no

Strandpapuccsal lehet milliomos a 15 éves lány

A legtöbb ember 15 évesen még nem igazán érdeklődik a divat iránt, ennél kevesebben tanulnak róla és szinte nullához közelít azoknak a száma, akik milliomosok lesznek a szenvedélyüknek köszönhetően. Madison Robinson 9. osztályba jár és ötletének köszönhetően valószínűleg nem is nagyon kell majd hajtania magát felnőttkorában, hogy legyen mit a tejbe aprítania. Annyi pénzt már most összegyűjtött, hogy a főiskolás éveit nyugodt szívvel tudja majd finanszírozni.

Maddie, azaz Madison Robinson büszkén pózol találmányaival, amelyek meghozhatják számára az első milliókat.
Maddie, azaz Madison Robinson büszkén pózol találmányaival, amelyek meghozhatják számára az első milliókat.http://www.fishflops.com

A flip flop után frappánsan Fish Flopnak keresztelt lábbelit gyerekek számára gyártják, a benne található ledlámpák őket hozzák leginkább izgalomba. Eddig minden üzlet, amit felkeresett, nagy tétellel rendelt a papucsokból.

A kislány nyolcéves korában állt elő az ötlettel és az édesapja, illetve barátaik segítségével sikerült is annyi pénzt összegyűjtenie, hogy belevághatott álmai megvalósításába. Azóta pedig nincs megállás: a két évvel ezelőtti indulás óta 60 000 párat adtak el a lábbeliből. 25 dollárba, azaz 5700 forintba kerülnek és olyan boltok is felvették a kínálatukba, mint a Nordstrom vagy a Macy's. "Annyira izgalmas! Nem gondoltam volna, hogy a Fish Flop ilyen népszerű lesz, azt hittem, hogy majd a helyi butikok árulják és kész, de szerencsére nem" – mesélte Madison Robinson a Daily Mailnek.

Ön mit gondol a Fish Flopról?

A strandpapucsok iránt egyre nagyobb a kereslet, a Macy's például felkérte, tervezzen egy kollekciót nőknek is. Minden párhoz jár egy fotó Robinsonról és egy kis szöveg arról, hogy hogyan is született meg ez az ötlet. A lány aktívan kiveszi a részét nemcsak a tervezésben, hanem az árképzésben és az árukészlet összeállításában is.

A közösségi médiát is szívesen használja, a vásárlásnál pedig odafigyel a termékek minőségére. "A Fish Flopnak nincs kilyukasztva a talpa, mint a többi flip flopnak, emiatt nem mozog annyira a lábfejet tartó rész, mint a hagyományos esetben. Apukám nem engedi, hogy a pénzhez nyúljak, azt mondja, jó lesz a főiskolára. Bízom benne" – tette hozzá az ifjú milliomosjelölt.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra