OFFLINE

Durva hagyomány a női alakformálás

2014. március 18., kedd 13:56 |

A női alak formálása nem a reneszánsz fűzőkkel kezdődött és nem is Kim Kardashian latex-alsónemű-mániájával: már az időszámítás előtti harmadik ezredből is találtak rá bizonyítékot – a kígyósistennő szobrát –, hogy a vékony női derék, kerek mell és fenék vonzó és kívánatos volt.

A Kiscelli Múzeumban nőnap alkalmából Simonovics Ildikó – divat- és művészettörténész, a Kiscelli Múzeum újkori textil- és kortárs viseletgyűjteményének muzeológusa, a Street Fashion Budapest blog kitalálója és “A magyar divat 1116 éve” című könyv társszerzője – tartott előadást a strukturális (ismertebb néven: alakformáló) fehérneműk történetéről. Előadásából kiderül, hogy a női test elfűzése, abroncsokkal való alakítása évszázados hagyomány, mely csak a XX. század beköszöntével szelídült.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

A kívánatos női alak minden korban az éppen aktuális divatnak megfelelően alakult: a spanyol reneszánszban, a XVI. század második felében például a fejhangsúlyos alak volt a menő, ennek érdekében burjánzó nyakfodrokat viseltek a (kiváltságos) nők, a vékonyra elfűzött derék alatt pedig széles, abroncsos szoknyát, vertugadin-t hordtak. Az abroncson kívül párnákkal tömték ki a feneküket a tehetős asszonyok – ha ön már a hasszorító bugyit is kényelmetlennek érzi, gondoljon bele, mit éltek át az akkori nők a legalább 5 kilós, terebélyes ruhákban.

Divat = rang

A divatért persze meg kellett szenvedi – ahogy azért is, hogy az alattvalóktól megkülönböztessen az öltözék. A divatozás a tehetősek és nemesek kiváltsága volt, így a furcsa, néha eszetlennek tűnő trendeknek volt kézzelfogható oka is: ha ki is tudták volna fizetni a ruhakészíttetés költségeit, a parasztasszonyok akkor sem tudtak volna méteres szoknyákban dolgozni, tehát messziről látszott, ki az előkelőség. Amikor máshogy már nem tudták elérni, hogy az alsóbb rétegek ne követhessék a nemesek divatőrületét, rendeletet adtak ki arról, hogy mekkora körméretű vertugadin-t viselhet egy nem nemesi származású nő.

A ruha minden esetben társadalmi rangot fejez ki: aki megteheti, hogy olyan ruhákat hordjon, amikben meg sem tud mozdulni, biztos nem dolgozik, tehát nemes. Természetesen az alsóbb néprétegek igyekeztek követni a divatot, és hordtak fűzőt, de nem húzták olyan szorosra, mint az ájulásra hajlamos nemes hölgyek. Szoknyájuk is csak annyira volt terebélyes, amennyire pénzük és munkájuk engedte.

Az előkelő asszonyok szoknyájának mérete a XVII. században egyre csak nőtt, az 1700-as évek rokokó fűzői és szoknyái egyre valószerűtlenebb alakot kölcsönöztek viselőiknek. Mária Antónia francia királyné (1755-1793) volt az első divatkirálynő, aki évente újított a trendeken, az ő idejében oldalirányba terebélyesedtek a szoknyák – mondta el előadásában Simonovics. A szoknyákat „panier”, azaz kosár emelte meg oldalt, akár olyan méretűre, hogy a ruha viselője nem fért be egy kitárt ajtón se. Ennek orvoslására találták fel az összecsukható panier-t, mely megkönnyítette a közlekedést.

Az óriási szoknyákkal párhuzamosan természetesen fűzőt is hordtak a nők. Mint megtudtuk az előadásból, nem csak azért, hogy vékonyabb legyen a derekuk, hanem azért is, mert egy csomó pozitív konnotáció kapcsolódott hozzá: az örök fiatalság, kortalanság eszményképe, önfegyelem, tartás. Ha valaki nem viselt volna fűzőt, szinte erkölcstelennek számított volna, a hölgyek még éjszaka is befűzve aludtak. A derék elfűzésére egész kiskortól trenírozták a gyerekeket, ekkoriban nem volt szempont a kényelem, vagy praktikum, az meg főleg nem, hogy a gyerek felszabadultan tudjon rohangálni, játszani.

Pár év lazítás

A váltást a francia forradalom hozza meg és Rousseau, akinek gyermeknevelési filozófiája egy időre megszabadította a kislányokat a felnőtt ruháktól. A forradalom az uralkodóosztály bukásával egy időre az öltözködési normáikat is zárójelbe tette. A klasszicizmus és empír idején Madame Récamier diktálta a divatot, akit neglizsében ábrázoltak a legtöbb képen, a derék elszorítása pár évtizedre háttérbe szorult. De tényleg csak pár évtizedre, mert az 1810-es években a bécsi divat szerint a mell alatt vágott ruha volt a menő, amihez ugye megintcsak kellett fűző, a biedermeierrel pedig ismét a darázsderék vált kötelezővé.

A homokóra-sziluett eléréséhez az elfűzött derék mellé ruhaujj-töméseket és széles aljakat vetettek be – abroncs helyett a XIX. században a rengeteg alsószoknyára esküdtek, így a ruhák súlya ismét 5-10 kilóra nőtt. Az 50-es években aztán az alsószoknyákat ismét abroncs váltotta, ez alkalommal krinolin néven.

Terhesen is fűzőben

Az 1870-es években jött egy váltás, a szélesen elterülő aljak helyett a fenékre helyezték a hölgyek a hangsúlyt, turnűrt, azaz fardagályt hordtak. A derékra rögzített lószőrrel kitömött párnára, esetleg félgömb alakú acél- vagy halcsontszerkezetre halmozták fel a kelmét, így készítettek maguknak hamis fart. Ezeket az alakformáló kiegészítőket azonban nem támadták soha annyira, mint a fűzőt.

A XIX. század végén erősödött meg annyira a fűzőellenesség, hogy a nők végre elgondolkozhattak viselésén. Akkoriban olyan betegségeket fogtak a fűzőre, mint a májproblémák és a hisztéria, melyeknek semmi köze nincs az elfűzéshez, abban viszont igazuk volt az orvosoknak, hogy terhesen káros a befűzés – egész addig a világ legtermészetesebb dolga volt állapotosan is fulladásig fűzni a nőket. Az orvosi figyelmeztetések azonban nem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy a nők megváljanak a fűzőtől: a XX. században terjedő sportosabb életmód és a szecesszió is kellett hozzá. Az első sikeres, fűző nélküli ruhákat tervező designer az 1910-es évektől elismert, francia Paul Poiret volt.

Végre ciki a fűző!

Persze nem egyszerre dobta el a fűzőt mindenki, a 10-es években az újabb sziluettváltás következtében a derékvonal felcsúszott a mell alá és "tubusszerű" alakformálókat kezdtek árusítani, melyeket szívesen hordtak is. A 20-as években vált cikivé a fűző, amikor a Coco Chanel-féle garçonne stílus terjedt és azt art deco szabásvonalak inkább lapos testet követeltek meg: ekkor a fűző helyett mellet leszorító mellkötőket viseltek a nők.

A 30-as években újra teret nyertek a kerek formák, nagyjából ekkor jött el a melltartók ideje: 1935 környékétől létezik kosárméretezés, ekkor indul a konfekciógyártás, fűző helyett melltartó és csípőszorító a kötelező alsóruha. Nagyjából az 50-es évekig, amikor a II. világháború utáni ínséges idők után Christian Dior előáll a New Lookkal, a nőknek végre nem kell férfias ruhákban járnia, mellvédőt hordania, újra eljön a homokóra-alak és a fűzők ideje.

Persze ezek már nem a régi, halcsontos kínzóeszközök, de azért nevezhetjük őket alakformálónak, hisz az a céljuk. A XX. század közepe már igazi aranykor, mely még mindig tart: végre fontos a kényelem, a praktikum, az egészség. Nem kötelező minden nap fűzőben rohangálni, és bár vannak olyan események és olyan ruhák, melyek megkövetelik a strukturális alsónemű felvételét, még a celebnők is megússzák körülbelül havi egy-két gálával – kivéve Kim Kardashiant, aki a homokóraalak nemzetközi nagyköveteként valószínűleg le sem veszi az alakformálót.

A XXI. századi nő koplal, sportol, skinny farmert húz, és ha semmi nem segít, plasztikai sebészhez rohangál – ez utóbbi persze, mondja Simonovics, nem feltétlenül nyomorít meg kevésbé, mint egy éjjel-nappal viselt fűző.

Kiscelli Múzeum

A múzeum rengeteg gyűjteménye közül az egyik a textilgyűjtemény, mely több mint háromezer, elsősorban a 19-20. századból származó viseletet, divatkelléket és lakástextíliát őriz. A gyűjtemények tárgyait a múzeum digitális adatbázisában lehet csak megnézni, raktárban őrzik őket. A textil műtárgyak különösen fényérzékenyek, ezért az állandó kiállításon csak egy-két apróbb kiegészítő szerepel belőlük.

Az állandó kiállítás – melyen a főváros újkori történetének iparművészeti emlékeit, többek között míves bútorokat, ezüsttárgyakat, térképeket, cégéreket és tervajzokat és képzőművészeti alkotásokat mutatnak be – az alábbi időpontokban látogatható:

Április 1 - Október 31. között: kedd-vasárnap 10:00 - 18:00

November 1 - március 31. között: kedd-vasárnap 10:00 - 16:00

A tárlatvezetésekről, programokról a múzeum honlapján tájékozódhat.

A múzeum címe: 1037, Budapest Kiscelli utca 108.

A cikk írásához Simonovics Ildikó előadásán kívül a Wikipedia vonatkozó szócikkeit és Ráth-Végh István Hatalom és pénz című könyvének vonatkozó részeit használtuk fel.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta