OFFLINE

Most vásároljon a leárazásokon!

2013. február 15., péntek 10:20

Már többször körbejártuk a téli leárazást, de eddig kellett várnunk az igazán jó árakra: ezen a héten és a jövő hét elején még biztos tud olcsón vásárolni az Inditex boltjaiban – Zara, Bershka, Pull & Bear, etc. – és a Promodban, viszont a H&M-ben, az Orsay-ban és az F&F-nél az új kollekció már teljesen kiszorította a régit, nem érdemes jó akciókat keresni náluk. A galériában szereplő igen alacsony árak még lehet, hogy mennek lejjebb, bár ebben már nem nagyon bízom: azt azonban a körkép készítése alatt megfogadtam, hogy soha többé nem vásárolok teljes áron, mert a Zarában például mindenféle méret maradt még az augusztusban kipakolt cuccok nagy részéből is. A folytatásban olvashat minderről részletesebben!

Zara

Kezdjük a Zarával: a Váci utcai üzlet is tele van még leárazott holmikkal, de az Aréna plázás boltban nagyobb a méretválaszték, ha vásárolni indul, ide talán érdemesebb ellátogatni. A TRF részlegen már bontották le kedden az akciós polcokat, de azt mondták az eladók, hogy az üzletben maradnak a leárazott termékek, csak ahogy fogynak, az új kollekció egyre nagyobb teret kap. És miért ne fogynának: a mintás, vékony anyagú nyári nadrágok most 10 helyett 3 ezer forintba kerülnek (természetesen a valódi ár 9995 és 2995 forint, csak a kényelem kedvéért kerekítünk feljebb), pulóvereket szintén 3-4 ezerért, idén is divatos, mintás ruhákat ugyanennyiért vihetünk haza.

A legnagyobb akció a ruhaneműk közül talán arra 26 ezer forintos selyemingre volt, amit most 5 ezerért megkapunk, a galériában megnézheti: nem egy nagyon eltalált fazon, de vannak a vállán strasszkövek és tényleg 100% hernyóselyem. A hőlégballonos selyeminget is csak leárazták 4995 forintra, bár sokáig tartotta magát 10 ezer körül. A poliészter ingek már csak 3995 forintba kerülnek, tavaly valahogy nem árazták le őket ennyire, de most végre olcsóbban betárazhatunk szép tavaszi darabokból.

A plázás üzletben több bizsu van, mint a Váci utcaiban, a jó kis neonszínű karkötők 5 ezer helyett 1 ezerért vihetők, tehát uszkve 80% kedvezmény van rájuk. A cipőválaszték is Pazar, és tényleg jó áron vehetünk most menő bőrcsizmákat és körömcipőket, nézze meg őket a galériában!

Pull and Bear

Az Arénában épp felújítják a Bershkát és a Stradivariust is, így ezekben a boltokban már nem lesz akciós áru, de a Pull and Bearben egész sokminden megmaradt. Kicsit turkálószerű amúgy az akciós rész, a cipők a földre vannak hányva – de csak 5 ezer forint az egykor 15 ezres fesztiválcipő –, a pólók egy pulton állnak, de sok köztük a szakadt. A Zarával ellentétben a Pull and Bearben rendetlenség van, és tényleg meglepő, mennyi a megrongált ruha: nem működik a cipzár, lyukas a póló, szakadt a táska füle, etc.

Itt a cipők nagy része is műbőr, a pólók meg igaz, hogy 4500 helyett 2 ezer forintba kerülnek, de még az is sok értük: a legtöbbnek kellemetlen az anyaga, az a típus, amibe az ember beleizzad negyed óra alatt. A méretezés viszont a régi, míg máshol az S-es felsők jók ránk, itt L-est kell választanunk. Sok pulóver és kabát megmaradt, előbbiek elég rondák – a galériában megnézheti a legcsúnyábbat –, utóbbiak meg átmeneti vékonyságúak.

Promod

Az Inditexes üzletek után a Promodba vettük az irányt: az arénás üzletben nagyon kicsi a leárazott termékek része, a Mammutban valamivel nagyobb, ha a Promod visszafogott kínálata érdekli önt, inkább oda induljon. Kedvenceim a 2 ezer forintos neonszínű pulóverek, eredetileg simán 8-9 ezret akartak kérni értük, de 2 ezerért már bőven megérik az árukat. Ugyanez igaz az elegáns felsőkre, melyek szintén 2 ezer forintba kerülnek: vannak köztük nagyon szépek, de kevésbé mutatósak is.

Ami a méreteket illeti: a legnagyobb 3-as, 4-es méretek mellett találni egy két 1-es 2-es darabot is, de a 3-as is simán jó tud lenni egy S-es nőre, ha lezser fazon. A Promodban már csak a kiskabátok ára viszonylag magas, amiket próbáltunk 6 ezer forintba kerültek, de így is 50%-kal olcsóbbak, mint korábban. Ha van türelme, farmert is érdemes most venni, mert 4 ezer forintért mindenféle fazonban, méretben és színben kaphatók nadrágok a márkánál.

New Yorker

A New Yorkerből a múltkor úgy jöttünk el, hogy semmi nem tetszett, ráadásul nem is volt olcsó a full poliészter felhozatal: nem tudom, honnan szedték ezeket a ruhákat, amiket most leáraztak, de elég jó 80-as éveket idéző blézerek és masnis, áttetsző ingek lógnak a vállfákon. Az ingek persze továbbra is tök műanyagok, de csak 890 forintba kerülnek. Tényleg. A blézerek meg 1490 forintba kerülnek, csak sajnos az M-es darabok is körülbelül 42-es konfekcióméretű nőkre jók, szóval a kisebb hölgyek nem fognak sokmindent találni.

Aki viszont 40-42-es, esetleg afölötti méret, most vegyen blézert a New Yorkerkben: vannak elég pofás darabok és a farsangi szezonra is be lehet vásárolni. A farmerek is jók, az anyagában mintás darabok 3 ezer forintba kerülnek és van belőlük rengeteg méret. A pulóverek nekem nem tetszettek, de azok is 1490 forintba kerülnek, aki szeretne már most készülni 2013. december 13-ára, a nemzetközi csúnyapulcsi napra, az most vásároljon.

C&A és F&F

A leárazásokon kívül legolcsóbbnak számító boltokat sem hagytuk ki: az F&F-nél csak egy kevés leárazott holmi maradt, azok is jellemzően nagy méretek (értsd: 46-os), és az árak nem menetek olyan drasztikusan lejjebb, mint a Zarában.

A C&A sem tart komoly kiárusítást, a jó nadrágok 50%-os kedvezménnyel vehetők meg, a pulóverek közt meg csak a nagyon hangsúlyos darabokat árazták le 1500 forintra, de azokból nincs méret, csak L-es. Az ingek közül a csinosak 5 ezer forint körüli áron kaphatók, ami elég magas, ha azt vesszük, hogy selyemingek is kaphatók most ennyiért – sőt, a H&M-ben múlt héten még 1500 forint volt egy 100% hernyóselyem ing –, ahogy a furcsa színű, rossz fazonú nadrágok sem kellenének 4500 forintért. Persze ha valaki nem akarja folyton kézzel mosni a felsőit, vegyen inkább poliésztert.

Összefoglalás:

Valószínűleg már a fenti szövegből is lejött, hogy én most a Zarában hagynám legszívesebben a fizetésemet, de abszolút jó akciói vannak a Promodnak is. A New Yorker ruháinál végre helyrebillent az ár/érték arány, csak ajánlani tudom, hogy ha vásárolni indul, nézzen be a német márkához is.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta