OFFLINE

Hol vásárolnak a hűtlen nők?

2013. július 5., péntek 15:14

Azok a nők, akik megcsalják a barátaikat, férjeiket nemcsak, hogy többet költenek, amikor elindulnak shoppingolni, hanem meghatározott boltokba is járnak, mint például a Banana Republic, a J Crew és a Macy's – állítja legalábbis egy roppant tudományosnak tűnő kutatás, amit egy Ashleymadison.com nevű randioldal készített. A tilosban járkáló nők legkedveltebb helyei közé tartozik még az Ann Taylor és a nálunk is ismerős, svéd H&M. Az Ashleymadison.com egyébként azért is érdekelt, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozzon, mert mottójának is azt választotta, hogy: az élet rövid, legyen viszonyod valakivel. 19 millió felhasználójuk van.

A Daily Mail megjegyzi, hogy egyik üzlet sem számít kifejezetten drágának, és azt a következtetést vonja le ebből, hogy a pasijukat megcsaló nők nyilván azért költhetnek tehát többet, mert többet járnak vásárolni. Aztán nem állnak meg itt a következtetéseknél: a lazább, valamivel sportosabbnak számító ruhák miatt úgy látják, hogy ezek a nők vélhetően többet járnak konditerembe, hogy az alakjukon dolgozzanak. Ennek viszont rögtön ellentmond a hetedik helyre került Lane Bryant nevű cég, ami plus size-as ruhákat árul. Végül arra az őrülten bölcs megoldásra jutnak, hogy tényleg mindenféle nő megcsalhatja a pasiját.

Hol vásárol legszívesebben?

  • 142
    Intimissimi
  • 429
    H&M
  • 156
    Mango
  • 128
    New Yorker
  • 67
    Stradivarius
  • 306
    Zara
  • 648
    Máshol

Mivel nálunk ezek a márkák nincsenek jelen, ezért összeállítottunk egy másik listát. Ha mindenki lelkiismeretesen kattint, akkor legalább ennyire reprezentatív, komoly eredményt kaphatunk.

Mivel az alapkérdés is az, hogy hol vásárolnak a hűtlen nők, ezért most is csak azoknak kell kattintaniuk, akik megcsalták a jelenlegi párjukat. A számítógép előtt ülve nem kell szégyenkeznie, előfordul az ilyesmi. Válassza meg, hogy melyik a kedvenc helye!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta