Fesztiváltrend: így öltözzön fel a VOLT-ra!

Elkezdődött a fesztiválszezon és ennek örömére ismét elindítottuk a sorozatunkat arról, melyik rendezvényre miben érdemes menni az előző évek és az időjárás-előrejelzés fényében. Az első rész a szerdán kezdődő VOLT-ról szól. Kattintson a tippekért!

Az időjósok szerint idén sem biztos, hogy megússzák az esőt azok, aki ellátogatnak Sopronba, de hát láttunk mi már karón varjút. Mindegy, nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy valóban lesz égi áldás. Szerencsére az esetleges záporok, zivatarok nem jelentik azt, hogy hideg lesz, így a tavalyi fesztiválozók kedvenc ruhadarabjai, mint például a farmershort, az ujjatlan póló, valamint a napszemüveg is jól jön majd. Rövidnadrágban persze idén sincs hiány, sőt, egy részük már le is van árazva. Aki viszont egy menő, mintás darabra vágyik, az hétezer forint alatt nem ússza meg. Ujjatlan felsőkkel is Dunát lehetne rekeszteni, vannak geometriai mintások, állatfejesek, lyugatottak. Bár a fast fashion boltok kínálata sem rossz, aki Budapesten jár, nézzen el a Szputnyikba, ők elég erősek ezen a fronton.

Azért pakoljunk oda egy (viszonylag) vízhatlan kabátot is, és aki bírja az ilyesmit, esetleg még egy gumiszandállal is készülhet a csapapdékosabb időszakokra. Ez utóbbiból a Pull& Bearben most kétfélét is lehet kapni, és tudjuk, nem biztos, hogy kényelmes viselet, de pár órát ki lehet benne bírni, és utána mehet vissza a sátor legeldugottabb sarkába. Ha így sem bírjuk rávenni magunkat, akkor ott van a H&M gumiszalagos szandálja, ez is egész jól viseli a nedvességet és ötszáz forinttal olcsóbb is. Divatos esőálló dzsekit sajnos már nem lesz olyan könnyű találni, egyedül a Bershka honlapján találtunk egyet közel haterez forintért, szóval lehet, hogy be kell érnünk egy egyszerű esőkabáttal, a célnak ez is megfelel.

Időpont: 2013. július 3-6.

Helyszín: Sopron, Lővér Kemping

Fellépők: Queens of the Stone Age, Thirty Seconds to Mars, Hurts, Kinfe Party, Papa Roach, Dj Fresh, Sven Väth, Fritz Kalkbrenner, Tankcsapda, Ákos, Beatrice, Bikini és még sokan mások

Napijegy: 10990 Ft bérlet: 29 900 Ft

Honlap: http://www.sziget.hu/volt

Várható időjárás: Az Időkép előrejelzése szerint napközben 30 és 32 fok között, éjszaka pedig 14 és 18 fok között mozog majd a hőmérséklet. Szerdán, csütörtökön és pénteken gyengén felhős lesz az égbolt, szombaton és vasárnap pedig záporokra lehet számítani. A Köpönyeg idén sem ilyen optimista, szerintük nappal 27 és 30 fok között alakul majd a hőmérséklet, és éjszaka is picit hűvösebb lesz. Sőt, az ő előrejelzéseik alapján szerdán és vasárnap zivatarok, csütörtökön záporok keseríthetik meg a fesztiválozók életét, pénteken is gyengén felhős lesz az égbolt, szombaton viszont talán süt majd a nap.

Oszd meg másokkal is!
Mustra