OFFLINE

Lehullt a lepel a H&M ruhavisszavételi akciójáról!

2013. február 26., kedd 11:27

Hónapok óta lázban tartja az embereket a H&M által bejelentett ruhagyűjtési akció. Nem véletlen, hiszen a kezdetek óta kedvezményekről lehet hallani, mindezt a megunt ruháinkért cserébe.

Utánajártunk, hogy mit kapunk és miért, milyen teendőink vannak, ha mi is élni szeretnénk ezzel a lehetőséggel!

Múlt hét csütörtökön jelentek meg a dobozok a H&M üzleteiben, amibe a feleslegessé vált ruháinkat várja a svéd márka. Három boltban találkozhatunk ilyennel (Vörösmarty tér, Aréna, Westend), de a tervek szerint a jövőben mindegyikre kiterjesztik majd.

A kezdeményezésben nem csak a márka régebbi darabjai vehetnek részt, bármelyik használt ruhánkat bevihetjük és ezért ajándékkártyát kapunk. Egy zacskónyi holmi 500 Ft-os kupont ér, ezt fél éven belül használhatjuk fel bármelyik 2500 Ft-nál magasabb összegű vásárlásunknál. Kérdésünkre, hogy mit takar a "zacskó" mértékegység, azt válaszolták, hogy az üzlet közepes méretű zacskójához hasonlóra kell gondolni. Ez 2-3 pólót jelent, ennyi után már magunknak is tudhatjuk a kedvezménykártyát.

Egy alkalommal két kupont kaphatunk, de ha nekünk több adagnyi ruhánk van és nem akarjuk egy hét minden napját a H&M-be rohangálással tölteni, akkor keressünk egymáshoz közeli üzleteket (pl. Vörösmarty tér-Váci utca) és egy délután alatt letudhatjuk az egészet.

Egy vásárlásnál egy kupont használhatunk fel, de legyünk leleményesek: nem csak egy kassza található az üzletekben, így a kedvezmény megér még egy plusz sorbanállást. A ruha lehet szakadt és nem muszáj, hogy frissen mosott legyen, hiszen ezt a H&M úgyis újrafeldolgozza majd.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.02.27 15:55:12NightWalker

    baromság.

  • 2013.03.02 12:49:18europass8

    azt lehet tudni, hogy egy alkalommal hány kupont válthatok be? pl összegyűjtök 10 kupont (10*500huf) akkor vehetek egy 5000 huf-os pólót a kuponokból?
    köszi,

  • 2013.03.02 18:30:51Vikucka

    europass8: Egy vásárlásnál egy kupont használhatunk fel, de legyünk leleményesek: nem csak egy kassza található az üzletekben, így a kedvezmény megér még egy plusz sorbanállást. A ruha lehet szakadt és nem muszáj, hogy frissen mosott legyen, hiszen ezt a H&M úgyis újrafeldolgozza majd.

    A kupont 2500 forint felett lehet bevásárolni és egy vásárlás egy kupon. Ha 25 ezerért veszel valamit, akkor is csak egy kupon használható fel!

  • 2013.03.04 01:37:58freddiffi

    @NightWalker
    már miért lenne baromság? te retardált...

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta