Íme a művész, aki tönkreteszi a designertáskákat

Pár évvel ezelőtt Clint Eastwood lánya és fotós barátja provokálta a közönséget azzal, hogy felgyújtottak és kettéfűrészeltek egy 100 ezer dolláros Birkin táskát, melynek megsemmisülését lencsevégre is kapták majd „Ne hagyd, hogy a tárgyak uralkodjanak feletted” címmel büszkén közszemlére is tették művüket.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Elképzelhető, hogy eleinte hasonló polgárpukkasztó tett vezérelte a 32 éves brit művészt, Boyarde Messengert is, aki méregdrága Goyard, Balenciaga, Hermés vagy Louis Vuitton táskákat használ festővászon helyett műveihez, de a végeredmény egész más – a táskák viccesek és jól néznek ki. Az elmúlt hónapokban a pop-art stílusban dolgozó Boyarde a közösségi oldalaknak köszönhetően számos követőt szerzett magának, sőt tehetős magán ügyfelei is akadtak, akik nem restek 3000 dollárt (650 ezer forintot ) kicsengetni egy átpingált designertáskáért – írja a dailymail.co.uk.

Boyarde hat hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy kreativitását pénzé teszi, drága táskák mellett testfestéssel illetve telefontokok feldíszítésével is foglalkozik. A közelmúltban egyik tervező barátjával, Charlotte Dellallal közösen festettek meg száz pár cipőt Charlotte Olympia egyik kollekciójába. A színes gyűjteményt – amit felkarolt a Vogue és az Elle is – kizárólag a Neiman Marcus üzletláncnak adták el a készítők.

 „Eltartott egy darabig,hogy beletanuljak. Mielőtt nekivágtam volna, vintage táskákon gyakoroltam és megtanultam, hogy mennyire különböznek egymástól a bőrtípusok. Mindegyik máshogyan „lélegzik”, tényleg fontos megismerni a vásznat, amin dolgozom. Nem vagyok a szó szoros értelemben vett művész. Én csak szeretem jól érezni magam” – magyarázta a Londonban élő művész a lapnak.

Boyarde mára számos tehetős ügyfelet tudhat magáénak, többek között nagy rajongója az egyik jordániai hercegnő, de vannak potenciális üzleti partnerei Ázsiában, az Egyesült Államokban, Kuvaitban, Szingapúrban és Kínában is.

Mit gondol az átfestett luxustáskákról?

Minden bizonnyal a nagy érdeklődésnek tudható be, hogy a kőgazdag luxustáska mániásoknak egy testreszabott szolgáltatással is kedveskedik, és azt festi táskáikra, amit kérnek. Állítása szerint a legközkedveltebb kívánságok a francia nevezetességek, hírességek kezdőbetűi és évszámai. (Hasonló szolgáltatásba egyébként a Louis Vuitton is belekezdett H Monogramos kollekciójával 2010-ben).

„Az egész arról szól, hogy egy következő szintre szeretnénk lépni. Ezekkel a táskákkal hivatalosan is egybeolvasztjuk a divatot és a művészetet. Én nagyon magabiztos vagyok abban, amit csinálok, de a festési folyamat eléggé idegtépő az ilyen drága táskák esetében” – vallotta be Boyarde, aki minden egyes táskához egy speciális festési eljárást fejlesztett ki.

Nézze meg a galériában, hogy hogyan néz ki a designer táskákra festett Miss Röfi vagy egy Roy Lichtenstein féle képregényrészlet, illetve hogyan értelmezte át a brit művész Yayoi Kusama Louis Vuittonnak tervezett pöttyös táskáját!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek