Angol reggeli: a koleszterin finom diadala

Zanza!

Sokan úgy gondolják, hogy egy a tipikus angol reggelit elkészíteni nem nagy ördöngösség, hiszen miből is áll - tojásból, babból(höhö, konzerv bab!), angolszalonnából (vagy baconből), kolbászból, black puddingból (itthon sokan a véres hurkához hasonlítják, pedig azon kívül, hogy mind a kettőhöz kell vér, másban nem egyeznek) és sült zöldségekből. De ez csak a látszat, egy igazán jó „full English breakfast”-nek meg van az elkészítési metódusa, ahogyan minden hagyományos ételnek.

shutterstock 19821883
Fotó: Shutterstock

„Dél-Spanyolországban élek, és egy családias angol bárban dolgozom már évek óta. Mielőtt elkezdtem volna itt melózni, nem értettem, hogy hogy a francba tudnak az angolok egy ilyen nehéz kaját betolni reggelire. Nos, most már értem. – mondja Vera. Nálunk rendszerint hétvégén fogy ez a reggeli a legjobban, mert péntek és szombat este jól berúgnak, így nyilván érthető, hogy az esti sörözés(?) után kell ami felszívja a piát. Egyébként én a Sunday roast-ot is imádom, szívesen elkérem annak is a receptjét chefünktől.” (Naná, hogy szeretnénk!! - a szerk.)

Ezek kellenek az igazi angol reggelihez egy személyre

  • 2 darab kolbász
  • 2-3 szelet angolszalonna (zsírosabb)
  • 2 fej gomba (lehetőleg laposra szelve)
  • 1 darab érett paradicsom
  • 1 vastagabb szelet black pudding (mivel nem tudtuk beszerezni, ezt kihagytuk)
  • 1 darab XL-es tojás
  • konzerv bab (paradicsomos, vagy sima főtt bab)
  • 1-2 szelet kenyér (toast kenyér)
  • némi olaj
  • só, friss bors

A legfontosabb az időzítés

  • Először a kolbászokat kell megsütni a következőképpen:

Egy tepsit béleljen ki alufóliával (a fényes fele legyen fölül), locsolja meg olajjal (a legjobb ha egyenletesen szétkeni) és fektesse egymás mellé a kolbászokat. Körülbelül 160 fokos sütőben 15 percig kell sülnie.

  • Amíg a kolbász sül, vegyen elő egy teflon serpenyőt, és melegítsen benne olajat.
Tegye bele a gombákat, rázza össze a serpenyőt, majd jöhet a black pudding (ha Magyarországon él, és sikerült szereznie, mindenképpen írja meg nekünk, hogy honnan!). Legalább 4-5 percig süsse az egészet, a gombákat forgassa, majd végül tegye a serpenyőbe a paradicsomszeleteket is. (Egyébként nem kötelező a paradicsomot szeletelni, az is jó ha csak simán félbevágja. Ebben az esetben, először a héjas felével lefelé tegye a serpenyőbe.)

Jöhet a bacon

Hagyja a serpenyőt alacsony hőmérsékleten, és rakja a bacon-t is a kolbász mellé.

  • Vegye ki a tepsit a sütőből, fordítsa meg a kolbászokat, hogy mind a két oldaluk átsüljön, és fektesse a szalonnákat is a tepsire. Körülbelül 5-6 percig süsse tovább a húsokat. (Ennél a metódusnál már körülbelül 9-10 perce a tepsi a sütőben van ugye.)

Végre a bab is előkerülhet

A serpenyő és a tepsi továbbra is marad a helyén.

  • Egy kisebb lábasba öntse bele a konzervbabot, és melegítse fel. Amíg ez melegszik, fordítson meg mindent a serpenyőben, hogy szépen átsüljenek az ételek. Itt már csak 4 perc kell és a serpenyőt kiiktathatja! Végre!!

Végül a tojást kell elkészíteni

Most már rotyog a bab, sülnek a serpenyőben a cuccok, és a tepsiben is alakulnak a húsok.

  • Hogy a tojásból mit készít, szabadon választható: rántotta, tükörtojás, buggyantott-, főtt tojás. A lényeg, hogy sózza meg, amikor készíti.
shutterstock 114185515
Fotó: Shutterstock

Jöhet a tálalás!

Egy nagy tányérra szedje ki a kész tojást, paradicsomot, gombát és a black puddingot.

  • A serpenyőt még ne tegye a mosogatóba, mert ebben kell kisütni a kenyeret. Feltéve, ha pirítóst szeretne enni. Vágja ketté a kenyeret, és mind a két oldalát pirítsa meg. Ezután viszont tényleg megszabadulhat a serpenyőtől. Sőt, mind a kettőtől, mert ugye a tojás egy másikban készült.

A sütőt is elzárhatja

Mostanra épp elkészült a kolbász, a szalonna és a bab is kellően felmelegedett.

  • Pakolja a kolbászt, szalonnát a tányérra a kenyérrel együtt, majd legvégül a babot óvatosan kanalazza a többi étel mellé.

Kóstolja meg amit készített

Vigyázzon, ne falja be gyorsan az ételt mert könnyen megfekheti a hasát. A legjobb ha szépen komótosan lát neki, és úgy fogyasztja el ezt a kiadós regelit. Egyébként villásreggelinek, ebédnek is jó lehet, az tuti, hogy laktató.

Blogmustra