OFFLINE

Melyik karácsonyfának öltözött celeben áll jobban a mélyen dekoltált Gucci ruha?

2012. december 24., hétfő 15:51

Gucci ruha a modellen

A Gucci divatház 2012-13-as őszi-téli szezonjára tervezte a zöld, színpadias estélyit, melyet a kifutón egy hullasápadt, sovány modell mutatott be. A mélyzöld, anyagában leopárdmintás darab nem várt sikert aratott – legalábbis szerintünk – ugyanis négy teljesen különböző körökben mozgó celebnőn is feltűnt ősszel. A divatház rengeteg szép, és kevésbé dekoltált ruhát is felvonultatott még februárban, melyek ráadásul nem úgy néztek ki, mint egy leszaggatott függöny, a celebnők mégis erre a frivol darabra mentek rá.

Az, hogy a ruha tetszik-e vagy sem, ízlés kérdése, az, hogy kinek hogyan állt, talán kicsit objektívabban eldönthető: a modellnek elvileg jól állt, nem véletlenül őt küldték kifutóra benne. Magas és vékony, tehát hiába van köldökig dekoltálva a ruha, nem mutat túl sokat, és a földet söprő hossz sem nyomja össze alakját. Na de jól állt-e a celebeknek? A poszt folytatásában és a galériában megnézheti, ki hogyan viselte a Gucci 2950 eurós (837 ezer forintos) estélyijét, vagy annak koktélruhára fazonírozott változatát, aztán szavazhat a kedvencére!

Kim Kardashian a rövidebb verzióban

Kardashian belátta, hogy a ruha földig érő verziója nem az ő 157 centis magasságára van kitalálva, így a egy térdig érő változatot vett a sikerdarabból. A koktélruhának is nevezhető, itt-ott kivágott ruhából azonban vagy egy számmal kisebbet vett, mint kellett volna, vagy a ruha egyáltalán nem alkalmas arra, hogy teltebb, hús-vér nők hordják.

Az az érzésünk, hogy Kardashian menten kifolyik belőle. Ki is repedt a ruha hátulja, nem bírta a terhelést, és olyan dekoltázsa volt a celebnőnek, mint egy lecsúszott pornósnak. Kicsit mintha feszengett is volna a ruhában, de persze lehet, hogy élvezte a nagy felhajtást. Ha ön szerint mégis az ő idomaira való a leopárdos bársony, szavazzon arra, hogy Kardashiannak állt a legjobban!

Tamara Ecclestone kitette, ami van

Bernie Ecclestone huszonéves lánya nem királynői stílusáról híres, sőt. Általában borzasztó tramplin öltözködik a magát modellnek és műsorvezetőnek nevező, leginkább aktív pénzszórással foglalkozó félceleb. Angliában egyébként tényleg ismerik és szeretik, ezért is hívhatták el a Skyfall ősbemutatójára, melyen túlságosan is kitett magáért. A Gucci estélyi hosszú verziójának köldökig dekoltált változatában megmutatta, mekkora melle van: hatalmas.

Az örökösnő még lábat is villantott a fotósok kedvéért. Melleit egyébként előszeretettel mutogatja, és a ruha is tetszhetett neki, mert a rövidebb, kék verzióban ment vacsorázni egyszer novemberben. Na abból, ha lehet, még többminden kilógott. Egyszerűen közönséges volt. Vagy ön szerint nem? Ecclestone egy istennő? Akkor szavazzon rá!

Juana Acosta sportos lábat villant

A 36 éves Juana Acosta egyelőre kevésbé ismert színésznő, spanyol filmekben és sorozatokban szokott szerepelni, amiket itthon nem nagyon ismerünk. A sorozatmániásoknak biztos mond valamit a Familia és a Hospital Central sorozat, de a legtöbbünk valószínűleg még sose hallott Acostáról. Pedig Spanyolországban biztos elismert színésznő, ha a GQ év férfije választáson földig érő, dekoltált Gucci ruhában jelenik meg és még képek is készülnek róla.

Ráadásul azt kell, hogy mondjuk, hogy eddig ő az, akin a legjobban mutat a zöld bársonyruha. Még a modellen is túltesz, mert sportos alakjából pont eleget mutat. Na jó, melleiből talán kicsit többet, mint kéne, de sehol nincs az Ecclestone féle csöcsvillantáshoz képest. Ha önnek Acostán tetszik legjobban a színházi függönyre emlékeztető ruhaköltemény, szavazzon rá!

Az angol rózsa: Josephine de la Baume

Kin a legjobb a Gucci ruha?

  • 100
    A modellen
  • 205
    Kim Kardashianon
  • 678
    Pasi vagyok, és Tamara Ecclestone-on
  • 178
    Nő vagyok, és Tamara Ecclestone-on
  • 186
    Juana Acostán
  • 122
    Pasi vagyok, és Josephine De La Baume-on
  • 581
    Nő vagyok, és Josephine De La Baume-on
  • 702
    Mindenkin borzalmas

A 28 éves színésznőt az Egy nap című 2011-es, vagy a Johnny English – Újratöltve című, szintén 2011-es filmekből ismerhetjük. Nemrég bemutatták az Alfred de Musset által írt Az évszázad gyermekének vallomása című filmet is, melyben De La Baume talán tesz még egy lépést a szélesebb körű ismertség felé. A szőkés-vörös színésznőnek egyébként szinte jobban áll a ruha, mint a Gucci modellnek, és szintén dicséretes, hogy az estélyi elejét összetűzte, így nincs túl mély dekoltázsa. A T-pántos magassarkú is jó választás, talán De La Baume az egyetlen, aki nem pornósnak vagy playmate-nek néz ki a ruhában, hanem törékeny angol rózsának.

Szerintünk ezt a ruhát pont így kell hordani – már ha valahogy tényleg kell –, de ha nem ért egyet velünk, akkor szavazzon valaki másra. Josephine De La Baume szettje egyébként tippünk szerint inkább a nőknek fog tetszeni, míg Tamara Ecclestoné a pasiknak, de majd meglátjuk. Szavazzon arra a celebre vagy színésznőre, akinek a megjelenése a legjobban tetszik önnek!

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta