A férfiak keresik magukat rommá a divattal

Nyilvánosságra hozták a divatszakmában dolgozó legjobban fizetett 67 vezérigazgató nevét az Egyesült Államokban. A Securities and Exchange Comission engedélyével kiadott lista láttán meg voltunk lepve, ugyanis a felsorolásban mindössze hat nő neve szerepel és egyikük sem került be a húsz legjobban kereső vezető közé.

Az első helyen J.C. Penney vezérigazgatója tanyázik 53 281 505 dolláros (kb. 12,1 milliárd forintos) bevételével, őt Michael Jeffries követi  Abercrombie & Fitch-től 48 069 473 dolláros (kb. 11 milliárdos  fizetésével. A tízes listán egyébként a nagy múltú J.C.Penney másik három ügyvezetője is helyet kapott.

A többek között Madonna divat cégeivel is foglalkozó Iconix Brand Group elnök-vezérigazgatójának, Neil Cole-nak meg kellett elégednie a harmadik hellyel, az éves jövedelme, hasonlóan a negyedik helyezett, Ralph Laurenéhoz, megközelítőleg 37 millió dollár, (8,5 milliárd forint) volt a tavalyi évben. A listán egyébként a  21.helyen szerepel Ralph Lauren ügyvezető alelnöke, Jackwyn Nemerov is. A Nike elnökének, Mark Parkernek a fizetése a 2010-es évhez képest jelentősen megnőtt, mondhatni megduplázódott. Összesen 35212678 dollárt (kb. 8 milliárd forintot) keresett 2011-ben és ez az ötödik helyre volt elég.

Íme, ők a legtöbbet kereső vezérigazgatók a divatszakmában!
Íme, ők a legtöbbet kereső vezérigazgatók a divatszakmában!Larry Busacca / Europress / Getty

Az 1941 óta piacon lévő New York-i luxusmárka, a Coach vezérigazgatójának Reed Krakoffnak a 21188980 dolláros (kb. ötmilliárd forintos) fizetése a nyolcadik helyre volt elég. A tizedik helyet a Target elnöke, Gregg Steinhafel csípte meg. Ő 19707107 dollárt (kb. 4,5 milliárd forintot) keresett az elmúlt évben. Steinhafel 1979-ben gyakornokként kezdett dolgozni a Targetnél, majd 1999-ben a cég elnöke, 2008-ban pedig a vállalat elnök-vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke lett.

Az idén új szereplőkkel is bővülő tízes listáról alig valamivel maradt le a Limited Brands, a Victoria's Secret és a Walmart anyavállalata, a Macy's és az American Eagle. A WWD egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a számok kicsit csalókák, hiszen a vezetők fizetésüknek csak részét kapják készpénzként, a többi részvényekben van, amelyeknek ugye folyton ingadozik az értéke, de azért így sem kell sajnálni őket.

Még több kép!
Még több kép!Mike Lawrie / Europress / Getty
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek