Ilyen, amikor a divat találkozik a művészettel

Zanza!

Lulu Guinness elég profinak számít abban, hogyan kell megválasztani a közreműködőket – dolgozott együtt az Uniqlóval, a Disney-vel és a Sainsbury-vel is. Ezúttal egy fiatal művészt, Joseph Steele-t kérte fel segítőnek. Steele a Fiatal Angol Művészek tagja, és többé-kevésbé botrányosnak nevezhető – legalábbis a Telegraph így hivatkozik rá – az alkotási technikája. A művész ugyanis volt, hogy gránátvetőszerűséggel valahogy rárobbantotta a festéket a vászonra. Éppen ez ragadta meg Lulu Guinness figyelmét is. A páros azért állt össze, hogy csináljon 180 egyedi clutch-ot, amiket Steele egyedi technikájával festenek meg.

A Hug and Hold ("fogd és öleld"-nek lehetne fordítani), fekete, vörös és egy kőnek nevezett alapszínben jönnek ki, az áruk pedig 295 font lesz, azaz valamivel több mint 100 ezer forintba kerülnek.

A kollekciót július tizenegyedikén fogják bemutatni, és tizenkettedikétől lehet majd megvásárolni. Annyit lehet még tudni róla, hogy éppen elég nagy lesz ahhoz, hogy beleférjen egy Ipad, a telefon, a pénztárca, és persze a legfontosabb szépítkező holmik – ennyit arról, hogy Guinness táskái összemennek. Az alkotók roppant szerényen úgy jellemzték, hogy a táska egy hordozható műremek, ami egyaránt királyul néz ki bekeretezve a falon, és a városban cipelve is.

lulu3 2610272a
Fotó: Lulu Guinness

"Szeretem a kihívásokat, és szeretek új technikákat felfedezni, szóval Joe-val tökéletes párost alkotunk" – nyilatkozta az angol Vogue-nak Guinness. "Ő nagyon kísérletező módon közeledik a művészethez, és nem ijed meg a határok tágításától sem, ha új technikákról van szó, éppen ahogy én állok a táskákhoz. Nem találkoztam még senkivel, aki ennyire letaglózóan tudta volna használni a festéket."

A június tizenegyedikei bemutatón egyébként három táskát élesben fognak kidekorálni, amiket aztán jótékonyságra fel is ajánlanak az eBay-en. És önnek hogy tetszik a művészi kistáka? Menőnek vagy cikinek találja?

Menő! (922) (943) Ciki!
Blogmustra