Stílusikont faragtak az élelmes tervezők Rihannából

Zanza!

Kiderült, hogy kit választott az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA) az év divat- és stílusikonjának a 2014-es évben. A döntést még nem kimondottan dolgoztuk fel, de úgy tűnik bele kell törődnünk, hogy a fiatal barbadosi énekesnő, Rihanna valami miatt nagy hatással van a divatvilágra. A megtisztelő elismerésben korábban olyan hírességek részesültek, akikbe nehéz lenne belekötni, hiszen Kate Moss, Lady Gaga vagy David Bowie csinos felesége, Iman valóban a mai napig inspirálóan hatnak a szakmára és a divatrajongókra.

Rihanna divatikonná avanzsálása bár megdöbbentő, mégsem mondhatni, hogy hidegzuhanyként érte a szakmát, hiszen az énekesnő jó ideje ott sertepertél a divatházak és a legmenőbb tervezők körül. Feltűnő öltözködésének kialakításában évek óta segítségére van a neves stylist, Mel Ottenberg, valamint Adam Selman jelmeztervező. Ottenberg például nemcsak a fellépős ruháinak kiválasztásánál volt Rihanna mellett, hanem akkor is, mikor az énekesnő felcsapott divattervezőnek és kisebb-nagyobb sikerrel két kollekciót is rittyentett a brit high street márkának, a River Islandnek, valamint a MAC-nek a tavalyi szezonban.

A mai trendekhez igazodva – vagy éppen azokat diktálva – Rihanna és annak stylistja ügyesen keveri a luxuscuccokat az utcai divattal, mint például a couture bundát színes tornacipővel, vagy a játszós nadrágot a tűsarkúval. De ami igazán nagyot nyomhatott a latba a CFDA döntésében az az, hogy alig egy év alatt ujja köré csavarta a szakma krémjét: Olivier Rousteing, a Balmain ház mindössze 27 éves vezető tervezője barátjaként tekint Rihannára, akire rábízta a márka 2014-es tavaszi-nyári kampányának promotálását is.

De hirtelen nagy barátság alakult ki közte és Karl Lagerfeld között is, akinek kedvéért nemcsak Párizsban mosolygott a bemutató első sorában, hanem még Dallasba is elutazott egyet pózolni az egocentrikus tervezővel. A 26 éves Rihanna nemcsak a Chanel tervezőjével van feltűnően jóban, örömmel pózolgat vele Alexander Wang, Riccardo Tisci (a Givenchy vezető tervezője), Stella McCartney, Raf Simons (a Dior designere), valamint Anna Wintour is – írja a dailymail.co.uk.

Rihanna divatikon lett, mert...

  • Kit érdekel 42
  • Lobbi az egész 30
  • Ez a típus a divatházak új célközönsége 27
  • Szerethető, szimpatikus arc 16
  • Kiérdemelte 13

Ennek tudatában azért érthető, hogy miért landolt immár harmadik alkalommal az amerikai Vogue egyik legfontosabb, márciusi kiadásának borítóján a múlt hónapban.

Az extrém és bevállalós stílusának köszönhető díjat, melyet a tanács szerint azzal érdemelt ki, hogy nagy hatást gyakorolt a nemzetközi populáris kultúrára, június másodikán veheti át a New York-i Lincoln Centerben. Ön mit gondol, megérdemelte Rihanna az elismerést vagy más celebnőt jobban megilletett volna megtisztelő figyelem? Szavazzon!

Blogmustra