no

Íme a múzsa, aki felfedezte Alexander McQueent

Az nagy év végi hajrá küszöbén egymást érik a kiállítások és árverések a divatszakmában. A Disney például Londonban bocsátotta árverésre a neves divatházak által kreált couture ruháit, míg a Cartier Párizsban nyitotta meg 600 darabból álló tárlatát az ékszermániások előtt.

A londoni Somerset Houseban pedig az Isabella Blow Alapítvány és a Central Saint Martins közösen szervezett „Isabella Blow:Fashion Galore!” című kiállítása tekinthető meg november 20 és március 2 között, mellyel a néhai múzsa rendkívüli élete előtt kíván tisztelegni a brit divatvilág.

A 48 évesen elhunyt Blowt a legtöbb művészhez hasonlóan életében nem értékelték annyira, mint halála után. A brit arisztokrata családban született Blow 1979-ben New Yorkba költözött, hogy tanulmányozza az ősi kínai művészetet a Columbia Egyetemen, de egy évvel később már Guy Laroche stúdiójában dolgozott Texasban.

Szerkesztői pályafutását a nyolcvanas évek elején kezdte Anna Wintour asszisztenseként az amerikai Vogue-nál, ahol munka közben összebarátkozott Andy Warhollal és Jean-Michel Basquiattal is. Miután visszatért Londonba, dolgozott a Tatlernél és a brit Vogue-nál is, majd 1997-ben ő lett a Sunday Times divatrovatának vezetője. Végül mégis visszatért egyik kedvenc magazinjához, a Tatlerhez, mint főszerkesztő.

Blowt barátai szerint mindig is hajtotta a kreativitás iránti szenvedély, aminek köszönhetően számos művészt és tervezőt inspirált munkájuk során. Divat iránti rajongása szenvedélyévé vált, így nem meglepő, hogy az ő tulajdonában volt a 20.század végének illetve a 21. század elejének egyik legjelentősebb designer magángyűjteménye, ami jelenleg az extravagáns örökösnő, Daphne Guinness birtokában van – írja a vogue.it.

A felhalmozott gyűjtemény magában foglalja azon tervezők ruháit is, akiket Blow fedezett fel a divatvilágnak, mint például Alexander McQueen, Philip Treacy, Hussein Chalayan vagy Julien MacDonald.

Arra a kérdésre, hogy miért járkál folyton feltűnő kalapokban, ezt a választ adta 2002-ben egy interjúban:

„Hogy mindenkit távol tartsak magamtól! Mindenki azt kérdezi, hogy megcsókolhat-e? Mondom, köszönöm szépen, nem! Ezért viselek kalapot. Viszontlátásra. Nem akarom, hogy minden rendű és rangú ember csókolgasson. Azt akarom, hogy az az ember csókoljon meg, akit szeretek” – mondta a két férjet is elfogyasztó Blow.

A 2007-ben elhunyt múzsa a designerek mellett olyan modellekben is meglátta a pluszt, mint Sophie Dahl vagy a devinshire-i herceg unokája, Stella Tennant. De ő talált rá Steven Meiselre, David LaChapelle-re vagy Sean Ellisre, akik mára a legelismertebb és legkeresettebb fotósok lettek a szakmában.

A divatot mindig is provokatív módszerekkel megközelítő Blow élete utolsó pár évében súlyos depresszióval küzdött, amit leginkább petefészek-rákjának tudtak be az orvosok. Többszöri sikertelen öngyilkossági kísérlet után gyógyszer túladagolásban halt meg hétvégi házuk fürdőszobájában.

Exkluzív életét, szettjeit, az életmű kiállításán megjelent hírességeket megnézheti a galériában! A meghatóra sikerült, Doddington Hallban forgatott videóban pedig az újító gondolkodású főszerkesztő ikonikus darabjaiban lehet gyönyörködni.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek