Heti kedvenc: barokk ruhák

Miután az Alexander McQueen divatház kollekciójában megjelentek a barokk kor túlzásait felidéző ruhadarabok, kétség sem férhetett hozzá, hogy elterjedjen ez a stílus. Idén őszre már egyértelművé vált, hogy nem ússzuk meg a barokk stílusú ruhák vásárlását.

Jellemzően a fekete és az arany jelenik meg a ruhákon. A túldíszítettséget általában a hímzés jeleníti meg, de az egyszerűbb (akár egyszínű) daraboknál a merész anyagválasztással és szabással is látványos hatást érnek el. Elég a csipkeszoknyákra, a fűzőkre gondolni, melyeket például a Dolce & Gabbana kollekciójában láttunk. Míg Salvatore Ferragamo a szalagok használatával ér el hasonló hatást.

A trend természetesen nem korlátozódik a ruhákra, a kiegészítőkről is visszaköszön. Elég megemlíteni a hímzett táskákat vagy éppen cipőket.

A barokk eredetileg

A barokk a XVII. században terjedt el, XIV. Lajos uralkodása alatt Franciaországban. A nemesek viseletét erősen befolyásolta a politika és az ország gazdasága. Miután korábban rendelet (Richelieu bíboros nevéhez köthető) tiltotta a csipke, a hímzés, a szalag viseletét, várható volt, hogy a tiltás feloldása után, aki tehette, viselni kezdte őket. Ráadásként, ha ez sem lett volna elég, a nők és férfiak egyaránt flitterekkel, arany-és ezüst drótokkal díszítették ruháikat.

Ez az időszak rövid volt, újabb tiltást vezettek be ezekre a luxusnak számító termékekre. Ezután jelentek meg a szalagok, és néha 600 darabot is felerősítettek egy-egy ruhára. XIV. Lajos ezután egymás után alapítja a textil manufaktúrákat, és mivel az ő viseletei diktálták a divatot, aszerint választotta meg ruházatát, hogy az elősegítse a francia textil- és ruhaipar fejlődését.

A kor sajátossága, hogy a férfiak sok esetben többet költöttek az öltözködésre, akárcsak a nők, előszeretettel viseltek nehéz selyemből és bársonyból készült öltözéket. Nem vetették meg a csipkét és a hímzést sem. Ekkoriban fordult elő hosszú idő után először, hogy újra érvényesül a felsőtest természetes formája. (Forrás: divattortenet.hu)


Oszd meg másokkal is!
Mustra