Ezt hasznosíthatják a férfiak a női divatból

A divat és vele együtt a trendek folyamatosan változnak: nem győzzük kapkodni a fejünket és számon tartani, hogy az adott szezonban melyik is a tiltólistás szín és mi az, amit kötelezően be kell szereznünk. A férfiak és nők számára megálmodott irányzatok sokszor különböznek egymástól, de néha több ponton is találkoznak. Ugyanígy ajánlották például az uraknak a menta színt idén tavasszal, ahogy tették a hölgyeknek is, és szegecs is uniszexnek bizonyult, egyaránt viselte mindenki.

Vannak természetesen olyan felkapott ruhadarabok, amiket természetéből adódóan nem viselnek férfiak, ezért lehet az, hogy az aszimetrikus szoknya nagy népszerűségnek örvend a lányok körében, fiúkon nem fogjuk viszontlátni. Akadnak viszont olyan trükkök, amiket az erősebb nem képviselői is elleshetnek akár barátnőjüktől, akár a magazinokból. A FashionBeans segítségével megmutatjuk ezeket és hogy nem is kell annyira messzire menni, hogy szélesebb skáláról válogathassunk!

Ha divatról van szó, mindenkinek a nők jutnak előbb eszébe és nem is csoda: régebb óta űzik ezt a hobbit és sokkal inkább képesek elmélyedni benne, mint a férfiak. Nincs is ezzel semmi baj, csupán azt erősíti meg ez a gondolat, hogy érdemes a tapasztaltaktól tanulni.

Kevesebb szigor, több ötletesség

Fekete táskához fekete cipő? Az ing 2,5 centiméterre lógjon ki a zakó alól? Annyi írott és íratlan szabály létezik a férfi divatkultúrát illetően, hogy kész csoda, hogy ezek egy idő után nem ütik egymást. A nőknek nincs azzal gondjuk, hogy a stílusokat keverjék: egy ceruzaszoknya ugyanúgy működik farmeringgel vagy mintás oversize pulóverrel, mint a fehér blúzzal.

Érdemes tehát követni a példájukat és kicsit elrugaszkodni a berögződött dolgoktól. Miért ne húzhatna fel a farmer-póló összeállításunkhoz egy zakót? Ha ez nem elég, kössön egy kendőt a nyakába és az egészhez vegyen fel egy tornacipőt. A kiegészítőknek fontos szerepe van és ne feledjük, hogy mi döntjük el, mit üzenünk a világnak és kik szeretnénk lenni aznap. Önnek is megvan a bevált párosítása, hogy melyik nadrág melyik inghez illik, ugye? Változtasson ezen, próbálja össze őket más ruhadarabokkal, meg fog lepődni!

A H&M kreatívjai így képzelték el az idei tavaszt. Ugye, hogy meglepően jól megy a sportcipő az öltönyhöz?
A H&M kreatívjai így képzelték el az idei tavaszt. Ugye, hogy meglepően jól megy a sportcipő az öltönyhöz?h&m

A színek

A magyar utcaképet elnézve a férfiak hajlamosak a bevált színeknél maradni, így van az, hogy télen szinte mindenki feketében van és nyáron is a kék, barna, szürke árnyalatait láthatjuk viszont rajtuk. Az érdekesebb színek használata és kombinálása szintén egy olyan trükk, amit elleshet a nőktől. Lookbook és kampányfotókat nézegetve számos ötletet lophatunk és rájöhetünk, hogy milyen meglepően jól megy egymáshoz például a kékeszöld és a ribizlipiros.

Persze a férfiaknak nehezebb dolguk is van, hiszen az üzletekben sem található meg minden olyan szín, amit szívesen viselnének, de kreatívnak kell lenni és körülnézni webshopokban is, ahol viszont már sokkal nagyobb az elérhető termékek skálája. Ha legközelebb lát egy hölgyet, akiről úgy gondolja, hogy tökéletesen párosította a színeket, akkor gondolkodjon el egy pillanatra: Ön miért ne tehetné meg? Hajrá! Nyáron keresse a pasztelles színeket, ősszel pedig bátran nyúljon a mélyebb tónusokért.

Burgundi, barna és kék: meglepően jól néznek ki együtt!
Burgundi, barna és kék: meglepően jól néznek ki együtt!AMI

Az anyagok fontossága

Legyünk őszinték: 10-ből 9-szer nem nézzük meg a ruha összetevőit. Aztán csodálkozunk, amikor nyáron a pamutnak hitt, de igazából poliészterből készült felsőnkbe öt perc alatt beleizzadunk, vagy télen megfagyunk a viszkózkabátunkban. Természetesen nem kell ruhaipari szakértőnek lennünk, de ha tudunk, olvassunk utána, hogy melyik anyagnak mi a legjellegzetesebb tulajdonsága. Nyáron keresse a 100% pamut- vagy leningeket, télre pedig válasszon olyan kabátot, aminek a gyapjútartalma 80% feletti.

Ősszel nagyon jól mutat együtt egy tweed (gyapjúszövet) zakó farmeringgel, nyáron pedig a fent említett pamut és len is. A rétegezés, azaz a ruhadarabok hűvösebb időben egymáson viselése külön fejezet a divattal foglalkozó szakirodalomban, a hidegebb hónapokban mi is jelentkezünk majd ilyen bejegyzéssel, tartson velünk akkor is.

Farmeringet öltönyhöz? Miért ne!
Farmeringet öltönyhöz? Miért ne!Mango

A női részlegen..

Ahogy a nők is vadásznak a férfiak számára fenntartott üzletrészekben mondjuk egy oversize póló után, ugyanígy megtehetjük ezt fordítva is. Természetesen nem a glitteres toppok közé kell vetnie magát, de például a sálak között nagyon sokszor találni uniszex darabokat. Ugyanígy vehetünk egy mintás felsőt is, amiből aztán később zsebdíszt készítünk a zakónkhoz, de akár egy férfiasabb karkötőbe is botolhatunk.

Persze sokan vannak, akik szerint nem férfi az, aki törődik magával, ez a poszt most nem nekik szól. Reméljük ellenben, hogy ez hasznos volt és férfiként elgondolkodik azon, hogy lehet inspirálódni a női trendekből úgy, hogy az összeállítás végül kicsit se legyen nőies.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek