Műszőr és aerobic óra a New York-i divathéten

A New York-i divathéttel kezdetét vette az az izgalmasnak ígérkező négy hetes roadshow, ami alatt a divatvilág krémje bemutatja a szakmának és a közönségnek 2013-as őszi-téli kollekcióját. Azt már tudjuk, hogy Victoria Beckham hogyan képzeli az őszt és azt is, hogy akár félszemes frizurával is bátran utcára léphetünk majd. Ezúttal azt az öt divatházat mutatjuk be, mely extravagáns, de hordható ruhákat vonultatott fel a kifutón.

Betsey Johnson pezsgős aerobic órája

A hetvenes évek egyik legnépszerűbb szupermodellje tavaszi kollekcióját egy retrospektív show keretében mutatta be, idei, „BJ kicks A” névre keresztelt gyűjteményét pedig pezsgősüveggel súlyzózó, játékbaba frizurás, tornázó modellekkel tálalta New Yorkban. A színes, már-már giccsbe hajló darabok bemutatása után a 71 éves Johnson természetesen idén sem hagyta ki a szokásos cigánykerék + spárga gyakorlatát. A japánban évek óta elismert designer showjának első sorában olyan hírességek foglaltak helyet, mint Patricia Field, vagy Naomi Campbell modellkeresőjének házigazdája, Nigel Baker.

Alapdarabok és party-girl hatás a Rag & Bone-tól

A két szezonnal ezelőtt Londonban is üzletet nyitó márka tervezőpárosa, Marcus Wainwright és David Neville határozottan megmaradt saját, esztétikus stílusánál, amit remekül párosított a kötött anyagokkal, néhány sportosabb elemmel valamint tavaszias színekkel. A divatháztól megszokott klasszikus darabok idén mintha a női és férfi kollekciók kombinálásából jöttek volna létre, enyhe party-girl felhangokkal. A javarészt fekete, szürke, kék, lila és aranyzöld kollekcióból a túlméretezett pulóvereket és a férfias zakókat kedveltük a legjobban.

Margielát megihlette az 1952-es téli olimpia

A rejtélyes belgaként emlegetett Margiela MM6 néven mutatta be alacsonyabb áron kapható, ready-to-wear vonalát. Míg a designer nemrég bemutatott haute coutre kollekiójára a háború utáni optimizmus és David Bowie Ziggy Stardust időszaka volt nagy hatással, úgy 2013-as őszi-téli kollekcióját az 1952-es téli olimpiai játékok ihlették. A hordható, szupermenő darabok mindegyikét felvennénk, kedvenceink a szatén rövidnadrágok, ezüst mű-rókaprémek, kötött leggingsek és Margiela arányaihoz igazított túlméretes kabátok voltak.

A Roxy Music hatása és a '40-es évek Marc by Marc Jacobnál

Bár a divatszakmának megoszlik a véleménye Jacobs kollekciója láttán, melynél valóban több figyelmet fordított a tervező a modellek sminkjére és frizurájára, mint a ruhákra, azért a tavalyi csíkos darabok után nem is nagyon vártunk tőle drasztikus stílusbeli változást. A neves divatillusztrátor, Antonio Lopez nőalakjaira hasonlító modelleken látott ruhák közül egyedül a boka és térd között elvágott pantallót nem tudjuk elképzelni magunkon, viszont a csíkos inget a mintás szoknyával legalább egyszer biztos kipróbáljuk majd a következő szezonban. A negyvenes és a hetvenes évek illetve a Roxy Music ihlette kollekció bemutatónak egyik magyar vonatkozása Pituk Kristóf volt, aki exkluzív modellként vett részt a shown, melynek első sorában olyan ikonok ültek, mint Anna Dello Russo vagy Terry Richardson.

Eye of the Tiger és kötött szkafanderek az Alexander Wang shown

Jó ideje tudni már, hogy a 2005 óta működő tervező a párizsi divathéten a Balenciaga kreatív vezetőjeként fog bemutatkozni kollekciójával. A 28 éves Wang igencsak teátrális helyszínt, a New York-i Cunard Buildinget választotta a show helyszínéül,ahol a Rocky III-ból ismerős, „Eye of the Tiger” zenéjére vonultak be a divatház modelljei, köztük Axente Vanessa is. Az előző bemutatókhoz hasonlóan ebben a kollekcióban is a szürke, a fekete és a fehér színek uralkodtak. Wangtól a meglepetés erejével hatott a könyökig felhúzható műszőr kesztyű, a szkafanderre emlékeztető kötött sapka és a vastag zokni szandállal, illetve magassarkúval való párosítása. Kiváncsiak vagyunk, mit fogunk mindebből látni két és fél hét múlva Párizsban, a Balenciaga kifutóján.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek