no

Fűszerpaprikateszt: eddig csak a márkát fizettük meg?

Amikor a fűszerpaprikatesztet terveztük, úgy döntöttünk, olyan fűszerpaprika-őrleményeket kóstolunk, amelyek bármelyik hiperben vagy szuperben fellelhetők. Direkt nem foglalkoztunk most a termelői és biotermékekkel, mert a lakosság nagyobb része leginkább a jól bevált szegedit, kalocsait használja, semmint a kézműves termékeket.

Ma már az sem biztos, hogy amikor paprikát veszünk, száz százalékban magyar őrölt fűszerpaprikát kapunk. Persze, évekkel ezelőtt még a legtöbb zacskóban is csak hazai paprika lapult, azóta viszont ez eléggé megváltozott. A legtöbb „kiegészítő” paprika Szerbiából és Spanyolországból érkezik.

Sajnos a legtöbb őrölt fűszerpaprika valamiben hibádzik: vagy íze vagy színe nincs, rosszabb esetben egyik sem. A kóstolón olyat próbáltunk találni, amelyik tökéletes. Jelentjük: LÉTEZIK!

A kóstoló menete: ropogós fehér kenyérre libazsírt, illetve vajat kentünk, ezekre szórtuk rá a pirospaprikát jó vastagon. Sót és más zsíros kenyér kiegészítőt (pl. hagyma) nem használtunk a teszt alatt, szerettük volna tényleg csak a paprika ízét érezni.

Csemege- és édesnemes paprikákat hasonlítottunk össze, és ismét fura dolgokat hozott a vakteszt: a drága és márkás termékek eléggé alulmaradtak az eddig nem kifejezetten ismert paprikákkal szemben. Figyelemreméltó, hogy saját márkás őrölt fűszerpaprikák végeztek a dobogó első két fokán.

Különleges, csemege, édesnemes és rózsa

A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint az őrölt fűszerpaprikát négy minőségi osztályba sorolhatjuk. Ezek, a legjobbtól a legrosszabbig:

Különleges: Homogén őrlésű, egyöntetű megjelenésű, megfelelő őrlési finomságú, élénk, tűzpiros színű, fűszeres illatú, édeskés, jellemző paprikaízű.

Csemege: Homogén őrlésű, egyöntetű megjelenésű, megfelelő őrlési finomságú, piros, világosabb piros, vagy sárgáspiros alapszínű sárgásbarnás árnyalattal, jellegzetes illatú és ízű.

Édesnemes: Homogén őrlésű, kissé mozaikos megjelenésű, megfelelő őrlési finomságú, piros színű, világosabb piros, sárgáspiros, illetve enyhén sárgásbarnás árnyalatú, jellegzetes illatú és ízű.

Rózsa: Homogén őrlésű, kissé mozaikos megjelenésű, megfelelő őrlési finomságú, fakópiros alapszínű sárgásbarnás árnyalattal, jellegzetes illatú és ízű, enyhén csípős.

A pörkölt, a halászlé, a gulyásleves és megannyi magyaros étel elmaradhatatlan alapanyaga a fűszerpaprika. Szeretjük a magunkénak mondani, büszkék is vagyunk rá, de azt kevesen tudják, hogy a boltban kapható paprikák 90 százaléka NEM kizárólag Magyarországon termelt paprikából áll, sőt, találtunk olyat is, amelyik Kínából érkezett. Utóbbi a harmadik helyen végzett. Alulról.

Kotányi, paprika KILENCEDIK HELYEZETT – 7,5 PONTTAL

Ötletes, visszazárható csomagolása van, de sajnos ez nem vesz rá minket arra, hogy a jövőben teszten kívül is megvásároljuk. A kóstolók ezt találták a tizenegy termék közül a legrosszabbnak. Érdekes, azért azt nem gondoltuk volna, hogy ezt még a kínai Auchanos is megelőzi! Mondjuk, ebben sincs semmi hazai, hacsak nem a csomagolása.

Szétmorzsolva kicsit szemcsés az állaga, enyhén megfogta a fehér papírt, az ujjaim viszont egyáltalán nem lettek pirosak/narancssárgák.

„Édesen kesernyés, se illata, se bűze.” „Ennek is narancsos a színe és nagyon nem jó az íze.” - voltak a legjellemzőbb kommentek.

Származási hely: Szerbia, Spanyolország

Kalocsa paprika, csemege fűszerpaprika-őrlemény NYOLCADIK HELYEZETT – 9 PONTTAL

Ez szintén egy meglepő fordulat, senki nem gondolta volna, hogy az oly nagy becsben tartott kalocsai paprika csak az utolsó előtti helyen fog végezni. Mindenképpen meggyőző a kóstolók véleménye, ugyanis fogalmuk sem volt arról, hogy éppen melyik terméket kóstolják, és három igazán lelkes, főzni tudó is volt közöttük.

A kommentekből ítélve, túl sok mindenre nem használható ez a paprika: keserű, és ezután már csak sovány vigasz, hogy legalább a színe jó. Szintén van benne spanyol paprika is – a magyaron kívül.

Szétmorzsolva nagyon puha por állagú, erősen befestette a papírt és az ujjaimat is.

„Fura mellékíze van, olyan akkumulátorsav-szerű” (köszönjük az infót az Index rendszergazdájának, és itt jeleznénk neki, hogy az akkumulátorsav káros az egészségre). „Meglepően édes az utóíze.” „Enyhe szín, enyhe illat, enyhe kesernyés íz. Enyhén szar.” „Intenzíven kesernyés íze van, a színe nem rossz, de ételt színezni sem jó, mert keserű.”

Származási hely: Magyarország, Spanyolország

Auchan, édesnemes fűszerpaprika-őrlemény (ezüst csomagolású) HETEDIK HELYEZETT – 9,5 PONTTAL

És íme, kérem szépen, a kínai cucc, ami leverte a kalocsait és Kotányit! Bár ezt sem kedvelték különösebben a kóstolók, mégis az előző kettőnél több pontot adtak neki. Az mondjuk rejtély, hogy miért, mert a szöveges értékeléseik alapján kifejezetten utálták. De nem eléggé.

Szétmorzsolva száraz por állagú, a papírt enyhén, az ujjaimat erősebben sárgára színezte.

„Többet vártam ettől, mert illatra egészen finom, viszont íze nem sok van. Jó, legalább ami van, az nem annyira rossz.” „Borzasztóan rossz, marja a torkomat.” „Keserű mint a gyógyszer. Ez valami utángyártott paprika??”

Származási hely: Kína

Tesco, csemege fűszerpaprika-őrlemény HETEDIK HELYEZETT – 9,5 PONTTAL

Ugyanannyi pontot kapott az angol hiper saját márkása, ami viszont pozitív benne, hogy száz százalékig magyar paprikából készült. Étel színezésére tökéletes lehet, ízt viszont nem sokat fog tőle kapni az étel. És akkor se vegye meg, ha csak a hazai termékeket részesíti előnyben, mert ez az ÖTÖDIK LEGDRÁGÁBB tesztalany (a tizenegyből). Akkor már inkább az Aldisat, feleannyiért; az is 100 százalékban magyar.

Szétmorzsolva ez is poros állagú, szépen megfogta az ujjaimat és a papírt is.

„Ennek is neonos a színe, még mindig bejön! Savanykás íze van, és avas paprika szaga. Kicsit ropogott a fogam alatt.” „Lehetne karakteresebb is, a színe rendben van.” „Szép a színe, de íze nincsen.” „Sajnálom, hogy nincs íze, mert a színe klassz.”

Származási hely: Magyarország

Szegedi, őrölt paprika HATODIK HELYEZETT – 10 PONTTAL

Nem gondoltam volna, hogy csak a hatodik helyet kapja a szegedi paprika. Valahova dobogós helyre vártam, de ebből is látszik, hogy mennyit számít egy cég múltja, imázsa, és persze a jó marketing. Érdekes módon senkinek nem jött be az íze, csak a színe volt olyan, ami egyeseknek tetszett.

Szétmorzsolva az ujjaimat nagyon befogta, a papírt már kevésbé. Nagyon finomra őrölt, puha por.

„Nagyon fura, ízfokozós illata van, kicsit kesernyés és talán enyhén csíp is. Ez most akkor a csípős kakukktojás?!” „Nagyot csalódtam ebben a paprikában, mert kinézetre nagyon guszta, ízre viszont egy nagy semmi.” „Kesernyés és savanykás.” „Nem rossz, de a jó az nem ilyen.”

Származási hely: Magyarország, Szerbia (Vajdaság)

A fűszerpaprika története

A paprikát, mint fűszert és zöldséget a régi magyar konyhákon nem ismerték, használata lassan terjedt el és csak a 18. században vált általánosan ismertté. Magyarországon az 1600-as években feltételezhetően Széchy Mária, Wesselényi Ferenc gróf felesége honosította meg.  Az első példányokat a szegedi ferences kolostor kertjében termesztették. Legelső termesztő körzete éppen ezért Szeged környékén volt. Európában Spanyolország mellett itt, majd később Kalocsa vidékén kezdtek tömegesen fűszerpaprikát termeszteni. Ehhez hozzájárult egy magyar találmány: a fűszerpaprika porrá törése. Paraszti termeléséről és használatáról először Csapó József debreceni füvészkönyvében (1775) olvashatunk. A 18. század végétől fokozatosan, olcsó borspótló fűszerként vált népszerűvé. Jól tanúsítják ezt a magyar nyelvterület peremén fennmaradt nyelvjárásban élő nevei is: pirosbors, höeles (= „hüvelyes”), bors (Zala vármegye), veresbors, zöldbors. Az 1831. évi kolerajárvány alatt mint megelőző gyógyszer terjedt. Termelése azonban a 19. századderekáig a Kárpát-medencében sehol sem haladta meg a családi önellátás szintjét.

Forrás: Wikipedia.org

Mikado, paprika classic ÖTÖDIK HELYEZETT – 10,5 PONTTAL

Ezúttal nem szerepelt túl jól a Lidl terméke a teszten. Megszoktuk már, hogy jó cuccokat forgalmaznak, most viszont eléggé befürödtek ezen a vakteszten a paprikájukkal.

Érdekes talán ez a termék, mert mellékíze van, íze viszont egyáltalán nincs, és még a szájpadláshoz is erősen tapad. Ezért nem ajánljuk sem zsíros kenyérre, sem vajas kenyérre, sőt, úgy általában semmilyen ételbe sem. Az persze más, ha házilag készít gyurmát a gyereknek, ahhoz valószínűleg szuper színező!

Nagyon finomra őrölt puha por, az ujjaimat és a papírt sem fogta jól be.

„Na, most hányingerem lett. Valószínűleg azért, mert ennek a paprikának halászlé szaga van, azt meg kifejezetten utálom. Az íze krétapor, kicsit kesernyés.” „Fura mellékíze van, intenzív szaggal.” „Egyáltalán nem lóg ki a sorból, egyszerűen csak nem finom.” „Nagyon tapad, fűrészpor íze van, tehát nem sok.”

Származási hely: Magyarország, Szerbia (Vajdaság)

Spice cellar (Tesco), paprika mild NEGYEDIK HELYEZETT – 11,5 PONTTAL

A Tesco szintén saját márkás (Tesco-színes) spanyol paprikája holtversenyben végzett a negyedik helyen a hazai Lacikonyha paprikával. A kesernyés utóízt többen felfedezték benne, és azt is, hogy elég halovány a színe. Túl sok baj egyébként nincs vele: nem rossz, de ettől nem lesz azonnal jó is.

Nagyon finomra őrölt puha por, az ujjaimat és a papírt is enyhén sárgásra fogta be.

„Erősen matt, fakó narancssárga színe van, ami nem túl megnyerő. Az íze az már annál inkább: nagyon erőteljes paprika íze van, de nem az a megszokott »anyu főztje« íz. Magyaros kajákhoz kevésbé tudom elképzelni, inkább olasz vagy indiai ízekhez passzol.” „Aranyos-narancsos szín, kicsit kesernyés utóíz.” „Ennek már a színe is fura, ízre meg olyan, mintha egy salakos focipályát nyalnék végig.”(?) „Hulla színe van, és kesernyés mellékíze.”

Származási hely: Spanyolország

Lacikonyha, fűszerpaprika-őrlemény NEGYEDIK HELYEZETT – 11,5 PONTTAL

Valószínű azért került ez a paprika a negyedik helyre, mert jó sok pontot kapott a színe miatt. Mondjuk, örültünk volna, ha az íze is hoz rajta, de sajnos ez nem így lett. Ám legalább nincs rossz mellékíze, és száz százalékban hazai termék.

Az egyik legpuhábbra őrölt paprika: vigyázat, mindent azonnal befog! Tökéletes színező.

„Elképesztően neonos színe van, ami nekem nagyon bejön! Kár, hogy nem ételfesték, vagy ruhafesték. Sajnos ízre nagyon gyenge, ízesítésre egyáltalán nem ajánlom, ételek színezésére viszont annál inkább.”  „Nem túl intenzív az íze, de elmegy."  „Szép, téglaporral kevert színe van, az íze is egészen jó. Már az a kevés, ami érezhető belőle.”

Származási hely: Magyarország

Így készítik a pirospaprikát

A közönséges paprika két változatából készítik:

  • fűszerpaprikából (Capsicum annuum var. longum)
  • cseresznyepaprikából (Capsicum annuum var. longum grossum)

A paprikát háromszor szedik: mindig csak a bepirosodott bogyókat. A nyers fűszerpaprikát vagy még a tövön vagy szakaszos betakarítás után zsákokban, ládákban, vagy fűzve, a falakon lógatva utóérlelik.

Mosás és szárítás után köves malomban roppantják össze, és hengerszékeken, illetve kalapácsos malomban őrlik meg. Ha köves malomban őrlik, ennek utolsó fázisa a „pirosító” kő, amikor is a dörzsölés hatására a paprikamag olajtartalma kioldódik a magtöredékből, feloldva a bőr festéktartalmát, és egységesen befesti valamennyi szemcsét.

Őrlés után az őrleményt kondicionálják (víztartalmát beállítják az előírt közelére), pihentetik, majd a mikrobiológiai állapottól függően hősokkal csökkentik csíratartalmát. Végül egalizálják, és a minőség megállapítása után a megfelelő minőség megjelölésével ellátott tasakokba csomagolják.

Forrás: Wikipedia.org

Lucullus aranya, őrölt fűszerpaprika HARMADIK HELYEZETT – 12 PONTTAL

Nagyon jó helyen, a dobogó harmadik fokán végzett a Szilasfood Kft. fűszerpaprikája. Sötétpiros színe van, erős paprika illata, és az íze is kellemes. A negyedik legdrágább volt a teszten.

Szétmorzsolva nagyon szemcsés, és egyáltalán nem hagyott piros színt az ujjaimon. (Egyébként Spanyolországban minden piacon lehet fűszereket kapni. Van egy olyan narancssárgás-pirosas paprikájuk, amit kifejezetten színezésre alkalmaznak, mivel se íze, se bűze.)

Egészen finomra őrölt paprika, a papírt jól megfogta, de nem annyira, mint a Lacikonyha paprika.

„Nagyon jó illata van, és nagyon intenzív az íze is! Egyáltalán nem keserű, biztos vagyok benne, hogy ez valami márkás termék.” „Intenzív íze van és eddig ez a legfinomabb. (Ez volt a harmadik a teszten. – szerk.)” „Nekem nem annyira jön be az íze sajnos, pedig az illata és a színe is jó. Egyébként az előzőekhez képest felüdülés.” - szerették a tesztelők.

Származási hely: Spanyolország, Magyarország

Le Gusto, csemege fűszerpaprika-őrlemény MÁSODIK HELYEZETT – 14,5 PONTTAL

Az Aldi saját márkás fűszerpaprika-őrleménye lett az ezüstérmes. Úgy néz ki, megtaláltuk az egyik legjobb paprikát! Jó a színe, jó az íze, és még illata is van. Külön jó pont az ára: 259 forint a 100 grammos kiszerelés, ráadásul száz százalékban hazai termékből készítették.

Jól fog a papíron és az ujjaimat is rendesen befogta, emellett nagyon finom, puhára őrölt.

„Nagyon piros, nagyon finom! Végre!” „Neonos ennek is a színe, de nem annyira, mint az előzőeknek. Nincs sok illata, viszont az íze ZSENIÁLIS! Tök jó, hogy az íze és a színe is jó, a kaja illatát majd megoldom máshogy.” „Élénk színe van, nem erőteljes az íze, de mindenképpen finom.”

Származási hely: Magyarország

Auchan, édesnemes fűszerpaprika-őrlemény ELSŐ HELYEZETT – 15,5 PONTTAL

02
Dívány

És íme az első helyezett. Érdekes, hogy az Aldist jobban bírták a kóstolók, mégis az Auchanosnak szavazták meg az első helyet.

Mivel egyik sem drága termék (ez csak 20 forinttal kerül többe a vetélytársánál), próbálja ki otthon mind a kettőt, és döntse el, hogy melyik állja meg inkább a helyét a konyhában.

Ha nagyon ragaszkodik a száz százalékban hazai paprikából készült termékekhez, az Aldisat vegye, ez ugyanis csak részben az, szerb paprika is van a keverékben.

Az első helyezett is nagyon puhára van őrölve, és úgy néz ki, ez fog a legjobban a Lacikonyha paprika után.

„Egészen finom, lilahagymával megkapná a maximum pontszámot, így viszont csak eggyel kevesebb pontot adok neki. Egyébként a teszteltek közül az egyik legjobb!” (Ezt volt az utolsó tétel a teszteltek között. – szerk.) „Sajnos illata nincsen, viszont finom édeskés, és határozott, erőteljes íze van, enyhén savanykás utóízzel.” „Ez a legfinomabb, kár, hogy fakó a színe.” „Sárgásbarna szín, édeskés íz, finom.”

Származási hely: Magyarország, Szerbia

Termék Pont Ennyiért vettük Fajlagos ár Itt vettük Termelőhely
Auchan, édesnemes fűszerpaprika-őrlemény 15,5 279 2790 Auchan Magyarország, Szerbia
Le Gusto, csemege fűszerpaprika-őrlemény 14,5 259 2590 Aldi Magyarország
Lucullus, Őrölt fűszerpaprika 12 209 4180 Tesco Magyarország, Spanyolország
Lacikonyha, fűszerpaprika őrlemény 11,5 369 3690 Auchan Magyarország
Spice cellar (Tesco), paprika mild 11,5 249 2490 Tesco Spanyolország
Mikado, paprika classic 10,5 499 1996 Lidl Magyarország, Szerbia
Szegedi, őrölt paprika 10 367 7340 Tesco Magyarország, Szerbia
Tesco, csemege fűszerpaprika-őrlemény 9,5 299 3986 Tesco Magyarország
Auchan, édesnemes fűszerpaprika őrlemény (ezüst csomagolás)
9,5 144 1440 Auchan Magyarország, Szerbia
Kalocsa paprika, csemege fűszerpaprika őrlemény 9 299 7475 Tesco Magyarország
Kotányi, paprika 7,5 469 4690 Auchan Spanyolország
Oszd meg másokkal is!
no

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek