Felfújt óvszer miatt került tiltólistára a Dazed & Confused

Az újítónak számító Dazed & Confused magazin robbanásszerűen indult be 1991-ben Londonban. A provokatív címlapjairól ismert újság még magán is túltett legújabb borítójával – a többeknek sokkoló látványt nyújtó szeptemberi címlap ugyanis annyira kicsapta a biztosítékot, hogy már hét ország is tiltólistájára tette. A brit magazin a vulgáris szövegeiről ismert 212 énekesét, a mindössze 21 éves rappert, Azelia Banks-et tette a lap elejére. Banks a borítón egy rózsaszín, felfújt óvszerrel pózól, azt a hatást keltve, mintha éppen szivarozna. A merész kép alá pedig a következő szöveget találta legodaillőbbnek a lap szerkesztője: „Azelia Banks Blows Up” (Azelia Banks Felfújja).

„Most tudtuk meg, hogy az Azelia Banks-es címlapunkat már hét országban betiltották. Örök hála az internetért” – reflektált a lap a címlapot ért álszent megjegyzésekre. Nem értjük mi ez a nagy felhajtás a Sharif Hamza által fotózott borítóval, hiszen adott már ki határokat feszegető anyagot a lap Kate Mossról, David Bowie-ról és Björkről is, de azt sem gondolnánk, hogy egy felfújt óvszer látványa 2012-ben tömegeket háborít fel. Mindenesetre az internetet már bejárt botrányos címlapú magazin ma kerül az újságárusokhoz.

Azelia Banks szivarozik
Azelia Banks szivarozik

Kíváncsiak vagyunk, vajon a Dazed & Confused betartja-e az eredeti koncepciót és az ellentmondásos borítóval jelenteti-e meg a szeptemberi kiadást, vagy nem kockáztat és lecseréli azt. Mindenesetre a botrányhoz a fiatal rappernőnek is volt egy-két odaillő szava: „LMFAOO (Laughing My Fucking Ass Off) !!! A borító elég király lett! De mi a f.... van a számban! Haha” – írta ki bölcsen a Twitterre Banks.

Ön mit gondol az óvszeres címlapról?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek