Elbaltázott promóció miatt háborognak a GAS-rajongók

Ha gyenge szóviccel szeretnénk élni, azt is mondhatnánk, hogy GAS módon szerepelt a farmermárka, hiszen az előre meghirdetett gáláns akciója végül rajongói habzó szájú elégedetlenkedésébe fulladt. "Április 30-án 15:30-tól fél percen keresztül ingyenesen lehet ruhát vásárolni a GAS online oldalán, a márka 30. születésnapja alkalmából. A Magyarországon egyedülálló akció során a regisztrált versenyzőknek 30 másodpercük lesz arra, hogy kiválasszák kedvenc darabjukat a megfelelő méretben" – olvastuk a közleményben, majd estünk pofára több száz társunkkal együtt szerda délután.

A márka az erre a célra elkészített weboldalán már hetek óta lehetőséget biztosított arra, hogy gyakoroljunk és élesben már profin kattintgatva juthassunk el álmaink ruhadarabjához. Azt ígérték, hogy az első 800 "vásárló" lesz a szerencsés és hogy minden darabból minden méretből biztosítanak egyet.

Amit furcsállunk, hogy percekkel az indulás előtt tettünk még egy próbát a gyakorlófelületen és például a kinézett farmerből épp 3-4 méretet adott ki a gép. Aztán elindult a verseny és ugyanazok a méretek jelentek meg, holott elvileg feltöltötték a készletet – valójában viszont ekkorra már kifagyott a rendszer. A rendelkezésre álló gatyák közül kiválasztottunk egyet, de ezután a Checkout gomb semmire sem reagált, így a játékidőből kifutottunk és mivel a rendszer hibát dobott, kilépni sem tudtunk, így a 30%-os kupont sem kaptuk meg – utóbbit ajánlotta fel a cég még a verseny kiírásában azoknak, akik nem férnek bele a 800 leggyorsabb közé.

GASSSS.PNG

Nem csak mi jártunk így: az eseményhez tartozó Facebook oldalon több százan adtak hangot a csalódottságuknak. Egyesek a hibásan működő Check out gombot tették szóvá, mások pedig hiába voltak elég gyorsak, a kívánt méretet már ők sem találták.

A számonkérők között akadt, aki forintosította, hogy szerinte a márka ígérete miért volt hamis: "Ha átlagosan 20 ezer forinttal számolunk egy terméket és 800 cuccot adtak volna ajcsiba (a szabályzatukban leírtak szerint), akkor ez 16 millió HUF-ba került volna Nekik. Így már értem, hogy miért nem biztosítottak egy nagyobb szervert...... nem volt érdekük, hogy ez egy valós játék legyen. A gyakorlás pedig remek adatgyűjtésre, ugyanis jól fel lehetett mérni milyen termékek iránt volt nagy az érdeklődés! Nagyon GÁZ!!!!!".

Mi ilyen összeesküvés-elméletekbe nem bocsátkoznánk, inkább arra gyanakszunk, hogy a GAS nem készült elég erős szerverrel, és a túl sok egyidejű kattintás miatt a rendszer túlterheléses támadásnak vette az akciót és lefagyott. Ha nem tudja elképzelni, milyen egy túlterheléses támadás, nézze meg ezt a videót.

gascikkbe.PNG

A cég egyelőre várakozási időt kér a rajongóktól és elvileg a napokban közzéteszik a nyertesek listáját is. Egyelőre ez olvasható az esemény magyar nyelvű Facebook-oldalán: "Pár információ az észrevételekkel kapcsolatosan. A játék az anyacég szervezésében zajlott és a túlterheltség elkerülése végett minden országban külön esemény kerül megrendezésre, és csak az adott ország IP címével lehet részt venni a játékban. Természetesen a játék célja nem a résztvevők átverése, folyamatban van az egyeztetés a játékot szervező külsős angol ügynökséggel. Természetesen az egyeztetés után közöljük a híreket és biztosan találunk megoldást arra, hogy senki ne érezze átverve magát. Még egyszer elnézést kérünk minden résztvevőtől, amint van új információnk jelentkezünk. Köszönjük a türelmet!". A creativeads.blog.hu promóciós szempontokból elemezte a márka bakiját, itt elolvashatja, mi az ő véleményük a dologról. Ahogy ők, mi is várjuk a fejleményeket, cikkünket frissítjük az újdonságokkal.

UPDATE: Az eseményt újra megrendezik, írták ki a szervezők a hivatalos Facebok oldalra:

"Tisztelt Résztvevők! Nagyon sokan próbáltak játszani és a szerver nem bírta a túlterhelést. Ez volt az első ilyen esemény és a vártnál nagyobb volt a látogatottság. Mindezek ellenére sok nyertes volt. Szeretnénk bizonyítani, hogy fontosak számunkra a játékban résztvevők, ezért az eseményt újra megrendezzük, hogy esélyt adjunk mindenkinek. Hamarosan jelentkezünk az új időponttal. GAS Csapat"

UPDATE 2: A legfrissebb sajtóközlemény alapján újra megrendezik a versenyt.

"Minden feltétel adott, hogy újra megrendezzük a GAS 30 másodpercig INGYEN játékot Magyarországon! Szeretnénk növelni a nyerési esélyeket, ezért még több megnyerhető termékkel készülünk.

Az esemény új időpontja május 13. 15:30 Ismét számítunk a támogatásodra és várunk a gasjeans.com oldalon!"

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek