Helen Mirren vörös ruhában küzd

Az elmúlt hetekben hírességeket mérettünk meg egymás ellen, úgy gondoltunk, itt az ideje, hogy a celebeken látott ruhákat a kifutós verzióikkal hasonlítsuk össze: érdekes látni, hogy miként önt teljesen más formát egy ruha kizárólag amiatt, hogy másvalaki viseli, az esetek legnagyobb részében eltérő stylinggal. Mi számít tehát? Kizárólag a kiegészítők? Vagy az is, akin viszontláthatjuk?

Mindenképpen az összhatást kell figyelni akkor, amikor eldöntjük, hogy nekünk melyik verzió tetszik jobban, legyen szó akár a csillogós ruhát viselő Helen Mirrenről, vagy a Prada-szettben tündöklő Solange Knowles-ról. Bekerült még összeállításunkba Olivia Wilde is, aki egy kicsit "csalt": a kifutós ruhát egy másik színben vette fel. Az, hogy ez jól állt-e neki vagy maradhatott volna a szürkénél, ismét ön dönti el. Szavazzon!

Helen Mirren Jenny Packhamben

Kin mutat jobban a vörös ruha?

Helen Mirrent nemrég láthatta már a Díványon, az ő példáin keresztül mutattuk meg, hogy hogyan öltözzenek azok, akik nem húszévesek, de mégis jól szeretnének kinézni. Most egy filmbemutatón jelent meg egy Jenny Packham-ruhában, ami bár eleinte úgy tűnik, fiataloknak álmodták meg, rajta is csodásan mutat.

A kifutós verzió letisztult: a ruhán kívül csak egy fekete magas sarkú cipőt visel a modell, a haját pedig feltűzték, hogy a nyakrész érvényesülhessen. A manöken természetes sminket és átlátszó manikűrt kapott. Helen Mirren ezzel szemben egy nude magas sarkú cipőt húzott lábaira, egyik kezében egy legyezőt, a másikban pedig egy halvány púder színű clutch-ot szorongatott. A sminket tekintve világos szemhéjpúdert és korallos szájfényt láthatunk és a színésznő az élő példa arra, hogy egyrészt a csillogó ruhához is vehetünk fel brillékszereket, másrészt ha így is döntünk, akkor sem kell csak a karkötőre/nyakláncra/fülbevalóra korlátoznunk a fantáziánkat, ezek egyszerre is megférnek egymás mellett.

Solange Knowles Pradában

A Prada-ruha jobban mutatott

Solange Knowles tipikus példája annak, amikor két testvér egyszerre lehet híres úgy, hogy nem mondják rájuk, egymást másolják. Míg nővére, Beyoncé Knowles inkább a díva szerepében tündököl, addig a hugica a bohémebb összeállításokat szereti. Meg is teheti, mindig olyan érzésünk van, amikor egy-egy fotót látunk róla, hogy neki minden jól áll és nem is nagyon tud hibázni. Nemrégiben egy halványzöld Prada-kreációban jelent meg, ami egy háromnegyed ujjas, alul bővülő felsőrészből és egy érdekes szabású szoknyából állt.

Míg a kifutón a modell alufóliára hajazó lábbelit, statement karkötőt és vibráló rúzst viselt, addig Knowles hangsúlyos fülbevalók, korallos rúzst és egy díszes, apró méretű kézitáskát választott a szettjéhez. A cipőt is lecserélte, egy tömbsarkú, masnival ellátott szandált vett fel.

Olivia Wilde Osman-ruhában

Ezt a küzdelmet nálam

Olivia Wilde az eheti kakukktojás: ő az, aki bár ugyanazt a ruhát viseli, amit Osman kifutóján is láthatunk, a szürke helyett inkább a piros színt preferálta. Ehhez választott rúzst is, a cipője és táskája pedig nude színű. Jó látni, hogy a hírességek is rájöttek, hogy a piros színt nem csupán kiegészítőkben és nem csak fekete vagy fehér színnel lehet hordani. A táska a szezon trendjének megfelelően szegecses, ékszerek közül pedig csak egy diszkrét gyűrű és karkötőt viselt Wilde. A modellre a szürke ruhához (is) passzoló metálos beütésű grafit színű magas sarkú cipőt adtak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek