Menő vagy ciki Angelina Jolie vérző sarkú cipője?

Június 5-én kerül a hazai mozikba a legújabb Csipkerózsika-sztori Demóna címmel, aminek egyik érdekessége, hogy a gonosz tündér, Demóna szemszögéből mutatja be, hogy miért lett megátkozva Auróra hercegnő. Az A-listás színészeket felvonultató Disney produkciót már a forgatás kezdete óta nagy kíváncsisággal követik a filmrajongók, és számítani lehetett rá, hogy a kosztümök mellett sem lehet majd elmenni szó nélkül.

A film promotálása és a világ meghatározóbb nagyvárosaiban történő premiersorozata már megkezdődött, ennek köszönhetően a gonoszt alakító Angelina Jolie és a fiatal hercegnőt játszó Elle Fanning is végiglejtett a londoni, illetve párizsi mozi elé terített vörös szőnyegen. A 38 éves színésznő ezúttal Christian Louboutin által tervezett lábbelikben érkezett az eseményekre, melynek személyre szabott fehér és fekete darabját is jól láthatóan Jolie filmbéli karaktere ihlette – írja a dailymail.co.uk.

Kétség sem fér hozzá, hogy a feltűnő, átlátszó paneleket és vérző sarkat kapott magassarkút a színésznőnek tervezte a sztárcipész, ami nem ritka az ilyen nagy volumenű produkcióknál, a MAC például külön sminkkollekciót dob piacra a film bemutatójával egyidőben.

„Nagyon izgalmas volt a filmen dolgozni, főleg olyan erős karakterrel, mint Demóna. Már maga Angelina személye is és bája is elvarázsolt” – mondta Louboutin a közös munkáról és a Jolie karakteréhez kísértetiesen illő lábbeliről. A történetből kiindulva várhatóan két hasonló, egy vörös és egy arany verziót még látni fogunk ezekből a designercipőkből a napokban. Addig is szavazzon, menő Angelina Jolie Louboutin cipője, vagy cikinek találja, hogy ilyen húzással akarják eladni a filmet a készítők?

Oszd meg másokkal is!
Menő! (2783) (2548) Ciki!
Mustra