Ezt eszik a sztárok a Szigeten

Aki volt már fesztiválon az tudja, hogy a gyros - pizzaszelet - tömd magad hot dog szentháromságból nagyon ritkán mozdulnak ki a látogatók, de még a büfésoros eladók is. Kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyzet az ide érkező nagy nevekkel és milyen extra kívánságaik vannak a külföldi zenekaroknak, és egyáltalán mégis, hol töltik el az ebédidejüket, vagy, hogy hol mulatják az időt a Szigeten, ha nem éppen a Nagyszínpadon szórakoztatják a nagyérdeműt.

De azt, amit válaszul kaptunk, még remélni sem mertük. Van a Szigeten egy hely, ahova csak kiváltságosok léphetnek. Szó szerint kiváltságosok, ugyanis ami ebben a kis sátorban van, az maga a Kánaán, és most nem túlzunk.

Terülj-terülj asztalkám van reggeltől hajanlig: rengeteg hidegtál, legalább ötféle főétel és két fajta leves mindig megtalálható a svédasztalon. És ha ez még nem lenne elég, van egy csomó sütemény is és az alkohollal sem sórolnak. Ja, és persze mindezt ingyen. És, hogy lehet-e ezt még fokozni? Lehet. Klíma is van.

Idén a Kioskot kérte fel a Sziget, hogy a Nagyszínpadon fellépők menüjét állítsa össze, mi pedig megnéztük milyen körülmények között és egyáltalán mit esznek a fellépők. Sőt meg is kóstoltuk, sőt a Kiosk szakácsától még egy receptet is kaptunk, így otthon bárki meg eheti a Nagyszínpados sztármenüt és közben akár otthonról nézheti a koncertet az élő közvetítésen. Így már majdnem olyan, mintha ön is nagyszínpados fellépő lenne, ugyanis a sztárok és ott dolgozók számára fenntartott étteremben is TV-n keresztül lehet nézni azt, amit a közönség élőben lát.

A környezet

Bent idén nem a fényűzésről és legrongyrázóbb lagzit meghazudtoló dekorációkról szól minden, hanem az ötletességről, és arról, hogy az egész egy olyan étterem benyomását keltse, ahol nem kell feszengeni, ha valaki miatt pecsétes lesz az abrosz (ami egyébként nincs az asztalokon), és ahol a zenekarok tudnak együtt lógni, beszélgetni, és egyáltalán, kényelmesen enni finomat. Hosszú asztaloknál keveredhetnek a zenészek és dolgozók, a csévingek raklapokból átalakított pulton tartják melegen az ételeket.

Természetesen itt azért nem divat a műanyag evőeszköz és a tányér, valamint a pohár is üvegből van. Rengeteg bent a zöld növény, és az egésznek inkább van hangulatos fedett terasz jellege, mintsem puccos étterem hangulata. Kár, hogy a Sziget falain kívül elég csekély az esélye annak, hogy hasonló körülmények között tudjunk a haverokkal eltölteni egy bulizós estét.

Az adagok

A tulajdonos elmondása szerint egyébként egy nap olyan 5-700 adag étel szokott elfogyni és akkor még nem is beszéltünk az extra igényekről. A legtöbben a glutén-, és laktózmentes ételeket kérik extraként, de nagyon sok olyan sztárfellépő is van, aki egyszerűen semmi másra nem vágyik, mint egy pizzára, vagy egy jó kis sushira. Az extra igényekre ugyanúgy fel kell készülni, mint a napi fogásokra. Megtudtuk azt is, hogy minden nap más a menüsor, hiszen a színpadon dolgozóknak és azoknak a fellépőknek akik több napot maradnak, fontos a változatosság.

Ott jártunkkor egyébként éppen a Queens Of The Stone Age zenekar ebédelgetett komótosan, akik a láthatóan jól megpakolt tányérokra ráhúztak még egy adagot, majd felmentek a színpadra, és hatalmas koncertet adtak. 

A menüsor

A sütemények és saláták valamint gyümölcsök mellett a keddi napon olyan finomságok várták a zenészeket, mint például a korianderes kukoricaleves, vagy mustáros vadraguleves vajas galuskával. Főételnek pedig paradicsomos pennét lehetett kérni mozarellával, rakott krumplit házi hurkával, egészben sült csirkét citromos laskagombakrémmel sőt a bevállalósabbak a zöldfűszeres nílusi sügérfilét is megkóstolhatják tejszínes vörösbormártással és jázminrizzsel.Ahogy láttuk a zenekar nem zavartatta magát és mindent összeevett mindennel, a paradicsomos penne tetejére még szendvics is került, de ha ez kellett a tökéletes koncerthez, akkor ez. 

A recept

A Kiosk séfje, Orosz Gábor végül de nem utolsó sorban egy olyan receptet mutatott nekünk, amit otthon is el lehet készíteni - már ha hozzá tud jutni friss tésztához, és ennyi különféle friss gombához-  ezt a receptet a sztárok is szeretik (naná!), úgyhogy ha Nagyszínpados vacsorát szeretne enni, akkor most figyeljen, mert itt a Dívány-Sziget recept:

Gombás pappardelle bélszínnel és paradicsommal, egy adaghoz

Hozzávalók: 

  • 15-20 dekás szelet bélszín
  • egy tányérnyi papardelle tészta (lehetőleg friss és nem szárított)
  • só, bors ízlés szerint
  • egy csipet kakukkfű
  • 1 db erdei vargánya
  • 1 db rókagomba
  • 1 db szegfűgomba
  • 1 db laskagomba
  • 1 kisebb póréhagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • 1 dl tejszín
  • 0,5 dl alaplé (amit a Kioskos séf borjú és marhacsontból főz)

Elkészítés:

1. A bélszínt sóval borssal és kakukkfűvel ízesítse.

2. Hevítsen olívaolajat, majd vajat is tegyen hozzá, és süsse meg a bélszínt, az idő attól függ, hogy mennyire legyen átsütve. A közepeset ajánljuk, itt arra figyeljen, hogy a közepe legyen puha, a kérge pedig már pirított. Ha ezzel készen van, kicsit tegye félre a bélszínt.

3. A serpenyőben póréhagymán pirítsa a gombákat, sóval, borssal, kakukkfűvel és egy kis fokhagymával ízesítse ezt is.

4. Öntse hozzá az alaplevet, majd tejszínt is adjon hozzá, és parmezánreszeléket.

5. Forgassa össze a leforrázott friss tésztával, majd tálalja tányérra a félbevágott bélszín mellé. A koktélparadicsomokat forgassa át a szószos serpenyőben, és díszítse vele az ételt. 

Tipp: a legkönnyebben úgy tudja kimérni, hogy mennyi tésztára van szüksége, ha először kiönti a tányérjába azt a mennyiséget amennyire szüksége van - utána meg már főzheti is a szokásos módon. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra