Ilyen egy ruha 50 kiló csokiból

Ötven kiló csokit használtak fel, hogy elkészítsék a képen látható ruhát. A Lindt cég csokoládémestere és Lauren Smith, korábbi díjnyertes divattervező állítólag több mint száz óra munkát tettek bele, hogy elkészüljön az alkotás - írja a Daily Mail.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

A huszonnyolc éves Fiona Bitmeadnek jutott az eszetlen megtiszteltetés, hogy bemutathassa a ruhát a londoni Millennium hídon. A végső súlya állítólag csak húsz kiló lett, bár valószínűleg így is rogyadozott benne a modell lába. Nem ritka egyébként, hogy ételekből készítenek ruhát: a legemlékezetesebb valószínűleg már örökké Lady Gaga húsdressze lesz, de azért jóval elterjedtebbek a kajákat imitáló ruhák és kiegészítők, mint például a hambugerruha, a pizzagallér vagy a virslinyaklánc.

"Olyan izgalmas lehetőség volt, hogy megcsináltam életem első csokiruháját, és együtt dolgozhattam egy ételművésszel, aki legalább olyan szenvedélyesen imádja a csokoládét, mint én a divatot" - nyilatkoza a huszonhárom éves, skót Smith. Ahogy az Edinburgh News-nak magyarázta, a megrendelők valami igazán nőieset szerettek volna, ő pedig úgy döntött, hogy valami egyszerűt fog készíteni, de merészet.

Oszd meg másokkal is!
Mustra