Indiai csilis bab pirított kesudióval

Van egy kaja, amit baromi gyakran készítek, mert a barátaim egyenesen megvesznek érte. Sokáig nem is mertem publikálni a receptjét, mert attól tartottam, hogy igazából csak ezért szeretnek, és a titok birtokában már szükségtelenné válok számukra – de szerencsére nem így lett, továbbra is imádnak nálam (l)enni. És ahogy a Mekiben is lenni szoktak ilyen „indiai hetek”, meg „görög hetek”, amikor az ezer éve megszokott fogásokat pimpelik fel az adott ország kulináriájának megfelelően, az én vegán konyhám is időről időre előrukkol egy klasszikus recept „fusion” változatával. Így született meg ez az indiai csilis bab, amelyben a kókuszkrémmel lágyított paradicsomszósz korianderrel és naranccsal, ropogós pirított kesudióval elképesztő kulináris élvezetet nyújt.

20140309 185052
Steiner Kristóf

Én aprószemű szárított zöldbabot használtam, de természetesen ki-ki maga döntheti el, mivel próbálja ki – meggyőződésem, hogy bármilyen hüvelyessel remekül működik, akár még borsóval is.

Hozzávalók

2 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 kanál kókuszzsír (vagy olívaolaj, és ha minden kötél szakad, repce vagy napraforgóolaj)
2 konzerv, vagy két csésze egy nappal korábban beáztatott, két órán át főtt bab
1 aprított paradicsomkonzerv, vagy 6 szem paradicsom apróra vágva
2 szem kaliforniai paprika
2 szál nagyobb sárgarépa (de édesburgonyával és krumplival is remekül működik)
2 szál angolzeller
1 szem erőspaprika (ha meri)
1 narancs héja és leve
Fél-fél csokor petrezselyem bazsalikom (de oregánó és korianderzöld is mehet bele)
1 csomag kesudió
1 cm-nyi friss gyömbér
1 nagy pohár kókusztej
Fél liter paradicsomlé

Fűszerek közül ezekkel kreatívkodjon, és ne ijedjen meg, ha valamelyik épp nincs raktáron: só, bors, fahéj, babérlevél, csili, és pirospaprika, őrölt koriander, babérlevél, kurkuma, őrölt római kömény

1. Felkockázom a fokhagymát, hagymát, paprikát, sárgarépát, és a paradicsomot – mindet olyan kicsire, amilyenre csak tudom (vagy türelmem van).

20140309 185120
Steiner Kristóf

2. A zsiradékot egy nagy lábosba kanalazom, és amikor felforrósodik, beleszórom fokhagymát, majd amíg pirul, alaposan megkínálom a fűszerekkel. Mehet rá a só, bors, a csili, és a többi – kivéve a babérlevelet és a zöldfűszereket - végül pedig a meghámozott, apróra vágott gyömbér is.

3. Mikor már úgy serceg, hogy a Best Exotic Marigold Hotel konyhájáról sem áradnak ilyen csodás illatok, a hagymát is rákanalazom, és közepes lángon pirítom-párolom, míg karamellszínű nem lesz.

4. Ekkor mehet bele a paprika is – ezt is alaposan megsütöm, mintha csak rántotta alapot készítenék. Ha nagyon kiszárad, időnként belepréselek egy-egy kortyot a félbevágott narancsokból.

5. Most jönnek a répakockák – ezeket is megforgatom a fűszeres alapon. Erősebbre veszem a lángot, és pirítgatom őket, hogy minden oldalukon kissé megpuhuljanak. Ideális esetben ekkorra egy nagyon intenzív ízű és illatú curryalapot kapunk – amelyet természetesen lazítani kell, mert ebben a formájában minimum kétszer csíp.

6. Ekkor jő el a paradicsom ideje. A kis kockákat a sercegő zölségekre küldöm, és hagyom, hogy kissé megfonnyadjanak, mint a szárított paradicsom. Ha ez megvan, mehet bele a paradicsomlé, és a babérlevél is. Megvárom amíg ismét felforr, kis darabokban belehámozom a narancs héját – csodálatos lesz ráharapni majd, mikor a legkevésbé számítok rá. Eztán fedővel letakarva, közepes lángon nagyjából 15 percig békén is hagyom.

7. Közben persze nem tétlenkedek: a zöldfűszereket apróra vágom, a kesudiót egy száraz serpenyőben megpirítom, és főzök egy adag rizst – az én kedvencem az indiai kajákhoz a basmati rizs, szinte teljesen “szüzen”: szegfűszeggel, babérlevéllel, sóval főzve, de természetesen ahány ház, annyi rizsa.

8. Ha letelt az idő, a lábosba öntöm a főtt babot – legyen szó konzervről, fagyasztott változatról, vagy korábban beáztatott, előfőzött verzióról. Alaposan megkavarom, és mintegy húsz perc alatt készre főzöm, ám nem hagyom magára: minden alkalommal, mikor túl sűrűnek tűnik, töltök bele egy kicsit a kókusztejből.

9. A főzés utolsó öt percében beleszórom az indiai csilisbabba a zöldfűszerek felét – a másik felét egyszerűen az asztalra teszem, tálaláskor mindenki úgy adagolhatja magának, ahogy neki tetszik. Ugyanez a helyzet a pirított kesudióval is: előbb egy adag rizst pakolok a tányéromra, majd egy (vagy két) nagy kanál curry-t, végül pedig megfejelem a kesudióval. Aztán percekig nem szólalok meg, csak eszem, eszem, és eszem.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek