Bőrcuccok, amikre szüksége lesz jövőre is

Az idei év legnagyobb slágeranyaga egyértelműen a bőr és annak silányabb változata, a műbőr. Jó hír, hogy a divathetek felhozatalát elnézve jövőre sem kell a szekrény aljára suvasztani a szezonban beszerzett darabokat, hiszen a következő hónapokban is divatban marad a bőr többféleképpen is a motoros dzsekitől a játszósnadrágig – írja a fashionista.com.

Óriásgalériánkban összegyűjtöttünk pár alapdarabot, amiben garantáltan trendi lesz az elkövetkezendő hónapokban, sőt, míg be nem köszönt végérvényesen a fagy, átmeneti szerelésként is bevállalható egy-két összeállítás!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

feszülős bőrruha – ami idén menő sárga, bordó és méregzöld árnyalatokban is – mellett a legtöbb hazai üzletben beszerezhető a szégyenlősöknek nem ajánlott bőr miniszoknya és rövidnadrág is. Szuperszűk bőrminit a Mangóban 33995 forintért, műbőr szoknyát illetve sortot a H&M-ben talál 5990 forintért.

A bőr szinte bármilyen anyaggal kombinálható idén, ilyen pamuttal vagy vastagabb kötött anyaggal párosított felsőt találtunk a Mangóban 9595 forintért, bőr ujjas kabátért pedig a Zarába kell mennie, ahol 37995 forintot kérnek a téliesített darabért. Utóbbi bomberdzseki változata a Mangóban 15995 forintba kerül.

Egy örökzöld fazonú, de műbőr motoros dzseki a H&M-ben 12990 forintba kerül, a Mangóban – ahol egyébként a többi fast-fashion üzlethez képest jóval több minőségi bőrárut találni – egy megunhatatlan bőrdzsekiért 31995 forintot kérnek.

Kanye Westnek hála sajnos egyre népszerűbb a bőrhatású anyagból készült jogging-nadrág, amit piacra dobott már a Topshop is. Ehhez hasonló, műbőr betoldású tréningalsót ön is beszerezhet a Stradivariusban potom 6800 forintért.

A jogginggal időnként egy kategóriába eső leggings változatát pedig a Mangóban és a Zarában érdemes keresni, a Mangóban 6565 forintot, utóbbiban pedig 9595 forintot kérnek a cicanadrágból lett nadrágért.

A Balmain a jövő tavaszra tervezett kollekciójában mutatta be aranygombokkal díszített bőr kertésznadrágját, amihez hasonlót még biztosan fogunk látni a hazai üzletekben is. Egyenlőre a Stradivariusban láttunk hasonlót, egészen korrekt, 13650 forintos áron. Nézze meg a galériában, hogy milyen bőrcuccokat érdemes beszerezni a következő hónapokban!

Oszd meg másokkal is!
Mustra