Hidegben is lehet elegáns, mint Ildikó!

A hatályos jogszabályok szerint ön zokon venné, ha most nem szólnánk előre, hogy ebben a posztban konkrét cégek létező termékeiről lesz szó. Úgyhogy most szólunk: ebben a posztban egy  adott cég termékeivel találkozik, hogy könnyebb legyen csinosnak lennie.

Csütörtökön kezdetben főként az ország északi-északkeleti felén számíthatunk napsütésre, majd délnyugat felől újra beborul az ég, és több helyen alakulhat ki kisebb eső – írja az Időkép. Hűvös időben lesz részünk, 6-12 fok között alakul a hőmérséklet. Pénteken kezdetben több helyen, majd egyre inkább a Dunántúlon számíthatunk csapadékra. Hűvös, délen kicsit szeles idő várható. Északnyugaton helyenként csak 6-8 fok, délkeleten 13-14 fok várható.

Ildikó

Ez alkalommal a C&A ruháiba öltöztettük modelleinket, hogy az ő segítségükkel megmutassuk, hogyan öltözhet késő ősszel is csinosan! Egy pink mintás, fekete kisruhával nagy sikere lesz akkor is, ha épp nem talál pontosan hozzá illő sálat – mi találtunk. A sötét tónusú szetthez vehet fekete harisnyát, blézert és kiegészítőket, akkor biztos nem nyúl mellé, de ha kísérletező kedvében van, próbálja ki az összeállítást pink blézerrel, vagy cipővel! A 8-9 fokos átlaghőmérsékletben ajánlott szövetkabátot is venni a ruha és a blézer fölé, hogy ne fagyjon meg!

Fekete-pink ruha: 8590 forint

Kendő: 4590 forint

Fekete táska: 7590 forint

Fekete blézer: 8590 forint

Minden ruha a C&A-ból származik.

(A cipő a modell sajátja)

11-street fashion-cunda-131108-IMG 7236 pp
12-street fashion-cunda-131108-IMG 7248
10-street fashion-cunda-131108-IMG 7231 pp
Dívány/Szécsi István

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!
Oszd meg másokkal is!
Mustra