Michelle Obama ragaszkodik kedvenc márkáihoz

Zanza!

Bár Michelle Obama a frizurájával nem mindig tud mit kezdeni, stílusos ruhaválasztásai mindig jó döntésnek bizonyulnak. Az elnökfeleségről köztudott, hogy általában igyekszik egy emberközpontú és takarékos nő benyomását kelteni, így előszeretettel viseli akár többször is ugyanazt a ruhát. 

Obamánét az elmúlt években már hétszer kapták lencsevégre például Tracy Feith ötvenes éveket idéző virágmintás egyrészesében, de nagy kedvence a First Lady-nek az 1974-es születésű Rachel Roy által tervezett, viszonylag megfizethető és elegáns külsőt kölcsönző ruha is, amiben a napokban is feltűnt egy katonai ünnepségen a Fehér Házban.

  A trendi, többféle anyagból és divatos mintákkal készült ruha egyik visszafogottabb változatában először egy nemzetközi konferencián, 2009-ben lépett közönség elé a First Lady, majd ennek egy romantikusabb, magenta-rózsaszín változatát vette fel 2010-ben, 2012-ben pedig rikító sárgában hordta az átlagosan 52-70 forintba kerülő szettet – írja a huffingtonpost.com.

Ha önnek tetszik a 49 éves Michelle Obama stílusa, az alapvetően egy tervezési koncepcióra épülő, különböző vidám színekben készített ruhákat már hazánkba is kiszállítja az elnökfeleség egyik kedvenc tervezője, Rachel Roy.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Blogmustra