Ezer év garancia a világ legkényelmesebb cipőjére

701770582183477166
House of Borgezie

A szokásos agyszüleményeknél is furcsább ötlettel rukkolt elő el a brit felsőosztály öltöztetésért és ékszereiért felelős birminghami márka, a House of Borgezie, mely úgy hirdeti legújabb lábbelijét, hogy az a világ legkényelmesebb magassarkú cipője, amire ráadásul ezer év garanciát is bátran vállalnak. Igen, jól olvassa, ezer év!

A több mint 25 éves múlttal rendelkező márka tervezője, Chris Shellis rozsdamentes acélból, ezüstből, illetve olyan anyagokból építette fel cipőjét, melyekből a legkifinomultabb konyhai evőeszközöket is készítik – írja a jezebel.com. Persze a végtelen garanciával bíró, 995 fontra (371.733 forint) beárazott cipő szilikon betéttel és egyéb extrákkal, például cserélhető, szívalakú talppal is fel van turbózva.

Tekintve, hogy elvileg ez a világ legkényelmesebb és legstrapabíróbb cipője, az ára meglepően baráti. Főleg, hogy a sztárcipészek, mint például Charlotte Olympia, hajlamosak közel félmillió forintot kérni egy  szandálért. A márkánál egyébként a platinából és 18 karátos fehéraranyból készült cipők átlagosan 70.000 fontról (26 millió forint) indulnak, szóval ez az acélverzió tényleg olcsónak számít a kínálatban.

5343fd9786ee1
House of Borgezie

A dailymail.co.uk szerkesztői szerint azért jó befektetés a fémszandál, mert így legalább tudunk valamit lányunkra hagyni. Bár a tűsarkúban való tipegés nem kifejezetten a mi stílusunk, azért nagyra értékeljük, hogy valakinek eszébe jutott, hogy kényelmes és tartós magassarkút készítsen, még ha a képek alapján a kényelmes az utolsó szó is, ami eszünkbe jut.

Ha milliárdos örökösnők lennék, csakis ilyen darabban hibernáltatnánk magunkat, hogy a jövőben letesztelhessük, valóban érvényes-e a cipőre kiszabott ezer év garancia. És ha valóban olyan kényelmes és tartós, mint ahogy állítják, akkor a celebnők helyében csakis ilyenben lejtenénk végig a vörösszőnyeges eseményeken az elkövetkezendő ezer évben. Valamiért azonban eddig még senkin nem láttuk ezt a Borgezie-csodát...

Oszd meg másokkal is!
Mustra