OFFLINE

Milliós luxuscucc, vagy tízezres fast fashion?

2013. november 19., kedd 07:10

Ruhák vásárlásánál több szempontot is figyelembe vehetünk, az egyik ilyen például maga az, ahogy kinéz az adott darab; sokat számít a szabás is és habár az anyagösszetétel is legalább ennyit nyom a latba a végső döntésünknél, azért tegyük a szívünkre a kezünket: többször kiáltottunk fel úgy, hogy "De gyönyörű ez a ruha!", mint úgy, hogy "Te jó ég, ez 80% gyapjú és 20% pamut!". 

Éppen emiatt érdekes elgondolkodni azon is, hogy vajon tényleg megéri a dizájner ruhadarabot választanunk akkor is, ha első, második, sőt sokadik pillantásra sem különbözik az olcsóbb verziótól. Ezért úgy döntöttünk, készítünk egy kvízt, amelyben luxustermékeket (többek között egy 17 ezer eurós, tehát több mint 5 millió forintost) állítunk szembe olyan fast fashion üzletek termékeivel, amelyek a nagyokat prímán és megdöbbentő gyorsasággal koppintják (melyek közül a legolcsóbbért kicsivel több mint tízezer forintot kérnek). Kitalálja, melyik a milliós ruha és melyik a fast fashion? Ne feledje, semmi sem az, aminek látszik! Vagy mégis?

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Kövessen minket Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Minden kérdés megválaszolására 12 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Tippeljen, hogy luxusruhát lát, vagy egy olcsóbb fast fashion darabot!

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta