OFFLINE

Tudjuk, hol iszik majd legközelebb

2013. szeptember 12., csütörtök 13:43

Idén nyáron talán még a szokásosnál is több gasztrorendezvény és borfesztivál volt szerte az országban és nagyon úgy tűnik, hogy a lendület kitart. Szeptemberben is rengeteg rendezvény várja a gasztronómia iránt érdeklődőket, ezekből szemezgettünk.

Sűrű volt az előző hétvége is Street Food Show-val, Libamájjal, Stílusos Vidéki Éttermiséggel, de tart még a lendület, a szezonból kifolyólag felülreprezentáltak a boros rendezvények, amelyeket a következő hetekben jó néhány pálinkás is követ majd országszerte.

Szeptember 15-ig tart a Nemzetek Sajtversenye, ahol 15 ország több évszázada azonos technológiával készített, tradicionális nemzeti sajt-fajtája verseng a közönség szavazataiért, hogy eldőljön, melyik sajt Magyarország kedvence. Érdemes végigkóstolni a szortimentet, szeptember 4-10 között a SZEGA Foods (Budagyöngye) üzletében, szeptember 11-től pedig a Budavári Borfesztiválon, a Nemzetek Sajtversenye standján.

Szeptember 11-15. között rendezik meg a 22. Budavári Borfesztivált, ahol idén a nőké és a hölgy borászoké a főszerep. Összesen 15 ország több mint 250 borászatának borait kóstolhatjuk meg a fesztiválon, a kiemelt vendégország pedig Portugália lesz, így számos érdekes program középpontjában Portugália áll majd.

Szeptember 13-15. között lesz a Szürkemarha vigadalom, melynek célja a szürke szarvasmarha ismertségének növelése. Séfek által készített, gourmet ételek és hagyományos, bográcsban készült szürkemarha hús alapú ételek is készülnek majd a rendezvényen. Lesz ökörsütés, slambuc, lebbencs, görcsleves és természetesen főzőverseny is.

Székesfehérváron eközben Mangalicafeszivál lesz a Piac téren szeptember 13 és 15 között, a programok reggel 9-től este 10-ig zajlanak majd. A mindenféle, mangalicából készült termék mellett néhány élő jószág is tiszteletét teszi a rendezvényen, ha szeretné végre alaposan megnézni a mangalicákat.

Bioétel és borfesztivál lesz Hajdúszoboszlón szeptember 13-15 között, a rendezvény díszvendége az egri borvidék. A programba mindenből jutott bőven, koncertek (Kerekes Band, Carbonfools), beszélgetések, táncos programok, utcabál, bor, kaja, kísérőrendezvényként pedig régiségvásár is lesz.

Egy héttel később, szeptember 20-22. között pedig a Gombóc Artúrok örülhetnek, ismét eljön az Édes Napok ideje. A budapesti csokoládé és édességünnepet idén a Millenárison tartják, középpontjában az étcsokoládé és Svájc lesz. Előadások, bemutatók, kóstolók és sok-sok különleges édesség és csokoládé várja az édesszájúakat.

Szeptember 18 és 22 között Szegeden Bortér lesz. A résztvevő borászatok listáját végig lehet böngészni a honlapon, ha nem is lesz jelen minden nagynevű/éppen trendi hazai pince, akár több napnyi jó hangulatot lehetővé tevő kóstolnivalót így is könnyen találni a kínálatból. Két helyszínen, folyamatosan zajlanak a kísérőprogramok is.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta