss bogyós gyümölcsöket (kihűtve), bár magában is tökéletes.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra