Rizstejteszt: a házi ihatatlan, a bolti finom de drága

Ezúttal rizsitalokat kóstoltunk vakon, a legtöbb szerencsére iható, de van olyan is amit még lenyelni is nehezünkre esett – így hát nem is tettük. A teszthez csatlakozott egy olyan kolléganő is aki még soha nem tudta rávenni magát a rizstej ivásra, a kóstoló végére viszont nagyon belejött és meg is kedvelte a fehér löttyöt.

A maximális pontszám amit a tejek elérhettek 30 volt, a két első helyezett 25-öt kapott ami nagyon szép teljesítmény.

A házi rizstej teljes kudarca

Természetesen megpróbáltuk házilag is előállítani - eddig teljes kudarc volt az eredmény. Négy kísérletből nem lett iható rizstejünk. A főzött rizsből készülő két változat is undorítóan nyúlós-nyákos lett, a nyersből az első kísérletnek öblítőíze volt, valószínűleg az átszűrésre használt konyharuhától. A második, - ahol erre már nem adtunk esélyt - krétaízű lett a nyers rizsben található rengeteg keményítőtől. Ha felforraltuk, a krétaíz eltűnt, és előjött a dobozos rizstejek édeskés íze is, csak éppen egyben nyúlóssá is vált.

A háziakkal így lesújtó tapasztalataink vannak: ki is vettük őket a tesztből. Ha tudják a tutit, ahogy tényleg olyan lesz a rizstej, mint a dobozos, leköteleznének minket, ha küldenék a működő recepteket  ide.

És akkor jöjjenek is a kóstolt termékek, a legrosszabbtól a nagyon jókig.

NaturGreen Rice

A sort máris a legihatatlanabbal kezdjük: ahhoz képest, hogy ez volt a legdrágább, nem jutott nagyon messze a kóstolón. Sőt, ez volt az egyetlen olyan ital, amit senki nem tudott meginni, és inkább a gyűjtőpohárba öntötte, mintsem, hogy „mély levegő és lenyel”.

Az összetevőlistáját böngészve egy kicsit kiakadtam, mert az oké, hogy minden ökológia gazdálkodásból való ami benne van, de minek egy rizsitalba szentjánoskenyér liszt és tengeri algamész? És, hogy ha ez nem lenne elég, vanília aromát is tettek bele, ami ugye csak egészen apró betűvel van feltüntetve az oldalán, szóval ez meg kicsit átverés is. Ha valaki megkívánja az egyszerű rizstejet, csalódni fog ha vanília ízű lesz. És sajnos nem ez volt az egyetlen termék amiben vaníliát/vanilint találtunk.

A lényeg, ez az ital a maximális 30 pontból összesen 7-et ért el.

„Ízre nagyon más mint a többi, sajnos mégsem tudom meghatározni, hogy édes vagy nem édes. Nekem nem ízlik.” „Salakos színe van, ez nyilván a rizs típusa miatt van. Enyhén alkoholos ízű, ami ebben az esetben hátrány. A rajongásom a rizstejek iránt kicsit megingott, ez sajnos ihatatlan.” „Szürkés árnyalat, ihatatlan, konkrétan orvosságízű. Ezt soha nem veszem meg, az tuti!.” „Gyerekkoromban volt egy kanalas lila orvosság, aminek ilyen íze volt. Azt amúgy szerettem, de rizstejnek biztos nem ezt venném.” „Nem tudom mi ez, de nagyon nem jó.” „Aham, ez tuti valami kakukktojás, mindig van az ilyen tesztekben valami tréfa! Ez gondolom valami romlott gabonatej.”

Bio RiceDrink

Érdekes módon, ez a legtöbb helyen megkapható rizsital sem nyerte el a kóstolók tetszését. Többen a rossz mellékízre panaszkodtak, de voltak olyanok is, akik szerint ez nem is rizsből volt. Az összetevői legalább nem annyira furák mint az előzőnek, de ebbe is beletették a tengeri algát. Lehet, hogy ezt éreztük ki már az előzőben is?!

Túl sok pontot nem ért el ez sem, nyolcat tudott kiharcolni magának.

„Ha nem tudnám, hogy rizstej, akkor nem találnám ki, hogy mi ez. Kicsit édes, sárgás árnyalat, felejtős.” „Szétfőtt rizs illata van, amit én speciel szeretek. Az íze viszont egyszerűen szörnyű, és soha nem gondoltam volna, hogy létezik olyan rizstej ami ihatatlan. Nagy hódolója vagyok a műfajnak, de ezt soha nem fogom megvenni.” „Kellemetlen mellékíze van.” „Kicsit savanyú az utóíze.”

Alpro Rice drink

A kóser rizsital szintén elbukott a teszten, de csak egy dolog miatt: eszméletlen vanília íze van. Ami egyébként nem lenne baj, ha éppen vanília ízesítésű italokat teszteltünk volna, de most a natúr rizstejek voltak terítéken.

Mivel a doboz elején nincsen feltüntetve, hogy ez egy ízesített cucc, eléggé meglepett mindenkit mikor belekortyolt - ugyanis ez inkább egy folyékony vanília puding, mint rizstej. A tesztelők valószínű emiatt húzták le az italt, aki szereti a vaníliát, vegye meg nyugodtan, nem fog csalódni benne.

„Vanília puding íze van, amit egyébként utálok, ezért ez az ital nagyon nem ízlik. Az állaga sűrű, és picit nyákos ami szintén nem menő." „Ja, akkor ez most mi, mert vanília íze van?!” „Folyékony vanília puding.” „Az összes közül ez lóg ki a sorból: sárga a színe, az illata meg madártej. Keserű mellékíze van.” „Ez valami folyékony, ízesített vaníliacukor?!” „Ennek a legcsúnyább a színe, de nagyon jó karamellás illata van, kicsit ízetlen, de a színe után ez kellemes meglepetés.”

Scotti Chiccolat Riso

Végre az első rizstej, amiben tényleg csak az van, aminek lennie kell: rizs, víz, rizsolaj és só. Átlagban jó véleményeket kapott, abban viszont mindenki egyetértett, hogy túl édes. Tényleg nagyon furcsa, hogy hozzáadott cukrot nem tartalmaz, mégis elég édeskés az íze.

Ami viszont nagyon mellette szól, ez a legolcsóbb a teszteltek közül. Ha szeretne spórolni, és nagyon nem bírja az édes ízt, csak öntse fel egy kevés vízzel, és fogyassza úgy. 20,5 pontot kapott, csak 4,5 ponttal maradt le az első helyről, de azért ez is felkerült a dobogóra. Szerintünk szép teljesítmény!

„Rizs illata van, elég édeskés az íze, de azért finom. Mondjuk jobban bírnám, ha nem lenne ennyire édes.” „Az íze hasonló mint a tejberizsé, jó édes.” „Nagyon édes, rizses lecsengés, elég híg és világos.” „Első kóstolásra olyan, mintha felvizezett tejberizs levét innám. Finomabb, mint a normál tej, szívesen innám ezt helyette. Van némi utóíze, ami gyorsan el is múlik.” „Azt hiszem ez a Chiccolat, ezt szoktam venni. Most egy kicsit édesnek tűnik ami fura, mert eddig ezt észre sem vettem.” „Gabonás íze van, de nincs olyan olajos mellékíze, mint sok rizstejnek, ami jó.” „Elég édes, inkább zab íze van mint rizs, kicsit vizes.”

Biopont Rizsital Natúr

23 ponttal ez a termék lett a második a kóstolón. Árban is ezüstérmes, csak a másik irányból: 825 forint belőle egy liter, ami nem igazán baráti, főleg ha azt vesszük, hogy egy liter rizstej előállításához körülbelül egy bögre rizsre és további 4-5 bögre vízre van szükség. Mármint elvileg, mert nekünk ugye, mint mondtuk, nem lett igazán élvezhető rizstejünk sehogy.

Senki nem panaszkodott az ízére, megérdemli a második helyezést.

„Víz ízű, semleges, kicsit édeskés.” „Gabonaízű, olajos.” „Erős rizs íz, szép fehér, kávéba nem tenném, ennek ellenére nem rossz.” „Gyönyörű hófehér színe van, teljesen rizs ízű, elképesztően finom! Remélem jó áron van, mert most már csak ezt fogom venni.” „Rizs ízű, kellemes állagú, nincsen semmilyen utóíze.” „Szagtalan, nagyon fehér, és isteni tejberizs íze van!”

Joya Bio Reis Drink – a teszt egyik nyertese

Az osztrák Joyát mindenki szerette, így - holtversenyben ugyan, de - megszerezte az első helyet. Még annak a kolléganőnek is nagyon bejött, aki eddig rosszul volt a rizstejtől: „Ez tök jó! Kezdem megszeretni a rizstejet!”.

A 690 forintos ára is eléggé kedvező, ha nincs a Chiccolat, ezt visszük haza – persze, amíg ki nem kísérletezzük saját, extra finom rizstejünket. A jelek szerint utóbbira azért egy kicsit még várni kell. Sajnos.

„Világos, erős rizses jegyek, nem rossz, de semmi extra.”„Jó illata van, szép fehér. Nincsen intenzív rizs íze, de azért érezni rajta, hogy miből készült. Nincsen utóíze, és nem nyákos. Ezt is szívesen megvenném.” „Első kóstolásra kellemesen édes, finom is, de nem elég karakteres.” „Az első igazán rizs ízű ital, nincs mellékíze, és jó az állaga is.” „Édeskés, kicsit víz ízű, kellemes ital.”

Vitariz – a teszt másik nyertese

Szintén 25 pontot kapott, minket teljesen meggyőzött. Nincsen benne semmi olyan ami nem oda illene, visszaadja a kellemes rizs ízt, nem nyúlós, nem gejl, és hiperben beszerezhető. Mindkét 25 pontos versenyzőt jó szívvel ajánljuk, ha valaki finomrizstejre vágyik, mondjuk a Vitarizt mi jó száz forinttal drágábban vettük, ez alapján a bio Joya jobban megéri.

„Gabonás, nem olajos, tetszik, hasonlít ahhoz, amit inni szoktam.” „ F elüdülés volt, kissé sárgás, nem túl édes, hozza a kötelező kört.” „Ez egészen iható, kicsit édeskés, és kicsit gabonás az íze.” „Teljesen szagtalan, olyan az íze, mint a cukor nélküli tejberizsnek. Nekem ízlik.” „Az illata kellemes, az íze meg egyszerűen zseniális. Nagyon finom, megkaphatnám a teszt után?” „Finom, de van egy kicsi savanykás utóíze. Ettől eltekintve simán befér az első közé.”

Termék Kiszerelés (liter) Ár Pont
Vitariz 1 803 25
Joya Bio Reis Drink 1 690 25
Biopont Rizsital Natúr 1 825 23
Scotti Chiccolat Riso 1 599 20,5
Alpro Rice drink 1 648 12
Bio RiceDrink 1 699 8
NaturGreen Rice 1 1053 7
Oszd meg másokkal is!
Mustra