Tejmentes sajttál vegánoknak és allergiásoknak

„Én lennék vegán, de a sajtról képtelen vagyok lemondani.” – mondják sokan, én pedig megértően bólogatok, hiszen tökéletesen egyetértek: sajt nélkül nem élet az élet, ezzel pedig biztosan a laktóz-érzékenyek is egyetértenek. Az persze már más kérdés, hogy én abban hiszek: sajt nem csak állati tejből készülhet.

IMG 20140908 152507
Steiner Kristóf / Dívány

Hat éve vagyok vegán, ez idő alatt pedig megtanultam: ha azt mondom „tej”, az bizony lehet rizs, mandula, szója, zab, kókusz, mogyoró, és még egy tucat más növény teje. Manapság ezek már bármelyik Tescoban elérhetőek, és kávéba, müzlibe is isteniek – ki kell tapasztalni, ki melyiket szereti, mert van, amelyik édeskésebb, van egészen natúr, és persze vannak ízesített változatok is.

És persze éppen úgy, ahogy a szójából nem csak tej, hanem „sajt” is készülhet – gondolok itt a tofura -, szinte minden felsorolt növény alkalmas arra, hogy sajt készüljön belőle. Az én legnagyobb kedvencem a kesudiósajt, egyrészt mert fehér és lágy, mint a tehéntejből készült sajtok, és mert változatosan ízesíthető, akármilyen „irányba” – legyen szó egy édes tiramisu-krémről, vagy egy olívabogyós-fokhagymás sajtról.

Hozzávalók (egy változatos sajttálhoz, 4-6 személyre)

250 gramm kesudió
1 teáskanál élesztő pehely, vagy fél teáskanál élesztőpor

...és bármi, amit szeretek a kedvenc sajtjaimban. Mondjuk

aszalt áfonya – apróra vágott dióval, egy csepp balzsamecettel.
Fekete olíva és szárított paradicsom darabkák olívaolajjal.
Kapor, egy csepp mustárral, fokhagymával.
Bazsalikom és fenyőmag.
Frissen facsart citromlé és csili pehely – krémsajthoz. Ezek mind őrült jó kombinációk.

Így készül:

A kesudiót bőséges vízbe áztatom, és egy éjszakára békén hagyom, hogy alaposan megszívja magát. A legfinomabb vegán sajtok két-három napon át, már a fűszerekkel és az élesztővel együtt áztatott kesudióból készülnek – és ez is egy jó megoldás, ez esetben kisebb tálakban pihentetem a sajt-alapanyagokat.

IMG 20140908 152420
Steiner Kristóf / Dívány

Legtöbbször viszont hirtelen ötlettől vezérelve gyártok sajtokat, és spontán ízesítem őket azzal, ami van otthon – ilyenkor megengedem magamnak a luxust, hogy csak egy-két órán át áztassam a kesut. Miután lecsöpögtetem, hozzáöntök fél deci melegvizet és az élesztőt, majd az egészet összeturmixolom a konyhai robotgéppel. A botmixer sajnos nem fogja vinni. Akkor jó, ha gyurmázható állagú, nem túl száraz, nem is folyós masszát kapok.

Eljött az ideje, hogy elővegyek néhány tányért, vagy egy nagy vágódeszkát, és kisebb-nagyobb darabkákat leszaggatva az alap-masszából összegyúrjam a különféle, fentebb említett csodákkal.

Mindet másként formázom: rusztikus kerek sajtot feketeborsba hempergetek, az áfonyás-diós változatot apró golyókká gyúrom, ha pedig krémsajtot szeretnék, egyszerűen citromlevet préselek bele, megkínálom olívaolajjal, és ha kell, vízzel, vagy valamilyen (de semmiképpen sem vaníliás) növényi tejjel lazítok rajta. Mindet időről időre megkóstolgatom (egészen apró, késhegynyi falatokban a legfinomabb),és ha kell sózok, borsozok.

IMG 20140908 152723
Steiner Kristóf / Dívány

A sajttálat vágódeszkán, körtével, szőlővel, olívabogyóval, zöldhagymával, rukkolával, mindenféle finom kenyérkékkel tálalom, és jár mellé dijoni mustár, meg erdeigyümölcs lekvár az ínyenc szendvicskészítőknek...

És végül egy megjegyzés, amiért már előre elnézést kérek, de tényleg fontos. Tálalás előtt egy órával mindig kiveszem a hűtőből, mert - ahogyan a tejtermékből készült távoli rokonai, a vegán sajt is szobahőmérsékleten bontakoztatja ki leginkább az aromáját. Ezt a mondatot nem lehet röhögés nélkül felolvasni, ugye? 

Mészáros Cabernet Sauvignon
Mészáros Cabernet Sauvignon

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

h i r d e t é s
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra