no

20 divatos holmi, amit a pasik utálnak

Divatkövető nőként természetes számunkra, hogy tavaly beszereztünk egy peplumos felsőt, aztán egy magasított edzőcipőt, nyáron csíktopban és magasított derekú shortban fesztiváloztunk, majd ősszel bokacsizmát és széles karimás kalapot húztunk a trendek jegyében. A Huffington Post szerzői körbekérdezték férfiismerőseiket, és egész meglepő lista jött ki: a pasik tulajdonképp semmilyen ruhát nem szeretnek a nőkön, bár a trapéznadrágot és skinny farmert nem utálják, és a blúzokra sem fújnak, de rengeteg olyan dolgot jelöltek meg gyűlöletes divattárgyként, amit mi nők szívesen hordunk. Nézze meg a listát, aztán szavazzon, egyetért-e vele!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

1. Peplum

Sokan nem szeretik az alul fodorral ellátott felsőket, mert úgy tartják kövérít – mondjuk ezt Kim Kardashian pont bizonyította is terhesen –, de sok nő egyenesen imádja, mondván, pont azt a kicsi alhasi felesleget tünteti el, amit olyan nehéz letornázni. A pasik állítólag kivannak tőle, hát legyen:

Aashka Goradia színésznő novemberben a 41. International Emmy Awards-on vett részt tekintélyes peplummal.
Aashka Goradia színésznő novemberben a 41. International Emmy Awards-on vett részt tekintélyes peplummal.Neilson Barnard / Europress / Getty

2. Kötött, laza sapka (beanie)

A 2013/14-es tél trendje a hülyegyerek-sapka, angolul beanie. A szupermodellek is ilyenben flangálnak a divatbemutatók közt és minden fast fashion üzlet tele van a hülye feliratos, lazának tartott változatokkal.

Shakira Los Angelesben december 3-án tök fölöslegesen hord sapkát.
Shakira Los Angelesben december 3-án tök fölöslegesen hord sapkát.Gvk/bauer-Griffin

3. Magasított edzőcipő

Nagyon reméltük, hogy végre kihalnak az Isabel Marant által feltalált magasított edzőcipők, valószínűleg a férfiak egy része velünk együtt reménykedett. Már az a része, amelyiknek van fogalma arról, mi az a magasított edzőcipő.

Samantha Mumba ír énekes-színésznő éktalpú edzőcipőben bulizik.
Samantha Mumba ír énekes-színésznő éktalpú edzőcipőben bulizik.Paul Archuleta / Europress / Getty

4. Széles karimás kalap

A Saint Laurent 2012-es téli kollekciójába álmodta meg az arcba boruló fedorát, mely amellett, hogy tényleg nagyon stílusos tud lenni, elég röhejesen áll a nők nagy részének.

Chiara Ferragni nagy divat-szaktekintély, blogja, a The Blonde Salade tette híressé.
Chiara Ferragni nagy divat-szaktekintély, blogja, a The Blonde Salade tette híressé.Timur Emek / Europress / Getty

5. Oldalt nyitott póló

Ha valamit, hát azt hittük, ezt szeretik a férfiak: fesztiválszezonban az oldalt végigvágott pólókon keresztül minden csaj melltartóját meg lehet nézni. Úgy tűnik, mégsem tetszett mindenkinek ez a trend.

Rihanna neccpólóban villant oldalt
Rihanna neccpólóban villant oldaltTarget Presse Agentur Gmbh / Europress / Getty

6. Élénk rúzs és/vagy erős smink

Régóta tudjuk, hogy a vörös rúzstól kiszaladnak a pasik a világból, mert rögtön az jut eszükbe, hogy ha megcsókolják a nőt, az majd átragad rájuk. Teljesen érthető fóbia, ahogy az is, hogy a pandaszemű hölgyektől távolságot tartanak, hisz ki tudja, mi lapul az erős smink alatt?

Amit Katrina Darlingon, Katalin hercegné sztripperként dolgozó unokatestvérén látunk, az erős túlzás.
Amit Katrina Darlingon, Katalin hercegné sztripperként dolgozó unokatestvérén látunk, az erős túlzás.Sean Gallup/life Ball 2013 / Europress / Getty

7. Csíktop

A csíktop és bandeau-bikinifelső tényleg mindenkinek rossz mellett csinál.

A jó testű Tulisa Contostavloson is sokat ront ez a felső. Meg a póz.
A jó testű Tulisa Contostavloson is sokat ront ez a felső. Meg a póz.Alex Moss / Europress / Getty

8. Hegyes orrú cipő

Pont most jön vissza a divatba a hegyes orr, ami szerintünk még mindig kicsit jobb, mint a kocka alakú cipőorr. A férfiak szerint nem.

Melonie Diaz színésznő hegyesorrú körömcipőben.
Melonie Diaz színésznő hegyesorrú körömcipőben.Jemal Countess / Europress / Getty

9. Műköröm

Ezt értjük. A legtöbb műköröm egyszerűen ijesztő vagy giccses, és káros is tud lenni, ha rossz körmös teszi fel.

Az énekesnő Chiara dob puszit ijesztő, fehér műkörmökkel.
Az énekesnő Chiara dob puszit ijesztő, fehér műkörmökkel.Jason Laveris / Europress / Getty

10. Magas derekú farmer, short és szoknya

A magas derekú aljaktól kivannak valamiért a férfiak, egyik barátnőnk mindig meg is kapja barátjától ahányszor magasított derekú nadrágot vesz, hogy "nagysegg nap van". Valószínűleg ennyi a gondja a férfiaknak ezzel a trendi és kényelmes fazonnal, amiben nem fagy le a vesénk. Kár.

Kendall és Kylie Jenner nagyon trendi lányok.
Kendall és Kylie Jenner nagyon trendi lányok.Imeh Akpanudosen / Europress / Getty

11. Lehajtható szárú bokacsizma

Hogy ez miért kapott külön bekezdést, nem értjük, mert nem olyan markáns trend, hogy mindenkin ez jöjjön szembe. Azért egy képet találtunk róla:

Natalia Verbeke színésznő vett fel lehajtott tetejű bokacsizmát egy vetítésre. Tényleg nem előnyös.
Natalia Verbeke színésznő vett fel lehajtott tetejű bokacsizmát egy vetítésre. Tényleg nem előnyös.Juan Naharro Gimenez / Europress / Getty

12. Ultramagas platform

A nagyon-nagyon-nagyon magas cipők nem csak előnytelenek, kényelmetlenek is, úgyhogy szokjunk le róluk!

Ezt a szörrnyet épp Alexa Ray Joel énekesnő viseli.
Ezt a szörrnyet épp Alexa Ray Joel énekesnő viseli.Cindy Ord / Europress / Getty

13. Nadrágkosztüm

Miért is? Ja, mert túl férfias, és egy nő az legyen mindig nőies. Nem biztos, hogy ebben egyetértünk a Huffpost pasijaival...

Rita Orának jól áll.
Rita Orának jól áll.David M. Benett / Europress / Getty

14. Mély ülepű, bő nadrág

Erről már sokszor volt szó, most megint:

Bő nadrág bőrből, párizsi divathét, Jean Charles de Castelbajac, 2014 tavasz-nyár. Nem kopik ki a divatból, sőt!
Bő nadrág bőrből, párizsi divathét, Jean Charles de Castelbajac, 2014 tavasz-nyár. Nem kopik ki a divatból, sőt!Foc Kan / Europress / Getty

15. Masnik

Különösen a hajba biggyesztett masnik kínosak 10 éves kor felett, amiket a Louis Vuitton küldött kifutóra előző szezonban.

Modell sétál a Zürichi divatnapokon Van Bery showján novemberben. Masnival.
Modell sétál a Zürichi divatnapokon Van Bery showján novemberben. Masnival.Andreas Rentz / Europress / Getty

16. Vastag karkötők

Túl sok, túl csillogó, túl zajosan csörög – tök fölösleges:

Egy énekesnő, Zendaya karja a 2013-as MTV AMA-n.
Egy énekesnő, Zendaya karja a 2013-as MTV AMA-n.David Livingston / Europress / Getty

17. Túlméretes kötött pulcsi

Mi imádjuk télen, nem is kell több, mint egy jó vastag, kötött pulcsi, főleg, hogy most épp divatos is – de a pasik állítólag nem szeretik, mert a legtöbb nő olyan benne, mint egy medve.

Egy trendi divatblogger, Hedvig Opshaug örül Yves Saint Laurent pulcsiban a 2012-es februári londoni divathétnek.
Egy trendi divatblogger, Hedvig Opshaug örül Yves Saint Laurent pulcsiban a 2012-es februári londoni divathétnek.Kirstin Sinclair / Europress / Getty

18. Féloldalas szoknya

Ezzel megint mi bajuk? Elöl látszik a térd, hátul nem látszik semmi. Talán pont ez.

Ebben a szoknyában nem látszik Bar Refaeli feneke, ezért utálják ezt a fazont a férfiak.
Ebben a szoknyában nem látszik Bar Refaeli feneke, ezért utálják ezt a fazont a férfiak.Mark Cuthbert / Europress / Getty

19. Leggings

A leggings nem nadrág, de attól még kényelmes viselet – a Huffington Poston megkérdezett férfinak a legnagyobb baja vele, hogy unalmas. Hát tényleg ez legyen a legunalmasabb ruhadarab, amit valaha lát:

Egy kicsit sem unalmas leggings a moszkvai 2014 tavaszi-nyári ruhákat bemutató divathéten, az ART Square shown.
Egy kicsit sem unalmas leggings a moszkvai 2014 tavaszi-nyári ruhákat bemutató divathéten, az ART Square shown.Andreas Rentz / Europress / Getty

20. Válltömés

Túlságosan 80-as évek.

Még Chanel Iman modellenk is rosszul áll a válltömés? Ugye annyira nem is...
Még Chanel Iman modellenk is rosszul áll a válltömés? Ugye annyira nem is...Venturelli / Europress / Getty

Ön szerint jó ez a lista?

A listával nem kell egyetérteni, sőt szerintünk valószínűleg minden férfinak más az utálatos tárgy: például egy korábbi szavazásunkon az derült ki, hogy körülbelül a felük odáig van a vastag nyakláncokért, míg másik felük kirohan tőlük a világból.

Ezt fejtegeti a The Guardian szerzője is egy olvasói levél kapcsán, mely a téma kapcsán született. Hadley Freeman szerint egyáltalán nem kell az ilyen listákkal foglalkozni, azért meg végképp nem kell megváltoztatnunk stílusunkat, mert valakinek tetszeni akarunk. Úgy kell öltözködni, ahogy jól érezzük magunkat és kész – ráadásul a szerző szerint a legtöbb nő önmagának öltözik, nem a pasiknak. Mi ezzel nagyjából egyet is értünk, és ön? Szavazzon!

Elmondaná kommentben?

Keressen bennünket a Facebookon, és ossza meg velünk gondolatait a poszt alatt!
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra