Így néztek ki a világ első divatfotói!

Napvilágot láttak a világ legelső, a viktoriánus nők divatját bemutató fotók, melyek több mint 150 évvel ezelőtt készültek Angliában. Az alkotásokra egy antik kiadványban leltek rá, ami a fotózás úttörő napjaiban készült képeket szedi csokorba, a gyűjtők pedig lelkesedhetnek, a fotókat ugyanis baráti 150 ezer fontos áron (51 millió forint) aukcióra bocsátják.

A képeket az egyik első angol női fényképész, Lady Clementina Hawarden készítette, akit annyira elvarázsolt az új művészet, hogy az 1860-as években londoni lakása egy teljes szintjét műteremmé alakította át, hogy új szenvedélyének hódolhasson. Modellt főként lányai, Isabella, Clementina és Florence álltak neki, akiket a képeken az akkori kornak megfelelő ruhakölteményekben láthatunk.
A művész térhatású kamerával dolgozott, képeivel pedig egy teljesen új, máig meghatározó perspektívát hozott létre a divatfotózás szempontjából.

Meglehet, hogy a képek nem mai csirkék, a koncepciók azonban 150 év távlatából elnézve is egyszerűek és letisztultak maradtak, így akár egy mai editorialként is megállnák helyüket – természetesen merészebb kiegészítőkkel, ruhákkal megfűszerezve. A művész kerülte a mesterkélt beállításokat, a hölgyeket főként a kornak megfelelő elfoglaltságukat űzve ábrázolta, hol olvasás, hol pedig délutáni sétájuk közben.  Kétségtelen, hogy Lady Hawarden a modelleket, pontosabban a modellek ruháját kívánta a kompozíciók középpontjába állítani, ami a fekete-fehér, az idő múlásával pedig jócskán megsárgult képeken is egyértelműen kirajzolódik.  

Lady Hawarden alkotásai nem csak azért kiemelkedően fontosak, mert ő volt az egyik első legjelentősebb női fényképész, hanem azért is, mert egy egészen új nézőpontból értelmezte a fotózást: a romantikával és az érzékiséggel ötvözve belecsempészte a divatot, így pedig megalkotta az elegáns, feminin női fényképezést. A Lady képei szilárd támpontját képezik a mai divatfotózás alapjainak is, melyek bár futurisztikusak, néhol pedig kaotikusak, azért igyekeznek megőrizni az alapvető eleganciát és szépséget.

Az angoloknál a február úgy tűnik, a viktoriánus divatról szól, legutóbb ugyanis a kor szépségtippjeit összefoglaló kiadványokat népszerűsítették, amik érdekes hátteret adhatnak Lady Hawarden képeinek. A művésznő 37 alkotását március közepén árverezik el Londonban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra