Erős sminkje miatt rúgták ki a kórházi takarítót

Zanza!

Azt, hogy a középiskolában kiküldtek óráról, mert feketére volt akkozva a körmöm, már akkor is igazságtalannak gondoltam, hiszen sem mást, sem magamat nem hátráltattam a lakkal a tanulásban. De az iskola szabályai ilyenek voltak, én pedig ott voltam diák és kész. A 28 éves Francine Siddaway jóval rosszabbul járt, őt ugyanis túl erős sminkjére hivatkozva egyszerűen kirugták a kórházból, ahol takarítóként dolgozott. Nem mondom, Francine szemfestése rondának ronda, de ha a jóízlés és/vagy az igényes sminkelési technika lenne a feltétele a munkavállálásnak, tele lenne a világ munkanélküli nőkkel.

Francine már 1 éve dolgozott takarítóként az Addenbrooke Kórházban, Cambridge-ben. Az egyiptomi stílusúnak nevezett sminkre saját maga szerint nagy szüksége van, olyan neki mint egy páncél, jól érzi magát benne és nem is hajlandó ezen változtatni. Szerinte sem egészségügyi, sem biztosnági problémát nem okozott a szemfestéke, a munkáját sem akadályozta, keményen dolgozott, ezért is döbbent meg a kórház vezetőségének döntésén - írja a Daily Mail.

Az állásinterjúra is ilyen kinézettel érkező nőt akkor minden probléma nélkül felvették, most viszont hirtelen problémát jelentett a smink és inkább megválltak tőle. Szerinte ez csak kifogás, és a leépítések miatt küldték el őt is, de nem hagyja magát. A fellebbezését ugyan elutasították, de a munakügyi bírósághoz fordul és harcol az igazáért. Az intézmény szóvivője szerint az kórházi dress code célja, hogy professzionális megjelenést biztosítson a kollégáknak, illetve betartsa az egészségügyi és biztonsági szabályokat. Szerinte Francine aláírta azt a nyomtatványt, mely szerint betartja a kórház szabályait, de mivel erre nem volt hajlandó, jogosan bocsájtották el az állásából.

Francine sminkje valóban nem szép, a hosszú körmei sem különösebben ízlésesek, de nem más vonatkozik egy takarító kollégára mint például egy műtőben dolgozó ápolóra? Vagy Ön szerint simán senki ne járjon ilyen fejjel sehova dolgozni? Vagy mindenki úgy legyen ronda, ahogy csak akar? Francine-t látványosan nem érintik az új sminktrendek, pedig tele van a net (és a tejben-vajban blog is) az utcai, iroda, este, nappali sminkelés szabályait taglaló cikkekkel és videókkal. Igaz, ezek nem mindegyike érdemes arra, hogy kövessük őket, például ezt az ötöt soha ne próbáljuk ki.

Blogmustra